Ps VIDEO
Skót duda: Az "elfogadók" miatt sokan nem merik beismerni, hogy bizony vannak dolgok, amiben egyetértenek a kormánnyal (VIDEÓ)
A megfélemlítés országa lettünk, a gondolatbűnösség után ugyanis itt vannak a konkrét fenyegetések is. A tiszások annyira beleélték magukat a szerepükbe, hogy veréssel is fenyegetőznek. A minap éppen a Kötöttfogás című műsor egyik vendége, Konok Péter író döntött úgy, hogy inkább nem megy el a felvételre, mert azzal ijesztgették, hogy elkapják, megverik stb. Árpa Attila pedig arról vallott, hogy bár van, amiben egyetért a kormánnyal, ilyen például a migráció, de nem meri hangoztatni, mert rásütik, hogy fideszes. Ilyenek ők, az elfogadók, akikkel ha nem száll szembe az ember, aki nyomásgyakorlással némaságra kényszeríthetik a másként gondolkodókat. Erről is szó volt az utolsó Skót dudában, amelyben a dubai csokiőrületre is kitértünk, hiszen a TikTok is ennek a méreg drága csokinak a kóstolásáról szól. A kereslet pedig olyan nagy, hogy már a Lidl is korlátozta az alkalmanként megvehető darabszámot. Skót duda: A transz nők miért nem a szülési fájdalmat akarják átvenni az igazi nőktől, miért csak jó dolgokat? (VIDEÓ)
Már Magyarországon is felcsapta a fejét az a jelenség, amikor is a transz nők - azaz a férfiként született, de már magukat nőkként definiálók- olyan privilégiumokat akarnak érvényesíteni, ami csak a biológiai nőknek jár. Ilyen a Nők 40 programból való részesülés, ami annyit tesz, hogy a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnak. Ezzel próbálkozott most egy biológiai férfi, aki végül a kormányhivatalt is beperelte, mert ő akkor is nő, ha ezt a beavatkozásokon kívül semmi nem bizonyítja. A kérdés csak az, hogy miért mindig a jó dolgokat akarják átvenni a nőktől? A gyerekszülés fájdalmai, az anyaság, háztartás és munka egyidőben való megvalósítása vagy a menstruációs görcsök, esetleg a csontritkulás miért nem vonzó? Erről is beszélgettünk az eheti Skót dudában, de kitértünk a Menczer-Magyar szócsatára is, amibe a Tisza Párt elnöke beleremegett. Végül arról beszélgettünk, hogy nem lesznek kötelező szűrővizsgálatok, a nagy fellázadás után végül törölte az ötletet a Belügyminisztérium, de vajon kinek ártottak ezzel az ellenzők? Maguknak vagy a minisztériumnak? Lenne egy tippünk. Skót duda: Magyar Péter nem szereti a sajtót, de használja. Mi sem szeretjük őt, de írunk róla (VIDEÓ)
Sokszor elhangzik az a vád, hogy a fiatalok politikai apátiában vannak, ezért azt látjuk, hogy minden politikai formáció azon van, hogy az ő szívüket elnyerje. Gyurcsány Ferenc már rájött, hogy a Converse sportcipő nem lesz elég, ezért Minecraft szoftvert ígért a szavain csüngőknek, ha eléri a posztja az ezer like-ot. Megtörtént, Fletó pedig belevágott az ismeretlenbe. De vajon ennyi elég is ahhoz, hogy megnyerje a jövő nemzedékének szívét? Erről is beszélgettünk az eheti Skót dudában, ahol kitértünk rá, hogy bár Magyar Péter utálja a sajtó munkatársait (beleértve feltehetően saját öccsét is, aki szintén újságíró) mégis szüksége van ránk, ha ezreket akar elérni mondókájával. S bár mi sosem mondtuk ki, mi sem feltétlen szeretjük az összes politikust, de a munka az munka, ez nem a szerelemről szól. Végül egy amerikai vajgyártó cég hibájára hívjuk fel a figyelmet, hiszen olyan galád tetten érték őket, amit még a világ nem látott. Nem írták rá a vajra, hogy tejből készült. Skandallum. Skót duda: nem cicóznak az oroszok, ha kell pénzzel, ha kell szigorú szabályokkal veszik rá a fiatalokat a családalapításra (VIDEÓ)
A demográfiai hanyatlás sajnos már a legtöbb helyen felütötte a fejét és ezalól az oroszok sem kivételek. A mondás, miszerint annyian vannak, mint az oroszok kezdi érvényét veszíteni. Éppen ezért Vlagyimir Putyin sajátos módszereket talált ki arra, hogy ösztönzőleg hasson a fiatalságra. Az első randevú és a nászéjszaka számlájának rendezése az egyik ilyen, kissé drasztikus de hatásos lehet az is, hogy az áramot este pár órára kikapcsolják az internettel együtt. Van persze, ahol a szokásos anyagi megoldások játszanak, illetve a gyermektelenség népszerűsítése is tilos lesz a jövőben a médiában. Ennek a szabálynak a kiegészítése az is, hogy orosz gyereket csak olyanok fogadhatnak örökbe, akik nem transzbarát országból érkeztek és persze csak olyanba vihetik őt magukkal élni is. Ez volt a fő témája az eheti Skót dudának, amiben persze érintettük a belpolitikát is, hiszen Karácsony Gergely már megint a kormány ötletét lovagolja meg, szerinte ő már korábban is a Diákváros mellett állt. Persze ha nem neki kell fizetnie, akkor minden jó ötletét a kormánynak előszeretettel tudja be sajátjaként, miközben ő semmit nem tett eddig sem a lakhatási válság kezeléséért. Skót duda: ha nem a balosok nyernek, akkor nincs is demokrácia (VIDEÓ)
Ha nem a baloldal nyer meg egy választást, akkor mindig a demokráciával van a baj, így nem meglepő, hogy most is ezt kommunikálják kifelé a magyar balosok, akiknek nagyon mély ütés az amerikai választás eredménye. A felvételek alapján viszont a liberális amerikaiaknak is, hiszen krokodil könnyeket hullajtva vették tudomásul, hogy a Demokraták repülnek. De valóban olyan súlyos a helyzet, hogy sírnak az emberek? Mi nem sírtunk, sőt a mosolyt sem lehetett levakarni az arcunkról az eheti Skót dudában, ahol kitértünk arra is, hogy a férfiak szavaznak inkább Trumpra és a nők Harrisra, de olyan is előfordul a tengeren túlon, hogy valaki irányt vált és egyik évben még jobb, a másikban már baloldali. Nálunk ez ritkább. Megtörve a választások témáját, kicsit beszélgettünk a transzokról is, hiszen már mindennapos látványnak számítanak a német televízióban, a mellekről ismert Hooterst pedig beperelték azért, mert nem alkalmazott egy transz nőt. Skót duda: miért nem mer beszélni a F(üggetlen) O(bjektív) S(ajtó) és a baloldal Lakatos Márk ügyéről? (VIDEÓ)
Csárdi Antal is bedobta a törölközőt a LMP-nél, akik így egyre kevesebben vannak. A képviselő azonban nem akárhogy távozott, jó kis keretet adott a történetének, ugyanis valami fotóról beszélt, amelyen állítólag egyeztetett Vitézy Dávid, Rogán Antal és Ungár Péter. Majd kiderült, hogy mégsem, nincs ilyen kép, legalábbis nála biztos, hogy nem. A történeten egyedül Vitézy szívta fel magát, hiszen egy régi támadási felületre kapott ütést, ami nem más, mint hogy ő a Fidesz embere. Ungár erre már fel sem kapja a fejét. Azonban kérdéseket vet fel a sok politikai vándor. Lehet, hogy mégis megalakítják a Duna Pártot a Tisza ellen? Jön a folyók háborúja? Erről is beszéltünk az eheti Skót dudában, ahol kitértünk volt kollégánk, Ábrahám Róbert videójára is, amiben ezúttal Lakatos Márk sylistról rántotta le a leplet, aki állítólag egy gyermekotthonból hozzá delegált 15 éves fiúval kezdett ki, cserébe pénzt és cipőt adott neki. A baloldali sajtó mélyen hallgat az ügyről, a morálbajnok kommentelők is csak azt szidják, aki ezzel a témával foglalkozik, hirtelen mintha nem érdekelné a balosokat, hogy a szörnyek köztünk járnak. Bár nagy hallgatás övezi ezt az ügyet, néhány kényelmetlen kérdés bennünk azért csak felmerül újra. Végül a Turul-szobor megmentéséről beszélgettünk, ugyanis Lázár János kihúzta a kétfarkú kutyák méregfogát.
Skót duda: arra megy a világ, hogy az emberek döntik el, ki mikor születik és mikor hal meg (VIDEÓ)
Nagy port kavart az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján, hogy a momentumos Bedő Dávid Karsai Dánielről akart egyperces néma csenddel megemlékezni, de ilyet csak a Házelnök kezdeményezhet és általában korábbi országgyűlési képviselők esetében szokták ezt megtenni. Az eutanáziát erőltető Karsai halálát úgy tűnik politikai célokra akarják felhasználni, ami felháborító. Ám az sem normális, hogy az emberek már maguk akarják eldönteni, hogy ki mikor szülessen (lásd. programozott császármetszés) és mikor haljon meg (eutanázia). Erről is szólt az eheti Skót duda, amiben kitértünk Horváth Csaba távozására a közéletből. Érdekes, hogy a korábbi zuglói polgármester épp a korrupciós ügye kirobbanása után unta meg a politikát. Végül ejtettünk pár szót arról a fake newsról, miszerint a spanyol Vox pártot az MBH Bank támogatta. Skót duda: agyhalott kollégák, agresszió és lehallgatás. Magyar Péter körül az élet kalandosabb, mint az Izaura TV (VIDEÓ)
Bár mi eddig sem kételkedtünk benne, hogy igaz az, amit Varga Judit mesélt exférjéről Magyar Péterről, mint például, hogy agresszív, lenéző, lekezelő és elviselhetetlen, most az exbarátnőtől is nagyjából ugyan ezeket tudtuk meg. Vogel Evelin ugyanis kiábrándult Magyar Péterből, mert agyhalottnak nevezte kollégáit és őt is, a gyereke előtt pedig agresszívan veszekedett vele, fenyegető magatartást tanúsított. Mindeközben Magyar Péter szerint ő tartotta el Vogelt, akit feleségül is akart venni, de végül kiderült, hogy a barátnő 11 órányi hangfelvételt készített a Tisza Párt embereiről, amit ezúttal nem Rogán Antalnak, hanem Kubatov Gábornak adott át. Egészen elképesztő sztorik, olyanok amiket még a Segítség bajban vagyok című sorozat producere is megirigyelne. Erről a love storyról is szólt az eheti Skót duda, amiben kitértünk a brit miniszterelnökre is, aki a "hosteges", azaz a túszok szó helyett a "sousage", azaz a kolbász szót olvasta le rezzenéstelen arccal a súgógépről. Mennyire érdekelhette a saját mondandója, ha alig-alig vette észre ezt a hibát. Végül rá kellett, hogy jöjjünk, a lekvár teszi el a nagymamát, hiszen a migránsok Spanyolországban azért éhségsztrájkolnak, mert azt követelik, hogy menedékjogot kapjanak. Mert, hogy ez szerintük így megy. Hol rontottuk el? – Vésey Kovács László a brutális árvizek okáról (videó)
Az emberek aktív emlékezete általában elég rövid, de annyira azért nem, hogy ne emlékeznének rá, alig két hete micsoda kínlódást okozott a kánikula és a szárazság. A gazdák pláne emlékeznek rá. Erre most ránk zúdul az irgalmatlan mennyiségű víz, és azon szűkölünk, „hova tegyük" a szűkre betonozott medrű folyóinkban, hogy nehogy óriási árvíz legyen belőle. Meg vagyunk szeppenve, mert érezzük, hogy két héten belül két ellentétes természeti erőnek lettünk kiszolgáltatva. Pedig van rá gyógyszer - írta a témában alaposan elmélyülő Vésey Kovács László a PestiSrácok.hu-n megjelent vezércikkében. Skót duda: Amiről nincs kép, az meg sem történt? A gátszelfik nyomában (VIDEÓ)
Hatalmas védekezés folyik a Duna áradása miatt, de a gáton nem csak civilek, hanem katonák, politikusok és ünnepelt sztárok is lapátolnak. Ezt pedig onnan lehet tudni, hogy mindenki, ismétlemmindenki képeket posztol a hősi lapátolásáról. Egyeseknek a képek megosztása mellett arra is van ideje, hogy a politikai ellenfelét rugdossa. Erről is szó volt az eheti Skót dudában, de Bese Gergő testvérének elképesztő magyarázatára is kitértünk, szerinte ugyanis öccsét lelki beszélgetésre hívták, ami kábítószer hatására torkollott orgiába. Ha ez nem lenne elég, Macron feleségének is van egy hihetetlen története, ugyanis a bíróságon kellett megvédenie magát és bizonyítania, hogy ő már pedig nem férfi. Kellemetlen, amikor valakinek azt kell bizonyítania, hogy mi van vagy mi nincs a lába között. Skót duda: titok, hogy a brit kormány mennyiért rendezte be a migránsok lakásait (VIDEÓ)
Hallottatok már a hajrasszizmusról? Nekünk új volt, de kiderült, már egy régóta meglévő fogalom. Bár a sok-sok videóból azt szűrtük le eddig, hogy a fekete bőrű nők inkább parókát hordanak, de aki ebből a mókából kimarad akár áldozat is lehet. A feketék hajával állítólag az a baj, hogy nem látnak tőlük például a mögöttük ülők az iskolában vagy a színházban. Egészen elképesztő problémák tombolnak a Nyugaton. A Skót dudában – bár időbe telt ezt feldolgozni – áttértünk a migránslakásokra is, amik igen szépen lettek berendezve és a brit kormány állja a számlát. Emiatt pedig inkább nem is kötik az emberek orrára, hogy mennyiből alakították ki az eneteriőrt. Végül – maradva brit testvéreinknél – beszélgettünk a covidot megélt gyerekekről, akiknek nagy része még mindig szorong, depis az átéltek miatt. Skót duda: már az egész világ arra törekszik, hogy a jövő generációja tök hülye legyen (VIDEÓ)
A brit tanári szakszervezet azért emelte fel a hangját, mert szerintük a gyerekek azért szoronganak, mert meg kell tanulniuk a szorzótáblát és a nyelvtant. Erre pedig semmi szükség. A helyzet azonban Magyarországon sem sokkal jobb, idehaza Fletó értekezett nemrég arról, hogy nem tanulni, hanem lázadni kell a fiataloknak. A függvénygörbében való számolástól ugyanis szerinte még senki nem lett boldogabb. Erről is beszélgettünk az eheti Skót dudában, de áttértünk arra is, hogy már a női darts játékosokat büntetik azért, ha nem akarnak kiállni egy transz versenyző ellen. Végül a Momentum kamion előtti vergődését néztük meg, ami ezúttal is kudarcba fulladt, mint mindent hasonló akciójuk.
Skót duda: lehet, hogy nem minden magyar beszél angolul, de minden Angliában élő sem (VIDEÓ!)
Nem zavartatta magát az a "jóindulatú magyar férfi", aki az X-en számolt be róla, hogy van még egy dolog, amiben a magyarok utolsók, ez pedig az angol nyelv használata. A rosszindulat meg volt benne, az alaposság azonban nem, ugyanis egy 2012-es adatra hivatkozott, azóta viszont már másképp állunk. Érdekesség azonban, hogy Angliában, ahol a hivatalos nyelv az angol, ott sem beszéli mindenki a nyelvet. Öt százalék nem érti a briteket, holott velük él együtt. Erről is szó volt az eheti Skót dudában, de kicsit az egészségünkkel is foglalkoztunk. Kiderült ugyanis, hogy nem a cukortól, hanem a növényi zsírtól híznak az emberek egy kutatás szerint. Végül a német sajtószabadságra tértünk ki, hiszen van olyan lap, amire ráküldték a kommandót, mert nem ért egyet a migrációval és az AfD-nek szurkol. Skót duda: Magyar Péternek, ha nem jön össze egy numera nem csügged, elintézi saját magát (VIDEÓ)
Bár naponta vannak lövöldözések Amerikában, a nagyokosok kitalálták, hogyan tegyék még egyszerűbbé az embervadászatot. Mostanra ugyanis már automatából is lehet venni töltényeket, ehhez mindösszesen egy igazolványra van szükség. A visszaélések száma azonban igen nagy lehet, hiszen ha valakinek ellopják a kártyáját, már lehet is vásárolni. De mi szükség erre? Kinek jut eszébe mondjuk éjszaka, amikor nincsenek nyitva a fegyverboltok, kiugrani venni egy kis töltényt. Érthetetlen. Erről is beszélgettünk az eheti Skót dudában, ahol kitértünk arra is, hogy kiből mit hoz ki az alkohol. A britek rájöttek ugyanis, hogy sokan agresszívak, rasszisták és homofóbok lesznek tőle. Szerintünk viszont az alkohol oldja fel azt a sok gondolatbűnt, ami eleve benne van ezekben az emberekben, de megszokták, hogy el kell magukban fojtani. Végül kitértünk a nagy hódítóra, Magyar Péterre, akinek ha nem jön össze egy numera, máris magához nyúl. Azt sem várja meg, hogy a randipartner magára hagyja. Helyben, ott előtte veszi elő. Pajor András atya terápiát javasol Magyar Péternek (PS-videó!)
Tiszavirág életű jelenségként jellemezte Magyar Pétert Pajor András plébános, aki lélektani szempontból elemezte a volt igazságügyi miniszter, Varga Judit exférje által kirobbantott botrányt. A PestiSrácok videójában az atya leginkább arra a kérdésre kereste a választ, vajon miként fordulhatott elő, hogy egy köztiszteletben álló miniszter olyan méltatlan helyzetbe kerüljön a házassága alatt, mint Varga Judit? Elemzésében arra is kitér, véleménye szerint mi az oka a balliberális tömegek Messiás-várásának, és vajon miért lett igen gyorsan nagyon népszerű az a férfi, aki így viselkedik egykori feleségével? András atya nem csupán a problémát tárja fel, hanem terápiát is javasol megoldásként. Nézzék meg a videót, érdemes! "Orbán Viktor olyan vezető, aki megvéd bennünket!" (PS-videó!)
Több tízezer ember előtt, Budapesten mondott ünnepi beszédet Orbán Viktor március 15-én. A miniszterelnök ebben azt hangsúlyozta, hogy nem mindegy, milyen világot hagyunk gyermekeinkre, de az is, hogy milyen gyermekeket hagyunk a világra. Emellett azt is kijelentette, hogy ahogyan eddig, most sem bír velünk egyetlen birodalom sem. Szavai szerint "itt az ideje, hogy a Helytartótanács Brüsszelben is reszketni méltóztassék", majd közölte, hogy nincs más választásunk, mint elfoglalni Brüsszelt. A PestiSrácok.hu stábja a helyszínen forgatott és arról kérdezte a megemlékezésen résztvevő embereket, mit gondolnak az elhangzottakról. Nézzék meg a videót, érdemes! Skót duda – Vajon az egész Momentumot egy coach erősíti meg abban, hogy legyenek büszke hülyék? (VIDEÓ!)
Sajátos módon emlékezett meg az 1956-os szabadságharcról Ferencváros polgármestere, Baranyi Krisztina, ugyanis a lyukas zászlóba visszavarrta egy kép erejéig a kommunista önkényuralmi jelképet. A Skót dudában ezzel kapcsolatban Gav Duncan elmondta: teljesen nyilvánvaló, hogy Baranyi provokálni akar, célját pedig elérte, ugyanis az FTC vezérszurkolója is kiosztotta őt egy kommentben. Mindeközben a Momentum nem tud túllendülni azon, hogy nem Budapest a világ közepe és más városban is lehet ünnepi beszédet mondani, ahogyan ezt Orbán Viktor meg is tette. Amíg az ország többsége a hőseinkre emlékezett, addig az SZDSZ utódpártja a Karmelitánál öntötte le festékkel a kordont, aminek épp annyi értelme volt, mint az elektromosroller-mosdatásnak. Ha észben nem is, önbizalomban el vannak eresztve a momentumos ifjak: bizonyára az egész csapatot egy coach segíti abban, hogy legyenek büszke hülyék. Végezetül az elfogadás városába kalauzoltuk el a nézőket, amelynek neve "Londonisztán" és ahol a bevándorlók az eltűnt izraeli civilek képét pingálják ki vagy tépik össze, amiért persze semmilyen retorzió nem jár. Skót duda – Ha mindenki bizniszel az oroszokkal, akkor miért csak Magyarország kapja ezért az ívet? (Videó)
Bár nagyon elítélendő, ha a mostani körülmények között valaki üzletel az oroszokkal – legalábbis a mainstream szerint –, mégis akad olyan, aki bár a háborúban közvetve benne van, a nukleáris energia terén folytatja piszkos kis bizniszét Putyinékkal, nem is kismértékben. Ez az állam nem más, mint Amerika. Ennek ellenére őket senki nem piszkálja ezért, Magyarországgal ellentétben. Erről is szó volt a Skót duda e heti epizódjában, de Gav Duncan és Kroó Zita beszélgettek még a klímavédő Greta Thunbergről is, akit ezúttal Londonban vettek őrizetbe, mert megint tüntetett, ezúttal az olaj- és gázipari vállalatok ellen. Greta azonban csak akkor óvja a környezetet, ha éppen tudatosan kelt fel aznap, hiszen volt, hogy a kényelmet előtérbe helyezve repülővel utazott az egyik országból a másikba. Végezetül szó esett az Index egyik cikkéről is, amiben a MÁV-ot szerették volna ekézni, de a tények hiányában ez elég viccesre sikerült. Skót duda – Fekete-Győr Andrást csak az zavarja, ha a sajtó az ő privát életét leplezi le, ha a kormányon lévőkét, az nem (Videó)
Évekkel ezelőtt még számos love story kezdődött a metrón egy szemezéssel, ennek az időszaknak azonban vége. Legalábbis Londonban, ahol egy nő megbámulása a tömegközlekedési eszközökön zaklatásnak minősül – erről is szó volt a Skót duda e heti epizódjában, de Gav Duncan és Kroó Zita kitértek Fekete-Győr András és Bajnai Gordon légyottjára is, amire a sajtó is felfigyelt. Ezen pedig kiakadt a Momentum volt elnöke, ugyanis nem érti, hogy hogyan derülhetett ki a privát találka. A rollermosó politikus titkosszolgálati módszereket említ, azonban azzal már semmi baja, hogy a baloldali sajtó mindig ott terem, ahol épp a miniszterelnök vagy a külügyminiszter nyaral, esetleg Mészáros Lőrinc lazít. Végezetül Hadházy Ákos újabb tarhálásáról esett szó, aki a karmelitás akciója miatt pénzbüntetést kapott és bár milliós fizetéssel büszkélkedhet, mégis inkább a nép egyszerű gyermekeivel fizettetné ki a szabályok megsértéséért kirótt százezreket. "Magyarország a legbiztonságosabb hely a zsidó közösség számára, szemben több nyugati országgal" – Pro-Izrael konferenciát szervezett az Alapjogokért Központ
Magyarország Izrael mellett áll ebben a rendkívüli helyzetben - fogalmazott a PestiSrácok.hu kérdésére Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára az Alapjogokért Központ által szervezett Pro-Israel elnevezésű konferencián. Az államtitkár a hétvégi eseményekre reagálva elmondta, hogy Magyarország alapvető érdeke, hogy a Közel-Keleten béke legyen. Hangsúlyozta: Magyarország, ezen belül Budapest a legbiztonságosabb hely a zsidó közösség számára, szemben több nyugati országgal vagy az Egyesült Államokkal. A konferencián interjút adott portálunknak Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ operatív igazgatója, aki a Trump-adminisztráció alatt megkötött, úgynevezett Ábrahám-egyezményekről beszélt. Szerinte ezen megállapodások nélkül nem lehetett volna béke eddig a hétvégéig a Közel-Keleten. Az igazgató kiemelte azt is, hogy Izrael komoly szövetségese Magyarországnak az illegális migráció elleni harcban. Elmúlt a tavalyi aszály, és túlságosan is megnyugodtunk
Két minisztériumon áll vagy bukik a táji vízvisszatartás és a fenntartható tájgazdálkodás ügye, így az ezekért küzdő Zöld Gerilla Mozgalom is két irányba kénytelen ingázni. A négy éve alakult mozgalom folyamatosan az Alföld kiszáradására, elsivatagosodására figyelmeztet, és a vele, valamint a Vízválasztó Mozgalommal együttműködő geográfusok, mérnökök, egyetemi tanárok és gazdálkodók által kínált, átfogó javaslatcsomagot népszerűsíti a sivatagosodás megfordítására. Az Országos Vízügyi Főigazgatósággal sikerült a rövid párbeszéd nemrég, az Agrárminisztérium részéről viszont teljes érdektelenség övezte a segítő szándékot. Skót duda – Az egész város egy kutya-WC, de akkor minek ilyet külön is kialakítani? (Videó)
Az egész utca kutya-wc, akkor mi szükség a Jószefvárosban kutyapiszoárra és miért kell Erzsébetvárosban kutya-wc-t kialakítani? És a szaggal mi lesz? – vetette fel Gav Duncan a kérdést az e heti Skót dudában, amiben ezen a rendkívüli fejlesztésen kívül beszélgettünk még arról, hogy úgy tűnik, sok politikai évet maga mögött tudva Karácsony Gergely végre kövezekezetesen kommunikál. Korábban ugyanis azzal magyarázta a sajtóosztálya, hogy az autómentes napon egész nap furikáztatta magát, hogy fájt a térde. Aztán hirtelen előkerült egy kórházi kép. Apropó, kórház: inkább tűnt az a "kórterem" magánrendelőnek, ami állítólag úri huncutság, de nézzük el ezt a főpolgármesternek. Végezetül szót ejtettünk Cseh Katalin kamuvegánságán, ugyanis a Momentum EP-képviselője az állatvédelem miatt választotta ezt az életmódot, ennek ellenére most egy propagandavideóban megfeledkezett magáról és tojást, valamint tejet vett. Lebuktál, Katka! Skót duda – Aki meg van győződve arról, hogy igaza van, az nem remeg a felszólalása közben (Videó)
Úgy tűnik, a telexes Simor Dánielnek sokba kerül a parlamentben való, feltett lábas szundikálás, ugyanis a teljes őszi ülésszakról kitiltották a produkciója miatt a magát függetlennek mondó újságírót, mert megsértette a Ház méltóságát. Hiába, az apja, Simor András egykori jegybankelnöknek a kisfiát, Dánielt nem sikerült jó modorra nevelnie, és öltözködési tanácsokkal sem látta el, hiszen pólóban és sportcipőben slattyogott az Országházba. A Skót dudában Gav Duncan és Kroó Zita erről is beszélgettek, de a momentumos Gelencsér Ferenc felszólalása utáni trágárkodás is szóba került. Egyrészről ugyanis furcsa ez az önkritika, másrészt miért remeg az, aki teljes meggyőződéssel beszél? Talán mégsem biztos abban, amit mond? Végül a baloldal egyik megmondóembere is górcső alá került, ugyanis Pottyondi Edina – aki saját bevallása szerint azért nem politikus, mert túlságosan szereti a férfi nemiszerveket és a drogokat – a végtagok nélkül született Nick Vujicicre azt mondta, hogy ő a jobboldal manóembere. Tette ezt annak ellenére, hogy a baloldal vádolja a jobboldalt általában azzal, hogy cikizi az embereket a külsejük miatt, csakhogy akiket mi cikizünk, ők a saját döntésükből néznek ki katasztrófálisan, Vujicic viszont születési rendelleneséggel jött a világra. Nagy különbség! Új múlt készült Kanadában: a nácik tapsot érdemelnek, mivel az oroszok ellen harcoltak – A Tolerancia Kerekasztala
Lemondott a kanadai alsóház elnöke, Anthony Rota, amiért Zelenszkijnek az ünnepélyes fogadásán egy második világháborús ukrán veteránnal kedveskedtek, aki nem meglepő módon a Waffen SS tisztjeként harcolt az európai értékekért és az ukrán szabadságért. Illetve hát nem azokért. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.