többlettámogatás
Megszületett a megállapodás: 3,5 milliárd forint többlettámogatást kapnak a budapesti színházak a tao-pénzek helyett (PS-videó)
A megszűnő tao-támogatások helyett sokkal átláthatóbb többlettámogatási rendszert hozott létre a kormány, mely átszervezések révén tud anyagi segítséget nyújtani az arra pályázók között. A színházak esetében is ez az eljárás; ez derült ki a Városházán tartott eseményen, ahol Tarlós István főpolgármester, Kásler Miklós miniszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője és Fekete Péter, a minisztérium államtitkára tartott közös sajtótájékoztatót. A kiemelt, közfeladatot ellátó színházak 3,5 milliárd forint támogatást kapnak, mely több, mint a múlt évi tao-hozzájárulás. Kásler Miklós és Fekete Péter elmondta, hogy a főpolgármester határozottan kiállt a fővárosi színházak érdekében; Tarlós István hozzátette, hogy országosan 37 milliárd forint többlettámogatás jutott a színházaknak, ebből a budapesti kiemelt színházak 3,5 milliárd forinthoz jutottak, az összeg pedig minden évben emelkedett. Az intézmények a jegybevétel alapján kapják meg a támogatást, de minden színház több támogatást kapott, mint tavaly. Fekete Péter államtitkár kifejtette, hogy a színházi- előadóművészeti intézmények alapfenntartását a működtetője továbbra is a korábban működő rendszer szerint végzi, a 37 milliárd forint pedig a többletpénz. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után