tompos márton
Néhány száz fiatal "mocskosfideszezett" egy senkiházi nímand koncertjén, a baloldali cselédsajtó már kormányváltást emleget (Karanténvlog)
A Karantén sokszor elborzad, de most az undor olyan szintjére értünk, ami még nekünk is sok volt. Számomra ismeretlen volt ez a Krúbi nevű senkiházi, aki ordenáré és aljas szövegekkel próbál meg szánalmas zenéjének minél több követőt találni, ezért "orbánozik" kőkeményen, belead mindent, csak semmi félgőz, hiszen olyan mélyenszántó vulgaritással böfögi bele komplexusait az éterbe, amit kevesen mernének mások elé tárni. De ez a Krúbi gyerek büszke erre, és el kell ismerni, hogy sok követője is van, múltkor pedig fellépett a Sziget fesztiválon, ahol a koncertjén zúgott a "mocskos Fidesz". Ez nem szokatlan ettől a közönségtől, a baloldali sajtó azonban egyből felkapta a történetet, és már úgy írták vörös tollal fergeteges zengedelmeiket, hogy a teljes magyar ifjúság üzent Orbán Viktornak és a Fidesznek. Annyira üres a magyar baloldal, a politikusok és a magukat függetlennek nevező cselédsajtójuk, hogy náluk már ez a hír, hogy néhány száz – szerintük néhány ezer – fiatal teli torokból ordította, hogy "mocskos Fidesz". Ez a hír, ez az alternatíva, ezt kell most sulykolni, hiszen ilyesmiken múlhat a várva várt kormányváltás. A szánalmas csapatot a Karantén kiegészítette Gy. Németh Erzsébettel, a DK régi elvtársnőjével is, aki ismét darálta és mantrázta Gyurcsány hazug demagógiáját, két mondatban négyszer orbánozva, de mindezt óriási meggyőződéssel. Itt lesz Tompos Márton is a Karanténban, aki az ukránok előtti szokásos befekvés mellett olyan mélységekbe jutott, hogy mindenképpen megénekeltük a hazaárulását. Talán más nemzeteknél nem süllyednek ennyire mélyre, mint a magyar baloldal, Tompos pedig kirívó példája annak, hogy ugyan magyarul beszél, de minden szava mások érdekeit szolgálja, nem az állítólagos hazájáét. Végül az atlétikai világbajnokságra ingyenjegyet kuncsorgó baloldali politikusok célkeresztünkbe kerültek, hiszen egy dolog szidni a stadionokat, egy másik pedig sunyin bemenni ingyenjeggyel. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a csatornára! Szovjet módszerekkel állt kicsinyes bosszút a magyarokon "Igazságszerető" Pressman és sleppje (Karanténvlog)
Az e heti Karanténvlog nemcsak a magyar belpolitika baloldali posványával foglalkozott, hiszen az amerikaiak igazságtalan lépésre szánták el magukat, amikor erősen szigorították a magyarok belépését és vízumszerzését az Egyesült Államokba. Persze nem vár a határokon több tízezer magyar turista belépésre várva, de maga az elv felháborító, ugyanis meg nem érdemelt státuszba taszították a magyar embereket Pressmanék. Mindezt hazug módon a magyar útlevelet megkapó határon túli magyarokra hivatkozva, akik szerintük biztonsági kockázatot jelentenek az Egyesült Államokra, miközben ellenőrizetlenül ömlik be az amerikai határon a sok illegális bevándorló, de láthatóan azok nem jelentenek semmilyen kockázatot a szabadság hazájára. Ezen kívül hatalmas károgásba kezdett Varju László is, a gyurcsányista szekta ugyanis nem áll le nyáron sem, megnyomorított emberekről, félelemben és rettegésben tartott magyarokról beszélnek, de sajnos nem önkritikaként, hanem másokra kenve saját tetteiket. A Momentum külföldi érdekeket tökéletesen kiszolgáló politikusa, Tompos Marcika is szerepet kapott a Karanténban, aki most ismét nem a magyar, hanem a svéd érdekekért aggódik saját hazája ellenében. Végül a saját magát hazaárulónak nevező volt botrányhős exszocialista áll a szlovákok mellé a magyarok ellen. Nézzétek meg a Karantént és iratkozzatok föl a csatornára! A DK zsebsztálinja mindannyiunkat megfenyegetett: csak remélni tudja, hogy békésen zajlik majd a gyurcsányista hatalomátvétel (Karanténvlog)
Ismét nagy hetet futottunk, hiszen Karácsony Gergely szokás szerint hülyét csinált magából, de erre még büszke is, hiszen a budapestiek 7 százaléka támogatja dedós felvetéseit, amibe beletartoznak a 14–18 évesek is, ugyanis ők is szavazhattak a lakógyűlésnek csúfolt bohózat keretein belül. A bolsevik taktika miatt már szégyenpír sincsen az arcán a főpolgármesternek, aki még levelet is írt Orbán Viktornak a budapestiek nevében, hiszen az 1,7 milliós fővárosban 136 ezren szavaztak, ebből pedig 79 százalék értett egyet Karigeri ostobaságaival. A Karantén hosszú pályafutása alatt igen sok értelmetlen baloldali hőzöngésbe és hangulatkeltésbe futott bele, így Vajda Zoltán, XVI. kerületi hivatásos provokátorral is találkoztunk már, de legutóbbi teljesítménye még nekünk is sok volt. Vajda ugyanis – nem először – azt rikácsolta, hogy az uniós pénzeket maga a kormány blokkolja, saját magát fosztva meg a hazánknak jogosan járó milliárdoktól. A DK sosem maradhat ki a Karanténvlogból: a heti söpredék legfajsúlyosabb figurája most Molnár Csaba, aki fenyegetően üzent a jobboldalnak, hiszen reméli, hogy békés lesz az átmenet, amikor a gyurcsányisták átveszik a hatalmat. A tipikus kommunista lózung, amikor a békéről beszél, de a szavai erőszakot sugallnak. A Karantén foglalkozik a Sas-kabaré szintjét még alulról sem súroló Tompos–Hajnal momentumos duó vicceskedésével is, akik a fröcsögésen kívül láthatóan semmihez sem értenek; miközben izzadságszagú poénkodásaikat próbálják spontánnak beállítani, mindenki számára világossá válik, hogy miért áll 5 százalékon a pártjuk. Arató megint lecsürhézte a 2006-os tüntetőket, miközben felmagasztalta a kordonbontókat (Karanténvlog)
Ismét nagyot húzott a DK, akik egyáltalán nem szégyellik a 2006-os szemkilövetést és a Gyurcsány-kormány ellen tüntetők agyba-főbe verését, szinte még büszkék is rák. A Karanténban a gyurcsányista szekcióból Arató Gergely és Molnár Csaba is szerepet kap, akik szerint az Orbán-rendszer tulajdonképpen megdőlt, kicsúszott a kezükből az irányítás. A kommunista álomvilágban élő Gyurcsány-szekta mellett foglalkozunk a momentumos kordonbontókkal is, akik harmincan akarnak rendszert váltani és könyörögnek a pofonért a rendőröknek, akiket hetek óta provokálnak. A cél természetesen az, hogy áldozatpózba vághassák magukat, ezért céltalan hőbörgésüket addig folytatják, amíg a hergelőfőnökök úgy látják jónak. Közben rendszerbontásnak nevezik szánalmas performanszukat, és azt kürtölik a világba, hogy mögöttük a társadalom többsége. Végül Jávor Benedek, az önjelölt zseni, a nulla százalékos Párbeszéd takaréklángelméje beszél a semmiről, nyekergő hangon oszt ki mindenkit, hogy fizessenek a gazdagok, miközben négyszeresre emelt, 112 milliós éves gázsival szidja Brüsszelből a saját hazáját. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra! Kálmán Olga szerénységében elárulta, hogy sokan akarták miniszterelnöknek és régen MINDENKI a műsorát várta (Karanténvlog)
A független és természetesen objektív Kálmán Olga-mítosz évekkel korábban is a vicc kategóriába tartozott, de a Gyurcsány által már jó pár éve leigazolt hivatásos gyűlölködő közel öt éve egy öntelt és öntömjénező beszélgetésben azt is elárulta beképzelt ábrázattal, hogy sokan akarták miniszterelnöknek is, ami persze nem meglepő. Az ugyancsak független és objektív D. Tóth Kriszta autókázós műsorából akkor az is kiderült, hogy Kálmán Olga és D. Tóth szerint egy ország, egy nemzet, sőt talán egy egész világ várta, hogy ki jön Kálmán Olgához a műsorába, akit természetesen kifiléz a profi műsorvezető, aki még ekkor sem vedli le függetlenségét. A Karanténvlog némi kajánsággal idézte fel a korábbi jeleneteket, ahol a kinyilatkoztató fejjel észt osztó Kálmán Olgát össze lehetett vetni a Gyurcsány-szekta legvaskosabb demagóg maszlagait felböffentő jelenkori állapottal. Kálmán Olga legutóbb is tanácsköztársasági ömlengést rendezett korábbi munkahelyén, az ATV-ben, ahol tönkretett országról és hazug Orbán Viktorról perorált. A kiszélesedő szélsőbaloldali portrén kívül a Karanténban foglalkoztunk kedvenc momentumos viccemberünkkel, Tompos Mártonnal, aki szó szerint semmi mással nem foglalkozik, csak az ukránokkal, miközben időnként igyekszik méreteseket rúgni saját hazájába, aki pedig nem ért egyet vele, az természetesen putyinista. Legutóbb Tompos a PestiSrácok.hu-ba is beleszállt, mindezt zavaros módon orosz tankokkal hozta párhuzamba és az 1956-os forradalommal. Végül Gyöngyösi Márton, "az igazi konzervatív" is szerzett néhány idegőrlő pillanatot számunkra, ne hagyjátok ki! Neonáci ukránokat támogat a "liberális" Momentum, Gyurcsányék hatalmas öngólt lőttek (Karanténvlog)
Gyurcsány Ferenc már korábban is így gondolkodott, de most már nyíltan is kijelentette, hogy leszalámizza a baloldal maradékát és az ő brigádjuk lesz az egyeduralkodó a szemétdombon. A Karanténvlog le is csapott a nagy forradalmárokra, akik közben hatalmas öngólt lőttek, miközben a kisembereket, a szegényeket karolják fel szavakban, képesek egy bárgyú taktikai húzás miatt olyan slamasztikába kerülni, amit nehéz lesz kimagyarázni. A nagy dacosság közepette ugyanis nulla forintot kaptak rezsitámogatásra a kormánytól, miközben minden más ellenzéki kerület százmillió forintos nagyságrendben kapott támogatást, még a DK-s Niedermüller is, aki 300 millió forintot szerzett így a VII. kerületnek. Természetsen a Karantén nem hagyta szó nélkül a Momentum újabb pojácáskodását, hiszen Tompos Márton, a párt szóvivője hirtelen nagyon őszintének próbált mutatkozni, most már megint szabadulna Gyurcsánytól, és közben a neonáci ukránokat védi habzó szájjal, egyáltalán nem zavartatva magát attól, hogy épp az ukrán vezérkari főnök pózolt a tömeggyilkos náci Bandera fotójával. Nem hagyjuk ki a vármegyéket sem, hiszen a baloldal és liberálisok sikítófrászt kaptak az átnevezéstől, persze más nyugati országok több évszázados hagyományait szolgalelkűen tudják majmolni. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a Youtube-csatornánkra is! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.