tisztújító kongresszus
Nagyon kiakadtak a Momentum szimpatizánsai az új elnökség összetételére
Közel sem elégedettek a Momentum szimpatizánsai a párt vasárnapi tisztújító kongresszusának eredményével. A párt szimpatizánsai a közösségi médiában adtak hangot elégedetlenségüknek, főleg Körömi Attila elnökségi taggá választását nehezményezték sokan, aki a Fidesztől a Jobbikba, majd a Momentumhoz igazolt, igazodva az éppen aktuális trendekhez. A csalódott kommentekből a Mandiner szemezgetett.Varga-Damm Andrea is bejelentkezett a Jobbik elnöki posztjára
A Jobbik következő elnöke szeretne lenni Varga-Damm Andrea, aki indulását a Facebook-profilján tette közzé szombaton. A párt országgyűlési képviselője tavaly, Vona Gáborék távozása után még nem nem akart vezetői tisztséget vállalni, most már azonban hisz abban, hogy a Jobbik a parlamentben és az önkormányzatokban is képes hitelesen képviselni az embereket. Varga-Damm Andreának nagyívű tervei vannak: például visszavenné a jobboldalt attól a Fidesztől, amely szerinte felszámolta azt.Orbán Viktor: Nem vagyunk többé hajlandóak európai pénzből finanszírozni a velünk ellenséges Soros-féle álcivil szervezetek garmadáját (Galériával!)
Semmilyen körülmények között nem támogatja a magyar kormány azokat a balliberális köröket, amelyek eddig is azt bizonyították, hogy minden tekintetben Magyarország érdekei ellen cselekszenek, és aktívan próbálják meg idegen zsoldban befolyásolni a hazai belpolitikai folyamatokat – jelentette ki Orbán Viktor vasárnap a Fidesz kongresszusán, amelyen ismét a párt elnökévé választották. A miniszterelnök beszédében felhívta a figyelmet arra a veszélyre, hogy Gyurcsányból kettő lett: egy itthon, egy pedig Brüsszelben támadja folyamatosan országunkat, amit a közelgő önkormányzati választások kampányfinisében semmiképpen nem szabad figyelmen kívül hagyni. Hazánkban lehetővé vált a második, immár nemzeti rendszerváltás is, amely miatt még sok támadás fogja érni Magyarországot az Európai Unióban, de a magyar kormány elkötelezetten, ugyanakkor tisztelettel veri vissza ezeket. A kormányfő Európa jövőjéről azt mondta, hogy a kelet-európai országokra egy rendkívül sikeres évtized köszönt be, amely meghatározó és megkerülhetetlen tényezővé teszi ezeket az együttműködő államokat. Orbán Viktor felhívta a figyelmet, hogy a kormány előtt álló fontos feladatok közül kettő kiemelten szerepel a kabinet programjában: az egyik a szegénység teljes felszámolása, a másik a cigányság teljes integrációja. A miniszterelnök óva intett az elkényelmesedéstől: mint mondta, mindenkinek el kell mennie szavazni október 13-án, mert ezzel is megakadályozhatjuk az olyan törekvéseket, hogy a bevándorláspárti erők migránsokat telepítsenek magyar településekre.Az egész Jobbikot kompromittálja az újabb hangfelvétel, Szávay lemondott
A pénzügyeknél olajozottabban intézik a belső hatalmi harcokat a Jobbikban – derült ki egy Szávay Istvánról kiszivárgott újabb hangfelvételből. A gazdálkodása során számos törvénysértést elkövetett pártban nemcsak az volt előre lezsírozva a május 12-i tisztújítás előtt, hogy Sneider Tamás lesz az elnök, hanem az is, hogy kik lesznek az alelnökök. Ráadásul azt is tudták előre, hogy melyik jelölt nagyjából mennyi szavazatot fog kapni. Mindezt ugyanúgy az alapszervezetek körbetelefonálásával érhették el, ahogy Sneider megválasztását is Toroczkai Lászlóval szemben. Közben Szávay István a Facebookon bejelentette, hogy országgyűlési mandátumáról is lemond.Tóth Bertalan az MSZP új elnöke
Tóth Bertalant, az MSZP parlamenti frakciójának vezetőjét választották meg elnöknek a párt vasárnapi tisztújító kongresszusán, az új vezető nyolc százalékkal szerzett több szavazatot a véghajrában egyedül maradt kihívójánál, Mesterházy Attilánál. A drámai szál ugyanakkor tovább él, mivel az elnökhelyettes a Mesterházyval szövetségben álló Szakács László lett. Az MSZP korábbi hangja, a sokáig ugyancsak az elnöki poszttal kacérkodó Kunhalmi Ágnes a párt választmányának vezetője lesz a következő, két év múlva esedékes tisztújításig.Szimpátia az ördöggel - Mesterházy Attila a Jobbik oldalán, egy szent szövetségben váltaná le a Fideszt
Tisztújító kongresszust tart a romokban lévő MSZP vasárnap. Az eseményre azért van szükség, mert az eddigi elnökség eddig élén álló Molnár Gyula az április 8-i választási brutális vereség után lemondott tisztségéről. Jelöltként Mesterházy Attila, korábbi MSZP-elnök és Tóth Bertalan, MSZP-frakcióvezető jutott el az elnökségig, hiszen Kunhalmi Ágnes végül mégsem indult el a megmérettetésen, mert inkább a választmányi elnöki pozícióért száll ringbe egyedüli jelöltként, Ujhelyi István helyett. A kongresszussal kapcsolatban a sajtó munkatársainak Mesterházy Attila "tökös" és "egyértelmű" politikát ígért: együttműködést akár az "ördöggel" is. A mai nap legnagyobb kérdései, hogy ki lesz az új elnök, és milyen irányba viszi majd a pártot, illetve megmenti-e azt a széthullástól.Szél Bernadett és Keresztes László az LMP új társelnökei
Szél Bernadett és Keresztes László Lóránt személyében megválasztotta társelnökeit az LMP szombaton a Székesfehérváron zajló tisztújító kongresszusán.Az alapszervezetei egy részének megszüntetésével befolyásolhatta a Jobbik az elnökválasztást
Az alapszervezetek 11 százalékát tüntették el, hogy ne győzhessen Toroczkai - tudta meg a Ripost. A portál szerint ha ezeket a küldötteket is engedik szavazni a hétvégi tisztújító kongresszuson, akkor Toroczkai László győz.Ajánljuk még