titkos hangfelvétel
Eddig azt állította Magyar, hogy mesterséges intelligenciával manipulálták a róla készült hangfelvételeket, ma már titkosszolgálati eszközöket emleget
Egyre kellemetlenebb hangfelvételek kerülnek ki Magyar Péterről, amelyek valóban azt bizonyítják, amit korábban exbarátnője, Vogel Evelin mondott, miszerint nem az az ember, akinek mutatja magát. Korábban a szimpatizánsaira mondta, hogy büdösek, most pedig az újságírókat lökné Dunába. Bár korábban azt állította, hogy mesterséges intelligenciával manipulálták a hangfelvételeket, ma már azzal állt elő, hogy titkosszolgálati eszközökkel szerezték a róla készült felvételeket.Magyarék nem fellebbeztek, tehát ezzel ők is elismerték, hogy az atomfegyver-hangfelvétel egy nagy nulla
A határidő leteltéig nem érkezett fellebbezés a Magyar–Varga-hangfelvétel ügyében a nyomozás lezárása ellen – tudta meg a HVG, hozzátéve, így senki nem támadta meg a vádhatóság döntését, miszerint a Magyar Péter által bemutatott hangfelvételen Varga Judit csak „pletykálkodott”, és Rogán Antal sem ment be semmit kihúzni a Völner–Schadl-ügy aktáiból.Ajánljuk még