Ps VIDEO
Skót duda – Úgy tűnik, már a "szőrös babák", azaz a kutyák sem tudnak olyan jól felkészíteni a szülői életre, mint az élethű játékbabák (Videó)
Sokszor tapasztaljuk, hogy fiatalok a szülővé válás előtt kutyát vesznek annak érdekében, hogy elkezdjék elsajátítani a felelősségvállalást, de úgy tűnik, van, akinek a "szőrös babák" sem elégítik ki a vágyait. Egy londoni pár összesen 13 darab műbabát vett annak érdekében, hogy igaziként gondozhassák őket. Pelenkázzák, sétáltatják, dajkálják a játékokat, de ennek ellenére sajátot is szeretnének. Csakhogy egy műbaba sosem lesz olyan, mint egy igazi, hiszen a gyerekek random sírnak, rosszalkodnak, nemcsak akkor, amikor ilyet játszunk velük. Erről is beszélgetett Gav Duncan és Kroó Zita az e heti Skót dudában, ahogyan szó volt Ursula von der Leyen azon kijelentéséről is, hogy meg kellene könnyíteni a migrációt. Na persze az Európai Bizottság elnökének könnyű, hiszen ő sosem fog a való életben találkozni ezekkel az emberekkel, mert ő már egy egészen más szinten mozog. Az átlagember életét viszont tönkreteszi. Elgondolkodtató lassan az is, hogy kontinenst kellene cserélnünk. Végezetül egy kis Karácsony Gergely, akinek tanácsadói nem világosították fel kellően a főpolgármestert arról, hogy pontosan mit is jelent az autómentes nap. Ezért akarva-akaratlanul, de legitimizálta a kocsikázást még ezen a napon is. Jó étvágyat a svédeknek Gulyás Marci húsgolyóihoz! – Skót duda (Videó)
A tejiparnak sosem volt könnyű dolga az állatvédők folyamatos támadása miatt, most azonban megtalálták a "tehénkizsákmányoló" iparág Achilles-sarkát. Kiderült, hogy a tejipar rasszista. Persze nem a fekete és fehér tehenek elkülönítése, hanem a tej színe miatt. Aki tejet iszik, az fehér felsőbbrendűséget sugároz, aki pedig tejjel pózol, az maga Hitler. Ez az állítás két kérdést is felvet: Ki az, aki kitalálja ezeket a válogatott ostobaságokat, de ami ennél is fontosabb - miért fényképezkedne bárki is egy pohár tejjel? A Skót duda mai részében NEM találtuk meg a választ, de cserébe legalább nagyon jól szórakoztunk a tejipar elleni kultúr-merényleten. Skót duda – Mit szólnak majd a muszlimok, ha rájönnek, hogy egy transznőt rejt a hidzsáb? (VIDEÓ)
Becsöngettek az iskolákban, ezért becsöngettek a Momentumnál is, hiszen ott folytatják a tüntetéseket, ahol abbahagyták. Tóth Endre országgyűlési képviselő, miután már unja magát a Karmelita kolostornál – hiszen vakon tudja már szétszerelni a kordonokat –, újabban a Belügyminisztérium előtti placcot pingálja ki. Mit sem törődve azzal, hogy a béremelés miattuk nem volt magasabb. Tóth ugyanakkor azzal sem törődik, hogy nem bosszúból bocsátottak el pedagógusokat – akiknek a nevét felfestette a hivatal elé –, hanem azért, mert nem vették fel a munkát többszöri figyelmeztetésre sem. A többi között erről is beszélgetett Gav Duncan és Kroó Zita a Skót dudában, de egy DK-s szimpatizánsról is megemlékeztek, aki fideszes szülők gyermekeit akarja látni a fronton. Érdekes, pedig mindig a baloldal mondja, hogy a kormány miatt megosztott ez az ország, de nagyon úgy tűnik, hogy a gyűlölet nem jobbról jön. Végezetül jót nevettek a műsorban azon a német férfin, aki nem simán transz, hanem ezt megspékeli azzal, hogy hidzsábot hord. Ő tehát egy transz muszlim nő, amin nem valószínű, hogy nevetnek majd a muszlim férfiak. Skót duda – A DK a tigrisszúnyogok miatt rázza a vészharangot, de a koronavírus idején azért a keleti vakcinák ellen kampányoltak (VIDEÓ!)
A Skót duda eheti epizódjában Gav Duncan és Kroó Zita arról beszélgettek, hogy az árnyékkormány szerint az Orbán-kormány titkolózik a tigrisszúnyogokkal kapcsolatban. Hiszen nem figyelmeztette az embereket micsoda veszélyben vannak, pedig már 15 ember fertőződött meg Magyarországon az influenza szerű tünetekkel járó vírussal! Bezzeg, ha a DK lenne hatalmon ez másképp lenne, mert nekik a magyarok élete számít. Mondjuk nem ezt mutatta amikor az egészségügyi szakpolitikusok, Komáromi Zoltán a koronavírus alatt a keleti vakcinák ellen szólalt fel, de ez már nyilván a múlt. Aztán Baranyi Krisztinával folyatták, aki éppen saját magát fényezi, hiszen saját maga szerint, ha nem zsarolta volna ki a kormánytól, hogy az atlétikai stadion mellett plázs és játszótér is legyen, akkor az egész mit sem érne... Annyira tetszik neki, hogy most valamibe beleszólhatott, hogy már nincs ellenvetése a stadionnal szemben, sőt a borítóképe is ez lett. Végül megtudhatjátok, hogy miért is nem olyan környezetkímélő a papírszívószál és pohár,pedig évekig azt hittük jót cselekszünk, ha ezeket a termékeket használjuk. Úgy tűnik becsapás volt az egész. Márki-Zay az „erőszakolt, kizsarolt” összefogásról: Gyurcsányt is el kell számoltatni! (Videó)
Márki-Zay Péter szerint a Fidesz erkölcstelen, abban azonban nem sok kivetnivalót talál, hogy azokkal fogjon össze, akiket véleménye szerint el kell számoltatni. A Tranziton kérdezte a PestiSrácok.hu stábja az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltjét, aki a Gulyás Gergellyel folytatott vitában arról beszélt: az összefogás „erőszakolt, kizsarolt” dolog volt, de szükséges, hogy elszámoltathassa szövetségeseit. Ha a logikai ellentmondás némileg szemet szúrna, akkor csatolják be az öveket, mivel itt még nem ér véget a szellemi hullámvasút. Márki-Zay Péter közölte: a Mindenki Magyarországa Néppárt mellett a Mindenki Magyarországa Mozgalom is megmarad, önállóan viszi az önkormányzati kampányt, gyűjt adományokat, de semmi köze nem lesz a párthoz. Természetesen. Skót duda – Taxis hiénák húzták le az atlétikai vb szurkolóit, de miért nem kérdezték meg, hogy mennyi lesz a fuvar? (VIDEÓ!)
Gav Duncannek és Kroó Zitának a Skót duda című vlogban nem volt kétsége afelől, hogy Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely is elégedetten fognak mosolyogni az atlétikai vb megnyitóján, elfeledve, hogy korábban stadionstopot és tüntetést hirdettek ellene. Az örömükhöz viszont nem fér kétség, hiszen a ferencvárosi polgármester kapott a kerületébe egy milliárdokat érő stadiont, a főpolgármester pedig tulajdonképpen a kormánnyal finanszíroztatja a saját Egészséges Budapest programját. Mindeközben a taxis hiénák is megjelentek a világbajnokság körül, ugyanis benzinkutakon csapnak le a gyanútlan turistákra, akiket aztán százezrekért visznek el a belvárosba. Furcsa azonban, hogy senki nem kérdezi meg, hogy mennyi lesz a fuvar, csak beszáll, majd csodálkozik, hogy tulajdonképpen kirabolják. Végezetül szó volt a Szikra Mozgalom táboráról is, amit végül Budapesten tartottak meg, de érdeklődés hiányában -na meg az eső miatt, ami már forradalmat is mosott el a baloldalon- kevés embert vonzott, de Jámbor Andrásék szerint Kocsis Máté keze van a dologban.
Karikó Katalin, Böjte Csaba és Szilágyi Áron kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket
Egy nemzetnek szüksége van példaképekre, olyan példaképekre, akikkel egy nyelvet beszélünk, akikkel közös a történetünk, akik olyanok, mint mi, mégis jobbak. Akikre úgy nézhetünk fel, hogy közben magunkra ismerünk – mondta Novák Katalin köztársasági elnök Esztergomban, a Királyi Palotában, ahol augusztus huszadika alkalmából átadták hazánk legmagasabb állami kitüntetéseit, a Szent István-rendet és idén újra a Becsület-érdemrendet is. A Szent István-rendet Karikó Katalin, az Amerikai Egyesült Államokban élő Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák kifejlesztője, valamint Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, míg a Magyar Becsület-érdemrendet Böjte Csaba ferences szerzetes, az idén harminc éves Szent Ferenc Alapítvány vezetője, hatezer nehéz sorsú gyermek megmentője, gyámolítója kapta. Novák Katalin azt mondta, a három rendkívüli magyar emberben közös, hogy nemcsak tehetséges és szorgalmas magyarok, hanem életük értelme a szolgálat. Közös jelmondatuk is lehetne: Egy mindenkiért! Skót duda – Egy órási birtokkal a hátuk mögött sírta tele a rendszerkritikus házaspár a Telexet arról, milyen rossz Magyarországon (Videó)
Az eheti Skót dudában Gav Duncan és Kroó Zita arról beszélgettek, hogy a Telexen a minap megjelent egy rendszerkritikus házaspárral egy interjú, akik azért sírták tele a baloldali lap hasábjait, mert nem tudják eladni óriási birtokukat és elköltözni a festői Spanyolországba. Mindeközben mélységesen lenézik a Fidesz szavazókat, dehonesztáló megjegyzéseket téve rájuk, de közben az elfogadásról és a liberális "értékekről" vallanak. A beszélgetés jelentős része azonban a házuk és a hozzá tartozó hatalmas birtok adottságairól szól, így élünk a gyanúperrel, hogy egy bújtatott ingatlanhirdetést láthattunk, némi orbánozással megspékelve. Túllendülve a "nehéz sorsú" házaspáron, a szintén nehéz sorsú baloldali újságokról és civil szervezetekről esett szó, ugyanis szóba került, hogy Soros György elzárja a pénzcsapokat Európa felé, ezt azonban később cáfolták. Mindenesetre érdemes elgondolkodni azon, ha nem jönne pénzügyi segítség vajon valóban önfenntartóak a baloldali médiumok és civilek vagy a kitömött milliók teszik őket ilyen népszerűvé? Zárásként a német külügyminiszterről emlékeztünk meg, akinek kormányzati gépe 24 óra alatt kétszer hajtott végre kényszerleszállást, egyszer pedig olyat tettek, amit egy zöld politikusnak nem kellett volna hagyni. 80 tonna kerozint eresztettek a tengerbe. Már gránátokat dobálnak a migránsok Délvidéken, a helyiek önvédelmi csoportot alakítottak (Videóval!)
Önvédelmi csoportot alakítottak hajdújárási és palicsi lakosok a Délvidéken, alig néhány kilométerre a szerb-magyar határtól, miután hetek óta vannak szó szerint hadiállapotok a környéken az illegális migránsok miatt. Az afgán, szír, albán, pakisztáni és egyéb nációjú határsértők több százan tanyáznak a települések melletti erdőkben, Szabadka közelében. A szintén illegális migránsokból "kinőtt" embercsempész bandák között háború tört ki, géppuskákkal lövöldöznek most már minden nap. Ami végképp "betette a kaput" a helyi lakosságnál" az az, hogy a veszélyhelyzet csak fokozódik. A minap egy palicsi család házára három kézigránátot dobtak, a hatóságok pedig látszatintézkedéseken túl semmit sem tesznek. Az érintett településeken élők megunták a könyörgést: védjék végre meg őket és a kezükbe vették a sorsukat. A hétvégén botokkal felszerelkezve az erdőbe vonultak, hogy kihajtsák onnan a migránsokat. Hol vannak az emberjogi szervezetek, amikor az ukránokat nem akarják kiengedni az országukból? – Erről is szó volt a Skót dudában (VIDEÓ!)
Vajon azért nem láthatjuk az észak-koreai vezető Kim Dzsongun munkatársainak arcát a közös képeken, mert szégyellik, hogy neki dolgoznak vagy azért nem, mert félnek a titkosszolgálatoktól, hogy lenyomozzák őket, esetleg a személyiségi jogok miatt? Erről is szó volt a Skót duda legújabb epizódjában, amelyben Gav Duncan és Kroó Zita arról is beszélgettek, hogy a 18 és 60 év közötti ukrán állampolgárok akkor sem hagyhatják el az országukat, ha már nincs háború. De hol vannak ilyenkor az emberjogi szervezetek, a Társaság a Szabadságjogokért vagy épp az Amnesty International? Hiszen ez a személyi szabadság korlátozása, ráadásul az ukrán diplomaták szíve se húz vissza a lerombolt országba, ezért le akarják cserélni őket, de a húszból csak egy tért haza. Kiürül az ország és senki nem megy majd vissza? Mindeközben az MSZP még mindig a balatoni szabadstrandokért harcol, mintha nem tudnák, hogy a déli parton se szeri, se száma a ezeknek, de azért az északin is találunk ilyen helyet. Figyelmen kívül hagyják persze azt is, hogy ahol mégis fizetős az azért van, mert az bevételi forrást jelent az önkormányzatnak. Innentől kezdve az önkormányzatokra és nem a kormányra kellene mutogatni. Skót duda – Putyin már nemet mondott a nemátalakító műtétekre, de mikor jönnek elő ezzel a muszlimok Nyugat-Európában? (Videó)
Manapság már egyre több az úgynevezett projektházasság, amikor nem a szíve után megy az ember, hanem az agya után, de ezek a jónak tűnő tervek többször dőlnek dugába, mint azok a házasságok, amelyek érzelmi alapúak. A Skótduda legújabb epizódjában erről is beszélgetett Gav Duncan és Kroó Zita, a konklúzió pedig az lett, hogy ez olyan, mintha az ember étterem helyett egy automatából venné ki az ételt. Kaja mind a kettő, mégis óriási a különbség. Ezen kívül szó volt még a liberálisok körében nagy port kavaró legújabb döntésről is, miszerint Oroszországban megtiltották a nemátalakító műtéteket, azt viszont nem, hogy valaki elmenjen egy másik országba és ott csináltassa meg. A muszlim közösség viszont inkább konzervatív, mint liberális Gav szerint, ezért várható, hogy egyszer ők is megálljt parancsolnak ennek az őrületnek. Mindeközben a Libri előtt a gyerekeknek szóló LMBTQ-tartalmú könyveket –amiket a könyvesboltban a törvényeknek megfelelően lefóliáztak – ingyen osztogatják, amiből látszik, hogy nem nem az a lényeg, hogy pénzt csináljanak belőle, hanem az, hogy eljusson az emberekhez az érzékenyítés. PS-Exkluzív! Helyszíni tudósítással jelentkezik stábunk az Ifjúsági Világtalálkozóról, Lisszabonból (Fotó+videó!)
Elkezdődött a 37. Ifjúsági Világtalálkozó Lisszabonban – a rendezvényről helyszíni tudósítással, videós riportokkal jelentkezik a PestiSrácok.hu stábja. Az Ifjúsági Világtalálkozó a katolikus egyház által szervezett nemzetközi esemény, amelyre a világ minden tájáról utaznak a fiatalok. Az idei fesztiválra a világ több mint kétszáz országából érkeztek.
Már akkor is Orbán Viktorról szólt a TikTok, amikor még ott sem volt – erről is szó volt a Skót dudában (VIDEÓ!)
Minden normális ember boldog attól, ha egy padot nemzeti színekbe öltöztetnek, kivéve a liberálisokat, mert ők újra átfestették a ferencvárosi utcabútort, ezúttal fekete-piros kockásra. A Skótduda legújabb adásában Gav Duncan és Kroó Zita a pad kálváriájáról is beszélgetett, aminek feltehetően még mindig nincs vége, mindenesetre a festékboltos biztosan jól jár. Mindeközben kiderült, hogy a Balaton vize egyre sósabb a humán behatások miatt, amit ötven év múlva már érezni is lehet, de felmerül a kérdés, hogy mit számít ez egy olyan helyzetben, amikor lassan atomháború lesz a világban. A cikkekből sajnos az nem derült ki, hogy mit lehet a sósság ellen tenni? Esetleg ne lehessen mosogatógépet használni ebben a térségben? Vagy ne építkezzünk közel a parthoz? Mindenesetre már sokszor temettük a Balatont, ami képes a folyamatos megújulásra. A miniszterelnök pedig a TikTokon hasít és a laza stílust képviseli, kérdés, hogy ebben is utánozni fogja-e az ellenzék és persze fog-e reagálni a felvetésekre egy olyan platformon, ahol eddig ugyan nem volt fent, de sokat van ott szó róla. Mindenesetre Gavnek is lenne kérdése Orbán Viktorhoz, el is árulta, hogy mi lenne az. Amit a társadalom elvár a nőktől, azt nem a kormány várja el – Gav Duncan a PS legújabb vlogjában, a Skót dudában (VIDEÓ!)
A PestiSrácok.hu legújabb vlogjában, a Skót dudában Gav Duncan és Kroó Zita arról beszélgettek, hogy vajon miért van az óbudai szerkesztőségünk előtt nap mint nap egy használt óvszer, vajon ki az, akit ennyire lázba hoz ez a környék? Vagy csak a hanyag DK-s polgármester nem takaríttatja a közterületet és minden nap ugyanazzal a védekező eszközzel találkozunk? Ha már óvszer, akkor nem feledkeztünk meg arról sem, hogy a Csíki Sör is piacra dobta saját termékét, melyet "Székely kolbász héjként", illetve a "Húzd rá, Székely" szlogennel népszerűsítenek. A termékenység témájánál maradva megemlékeztünk arról az aberrált transznőről is, aki csak azért akar méhet magának, hogy ő legyen az első férfi, aki átesett abortuszon. A műsor végén pedig egyet kellett, hogy értsünk Donáth Anna azon gondolatával, miszerint a társadalom azt várja el a nőktől, hogy "úgy dolgozzunk, mintha nem lenne gyerekünk, úgy neveljünk gyereket, mintha nem lenne munkánk és úgy nézzünk ki, mintha se munkánk, se gyerekünk nem lenne." Ennek ellenére a jobboldali politikus nők között több is van, aki megugrotta ezt a mércét, viszont a társadalmi elvárást nem szabad összekeverni a kormány tevékenységével, amit Donáth előszeretettel megtesz. Jámbor szerint semmi probléma nincs azzal, hogy gyermekpornográfiát találtak egyik aktivistájának lakásában (Videó)
Mi közöm nekem ehhez? – kérdezte a PestiSrácok.hu stábját Jámbor András, a Szikra Mozgalom alapítója, valamint a Párbeszéd parlamenti frakciójának tagja. Az országgyűlési képviselő nevével fémjelzett Szikra Mozgalom aktivistájának – sajtóinformációk szerint Dobos Krisztinának – a számítógépén bukkant gyermekpornográf és gyermekek sanyargatását bemutató felvételekre a rendőrség a februári Antifa-támadások miatt végzett házkutatások során. Jámbor egyébként stábunknak nyilatkozva elítélte a gyermekpornográfiát, azonban – láthatóan zavartan és feszülten – bizonygatta, hogy neki ehhez semmi köze. Ahogy arról a PestiSrácok.hu korábbi cikke is beszámolt, Jámbor reakciója azért is különös, mert ő is azon balliberális értelmiségi körbe tartozónak vallja magát, akik számára fontos az LMBTQ-társadalom támogatása. A különböző szexuális identitások ernyője bizony még a pedofilokat is védi – erről korábban egy, a közösséghez tartozó írónő vallott részletesen. EXKLUZÍV! Eddig még be nem mutatott tévéfelvételen a 25 éves Döme Dezső dobol Radics Béla Tűzkerék zenekarában (VIDEÓ)
A nagyközönség számára eddig elérhetetlen felvétel került birtokunkba a Radics Béla gitáros vezette Tűzkerék zenekarról. A szomorú apropót a kiváló dobos, Döme Dezső minapi halála adta, aki a hetvenes években kétszer is megfordult a zenekarban, s ezen a felvételen is látható. A három számot tartalmazó filmet a Radics Béla bíbor Gibson gitárját felkutató és birtokló zenész és ügyvéd, Kosik Kristóf bocsátotta rendelkezésünkre. Az exkluzív kordokumentumot csak nálunk tekinthetik meg. Ne hagyja ki! Öt perc – Brüsszelben kitalálták, hogyan szorongathatják meg a renitens tagállamokat
Brüsszelben a jogállamiság bajnokai a tagállamok ellenkezésének ellenére átnyomták a kötelező betelepítési kvótát, amelynek következtében ezentúl azoknak a tagállamoknak is tömegesen kell bevándorlókat befogadniuk, akik nem értenek egyet az EU erőszakos bevándorláspárti politikájával. Akinek ez nem tetszik, az fejenként több millió forintot fizethet, ami leginkább egy újabb sarcnak tűnik, miközben a hazánknak járó uniós forrásokból továbbra sem láthatunk egy centet sem. Brüsszel tehát úgy tűnik, ismét megtalálta, hogy hol szoríthat még egyet az EU tagállamain. Kérdés, hogy egy évvel az EP választások előtt mennyire bölcs lépés ez. Hat év, hatvan szűrés – A Katolikus Karitász orvosmissziójának Kárpát-medencei küldetése (VIDEÓ)
Azt szeretnénk megerősíteni a határon túl élő magyarjainkban, hogy Trianonnal nem szakították el őket tőlünk, nemzettestvérek vagyunk, akiknek szeretnénk segíteni még olyan áron is, hogy eddig 60 hétvégénket áldoztuk fel a szűrővizsgálatokra – jelentette ki dr. Vojcek László, a Katolikus Karitász orvosmissziójának oszlopos tagja a hatvanadik szűrővizsgálati út alkalmával. Nemzeti tragédia vagy a nemzeti összetartozás napja? – Így látják a zászlóvivők Trianon évfordulóját (videó)
Június 4-e több szempontból is szomorú nap a magyarság történetében. Idén 103 éve, hogy elcsatolták tőlünk az országunk egy jelentős részét, de ami még ennél is fontosabb, családokat szakítottak szét ezzel az úgynevezett "békediktátummal". A magyar nép azonban harcos nép. Nem szereti feladni. Mi több, a küzdelem, az élni akarás és a szabadság iránti vágy jellemzi az ezeréves történelmünket. Az évszázadok során nemcsak túlélni tanultunk meg, hanem azt is, hogy miként legyünk büszkék a magyarságunkra. Ma, 103 évvel Magyarország igazságtalan megcsonkítása után pedig van is mire büszkének lennünk. Abban a korban, amikor a sokkal nagyobb, fényesebb és befolyásosabb országok sorra veszítik el a nemzeti öntudatukat, mi képesek vagyunk megőrizni és táplálni azt a trianoni döntés ellenére is. Ebben rejlik Magyarország igazi ereje. Abban, hogy nem határokban, hanem nemzetben gondolkodik. Idén június 4-én pedig meg is mutattuk ezt az 1848 méter hosszú magyar, illetve a 400 méter hosszú székely zászlóval, amelyet a Magyar Állami Operaház épületétől egészen a Hősök teréig vittünk, ahol egy nagy közös kokárdát formáltunk a két összekapcsolt zászlóból. A fantasztikus hangulatú rendezvényről egy remek videó is készült. Nézzétek meg, hogyan vélekednek a zászlóvivők Trianon évfordulójáról. GEOrgPOLITIKA – UFO-felvételt adott ki a Pentagon – Vége a Ramadánnak
Ma kezdődik a muszlimok egyik legfontosabb ünnepe, az Íd al-Fitr, azaz a böjt megtörésének napja, amelyet a törökök cukorünnepnek (şeker bayrami) hívnak, mivel ilyenkor családtagoknak, barátoknak édességeket adnak ajándékba. Az iszlám holdnaptár szerint akkor végződik a ramadán, amikor a Hold teljesen eltűnik. Amikor ez megtörténik, elkezdődik a böjt megtörésének ünnepe, amelynek jellegzetessége az ünnepi khutba (szentbeszéd), az ima előtt hét takbir (Allahu akbar kiáltás), és a közös étkezések – gyakran a mecsetekben tálalják fel az ételt. Ez az ünnep az áldozati ünneppel (Íd el-Adha, amikor azt ünneplik, hogy Ábrahám hajlandó lett volna feláldozni fiát Izsákot) együtt a muszlimok számára olyan jelentőségű, mint a keresztényeknek a húsvét és a karácsony. Öt perc – A Momentum idős fideszeseket kapáltatna, a vegánok rabszolga csirkékkel vegzálják az embereket
A héten kitettek magukért a közélet szereplői: David Pressman amerikai nagykövet kijelentette, éppen azért hívta meg Gyöngyösi Mártont a zsidó húsvét alkalmából széderestre, mert a Jobbik elnöke antiszemita kijelentéseket tett, az ukránok úgy kérnek Brüsszelből szankciókat Magyarország ellen, hogy közben azokba a szövetségekbe vágynak, amelyeknek mi is tagjai vagyunk, Hajnal Miklós pedig egy 80 éves államtitkárt küldene kapálni. Ezek közül is kiemelkedik azonban a HARC-os (Hungarian Animal Rights Corps) vegánok akciója, amelynek keretei közt a kettes metrón próbáltak vegánná téríteni ártatlan járókelőket– inkább kevesebb, semmint több sikerrel. Tőlük tudhattuk meg, hogy a csirkék rabszolgák, a disznókat megerőszakolják, a színesbőrűek és nők jogai pedig valahol az állatok környékén van. Legalábbis szerintük. Az igazságszolgáltatás sehogyan sem védi a mi munkánkat – Portrébeszélgetés Füssy Angélával (VIDEÓ!)
Igazi patriótának tartja magát, aminek egyik fő oka, hogy mindkét szülője határon túli magyar. Nem csoda, hogy katona is volt, s talán az ott szerzett bátorság az, amit a munkájában is hasznosítani tud, hiszen a legkeményebb sztoriktól sem riad vissza. Néha megkapja, hogy túllép a hatáskörén, ugyanis nem csak megírni, de megoldani is akarja az ügyeket. Rengeteg exkluzív anyagot tett már le a PestiSrácok.hu asztalára, a Szeviép-ügy, a Czeglédy Csaba sztorik és hátborzongató pedofil ügyek feltárásában is részt vett. Sok fenyegetést kapott már, de ha "csak" őt bántják, azon hamar túlteszi magát, ám ha valaki a családját veszi elő, akkor nála is elpattan a húr, akkor perre is megy. Az igazságszolgáltatásról viszont nincs a legjobb véleménnyel, szerinte ugyanis az újságírók munkáját nem igazán védik, sőt úgy látja inkább munkát adnak nekünk. Ismerjék meg közelebbről a PestiSrácok.hu oknyomozó újságíróját, Füssy Angélát. Mi kérdezünk – Czuczor Gergely a PS-nek: Wittinghoff liberalizmusa azt jelenti, hogy senkinek nem lehet vele ellentétes véleménye Budaörsön
Czuczor Gergely, a budaörsi Fidesz elnöke volt a PestiSrácok.hu vendége portálunk Mi kérdezünk című műsorában. A választókerületi elnök 2019-ben Wittinghoff Tamás kihívója volt a budaörsi polgármesteri választáson, ahol a volt SZDSZ-es polgármester meggyőző fölénnyel nyert, és immár 1991 óta folyamatosan vezeti a várost. Czuczor elmondta a PS-nek, hogy az alapoktól kezdték az építkezést egy megcsontosodott, diktatórikus városvezetéssel szemben, ahol a média Wittinghoff kezében a véleménycenzúra állapotát hozta el Budaörsön. Czuczor Gergely szerint Wittinghoff liberalizmusa annyit jelent, hogy senkinek sem lehet vele ellentétes véleménye a városban, a jobboldal mégsem adja fel. A jövőről, Budaörs elmaradt lehetőségeiről és a baloldali polgármester botrányai is szóba kerültek a beszélgetés során! Nézzétek meg videónkat! Öt perc – Méhlegelő újratöltve: az ellenzék szerint az akkumulátorok minden életet kiirtanak az országban, de Karácsony megmenti a pocsolyába petéző békákat
Teljes abszurditásba borult a héten a magyar közélet: a hazánkban építendő akkumulátorgyárak parlamenti vitájában megtudhattuk, hogy nem számít a nemzetgazdaság, se az uniós irányelvek, mert a debreceni CATL üzem sivataggá változtatja az országot és kipusztít minden életformát. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy a tervezett gyár helyén termelik Magyarország teljes élelmiszer-felhasználását, így még éhen is fogunk halni. És hogy mindez kinek áll érdekében? A DK szerint ebben is Putyin keze van, de nem kell félnünk a zöldapokalipszistől, hiszen itt a jó Karácsony Gergely, akinek a szakértői megszakértették, hogy a Római-part "pocsolyákba petéző" békaállományát miképpen menthetik meg. Ez pedig csupán néhány milliárd forintba és úgy 2000 ember árvízvédelmébe kerül.