tompos márton
Tompos Márton beígérte a vörösterrort!
Van az agresszív butaságnak egy olyan szintje, ami már egy birodalmi rohamosztagost is népszerűtlenné tesz még a saját egységében is. Az ellenzéki pártok mikroközösségeiben ez az öntisztulási folyamat még nem indult el, folyamatos a verseny, ki tud nagyobb marhaságot, kontraproduktívabb ostobaságot kiposztolni a Facebookra. Még az ellenzéki szavazók nagy része sem akar balhét, utcai zavargásokat, agresszív tüntetéseket. Az ellenzék eddigi utcai megmozdulásai eddig csak vittek és nem hoztak. A normális választó szempontjából azonban az mindegy, hogy valaki ellenzékből ígérget balhét vagy a kormányra kerülése utánra. Sőt ha valaki a választási győzelme utánra ígér forradalmi terrort, egy olyan országban, ahol ez nem szokás, azt inkább kerülni fogják a szavazók.A HVG szerint Orbán Viktor tévedett, csak pont igaza lett, a Momentum pedig felcsapott kistérségi Jakab Péternek – The Fair Right (videó)
A HVG interjút készített Orbán Krisztiánnal (nem rokona a miniszterelnöknek), aki elmondta, hogy Orbán Viktor szerencselovag, mivel rossz lóra tett, de szerencséjére bejött. És bár ennek semmi értelme, ahogyan Orbán Krisztián összefüggéstelen makogásokkal tarkított elemzésének sem, a HVG mégis úgy érezte, hogy Orbán Krisztián hiteles képet tud adni a jelenlegi gazdasági és geopolitikai helyzetről. A HVG-től persze nem áll távol az ostobaság. Tavaly például körülbelül olyanokat írtak, hogy Szauron serege Kékestető határában várja, hogy lerohanhassa az összeomlás szélésre sodródott Magyarországot, ehhez képest idén büszkén írták meg, hogy minden rendben van. Nem. Ez nem korrekció volt. Csak simán leírták a gazdaság helyzetét. Tompos Márton, a Momentum egyik ifjú titánja szerencsére ettől szórakoztatóbb mutatványt hajtott végre az ATV-ben. Elmondta, hogy nem fél goromba kommenteket írni, mivel ők már csak ilyenek. Ezúton is kérjük az anyukáját, hogy legközelebb ne rakjon annyi cukrot a reggeli kakaójába, mert megvadul tőle. Nézzétek meg a teljes videót!Dobrev lehet, hogy szerelmes Orbánba, a momentumosok meg kigyúrták magukat az új évre – The Right Brothers
Így kezdődik az új év: Dobrev Klára újévi fogadalma Orbán Viktor. A momentumos hülyegyerek, akinek nem tudjuk a nevét, a jobboldali médiával keménykedik és be akar szólni mindenkinek (is). Zelenszkij ahelyett, hogy a békén gondolkodna, inkább aljas söpredéknek nevezi az oroszokat és durva fenyegetőzésbe kezd. Egy öntudatos woke nő szerint a McDonalds-ban a csirkés szendvics csomagolása egyet jelent Izrael támogatásával, a briteknél meg kiderült, hogy a Lordok Házában csupa alkoholista dolgozik.Ennyit Donáth Anna „Gyurcsány-ellenességéről”: úgy tűnik, bármelyik momentumos együttműködne a DK-val
Pár napja Donáth Anna momentumos EP-képviselő arról értekezett, hogy nem akar egy listán lenni a Gyurcsány-párttal. Mostanra viszont szinte a teljes párt Gyurcsány mellé állt – írja az Origo.A Momentum mindenhez IS értő Tompos Mártonja megállapította, hogy hibás lélegeztetőgépeket adományoz a kormány Ukrajnának
Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese a Facebookon közzétett videójában mutatja be, hogy a magyar kormány kétes minőségű, VG70 típusú lélegeztetőgépeket készül adományozni a háború sújtotta Ukrajnának.Gumiabroncsokat hordott Orbán Viktor felcsúti háza elé a Momentum politikusa
Gumiabroncsokat rakott Orbán Viktor felcsúti háza elé Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese. Úgy tudni, a politikus egy illegális lerakóból hozta el a gumiabroncsokat.Skót duda – Vajon az egész Momentumot egy coach erősíti meg abban, hogy legyenek büszke hülyék? (VIDEÓ!)
Sajátos módon emlékezett meg az 1956-os szabadságharcról Ferencváros polgármestere, Baranyi Krisztina, ugyanis a lyukas zászlóba visszavarrta egy kép erejéig a kommunista önkényuralmi jelképet. A Skót dudában ezzel kapcsolatban Gav Duncan elmondta: teljesen nyilvánvaló, hogy Baranyi provokálni akar, célját pedig elérte, ugyanis az FTC vezérszurkolója is kiosztotta őt egy kommentben. Mindeközben a Momentum nem tud túllendülni azon, hogy nem Budapest a világ közepe és más városban is lehet ünnepi beszédet mondani, ahogyan ezt Orbán Viktor meg is tette. Amíg az ország többsége a hőseinkre emlékezett, addig az SZDSZ utódpártja a Karmelitánál öntötte le festékkel a kordont, aminek épp annyi értelme volt, mint az elektromosroller-mosdatásnak. Ha észben nem is, önbizalomban el vannak eresztve a momentumos ifjak: bizonyára az egész csapatot egy coach segíti abban, hogy legyenek büszke hülyék. Végezetül az elfogadás városába kalauzoltuk el a nézőket, amelynek neve "Londonisztán" és ahol a bevándorlók az eltűnt izraeli civilek képét pingálják ki vagy tépik össze, amiért persze semmilyen retorzió nem jár.Menczer Tamás a "rosszul öregedő szavaira" emlékeztette a momentumos Tompos Mártont
A Momentum politikusa januárban még azt hangoztatta, hogy Ukrajna győzelmével érhet csak véget az orosz–ukrán háború, ráadásul mindezt abból szűrte le, hogy szerinte Oroszországnak elfogyott az ereje.Örvendezik a korrupciós botrányokba keveredett Momentum: a kordonpárt megtalálta az egyik államtitkár családi házát
Tompos Márton és Hajnal Miklós, a Momentum országgyűlési képviselői szerdán számoltak be arról, hogy Mayer Gábor államtitkár egy olyan ingatlant birtokol a vagyonnyilatkozata szerint, amelyet EU-s pénzből építettek "rekreációs központnak" még 2014-ben. A fenntartási idő leteltét követően azonban másképp lett hasznosítva a központ. A "kordonpárt" képviselői Lilahegyen ugrálnak és vádaskodnak, ahelyett, hogy a saját portájukon sepregetnének egy kicsit. Emlékezetes, hogy véletlenül éppen a momósoknak nem sikerült korábban 500 millió forint költségvetési támogatással elszámolniuk, és éppen Hajnal Miklós volt az, aki az Echo TV élő adásában Velkovics Vilmos műsorvezető transzparenciára vonatkozó kérdésére válaszadás helyett inkább kirohant a stúdióból. Na, és persze ne feledkezzünk meg dédelgetett EP-képviselőjük, Cseh Katalin botrányáról sem, akinek a családjához köthető céghálózat bizonyos tagjai gyanús körülmények között juthattak többmilliárdos európai uniós pályázati pénzekhez. Ebben az ügyben költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoznak a hatóságok. A felsorolás korántsem teljes, de valószínűleg a választók pontosan tudják, mennyire hitelesek az olimpia megrendezését megtorpedózó mozgalom progresszív tagjai.Ajánljuk még