toldi ottó
Toldi Ottó: A gazdatüntetéseken túl van egy széles körű elégedetlenség az uniós politikával szemben – Mi kérdezünk
Nehéz helyzetben van Donald Tusk lengyel kormányfő, hiszen a gazdák további demonstrációkat terveznek Lengyelországban, amelyek oka részben az Ukrajnából érkező mezőgazdasági termékek ellenőrizetlen beáramlása. Tusk Ukrajna egyik legnagyobb nemzetközi támogatójaként pozícionálta magát, ugyanakkor a lengyel gazdák érdekeit figyelmen kívül hagyni nem egy bölcs lépés a labilis kormánykoalíció vezetőjének. Meglehet, hogy a lengyel kormány követi az Európai Unió politikáját, amely továbbra sem hajlandó érdemi megállapodást kötni az európai gazdákkal. Ehelyett azt kommunikálja az EU, hogy a szélsőjobboldal rátelepedett a gazdatüntetésekre, és már nem is a mezőgazdászokról szólnak a demonstrációk. A gazdák a bürokratikus akadályokkal, az éghajlattal kapcsolatos szabályozásokkal, a kereskedelmi megállapodásokkal és az ukrajnai importnak a gabonaárakra gyakorolt hatásával kapcsolatos aggodalmaik miatt mentek ki az utcára, amivel viszont az EU nem akar foglalkozni. Milyen hatással lesznek a demonstrációk a júniusi EP-választásokra? Milyen szerepet tölt be a jövőben az LNG? Hogyan lehet diverzifikálni a magyar energiaellátást? Ezekről a témákról beszélt lapunknak Toldi Ottó, az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója. Részletek a videóban! Ajánljuk még
A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi. Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban
Magyarország a béke pártján, de hova tart Brüsszel? - Király Nóra és Kiszely Ágnes a Polbeatben