Pesti Srácok

Már gránátokat dobálnak a migránsok Délvidéken, a helyiek önvédelmi csoportot alakítottak (Videóval!)

null

Önvédelmi csoportot alakítottak hajdújárási és palicsi lakosok a Délvidéken, alig néhány kilométerre a szerb-magyar határtól, miután hetek óta vannak szó szerint hadiállapotok a környéken az illegális migránsok miatt. Az afgán, szír, albán, pakisztáni és egyéb nációjú határsértők több százan tanyáznak a települések melletti erdőkben, Szabadka közelében. A szintén illegális migránsokból "kinőtt" embercsempész bandák között háború tört ki, géppuskákkal lövöldöznek most már minden nap. Ami végképp "betette a kaput" a helyi lakosságnál" az az, hogy a veszélyhelyzet csak fokozódik. A minap egy palicsi család házára három kézigránátot dobtak, a hatóságok pedig látszatintézkedéseken túl semmit sem tesznek. Az érintett településeken élők megunták a könyörgést: védjék végre meg őket és a kezükbe vették a sorsukat. A hétvégén botokkal felszerelkezve az erdőbe vonultak, hogy kihajtsák onnan a migránsokat.

"Két robbanás volt itt előttünk az úton, közvetlenül egymás után" - írta nekünk egy férfi Palicsról pénteken késő este. Azt már akkor sejtette, hogy ezúttal most nem lőnek, ez valami durvább, mert a hanghatás sokkal erőteljesebb volt. Az utat lezárták a rendőrök, továbbmenni sem tudott. A meglepetés csak azután érte, hogy másnap hazaért. Az ő házára dobtak kézigránátokat a migránsok, nem is kettőt, hanem hármat, csak az egyik nem robbant fel. A férfinak és családjának hatalmas szerencséje volt. Feleségével és kisgyermekével a szülőknél aludtak. Senki sem volt a házban, amikor a robbanás történt, ami komoly károkat okozott a házban. A repeszek faldarabokat téptek ki és egy vas hordót is átszakítottak. Ez volt az a pont, amikor telelt a pohár.

Hajdújárásiak és palicsiak hetek óta könyörögnek, polgármesternek, rendőrségnek, hogy történjen valami, mert szinte hadiállapot uralkodik az egész környéken. Folyamatosan lövöldöznek a migránsok, bemennek a házakhoz, járókelőket is bántalmaztak és már fényes nappal is karabéllyal az oldalukon grasszálnak a falvak központjában. Több esetben a lakóházak közvetlen közelében, iskola mellett lőttek. Azt mondják mind, hogy jöhet a szeptember, az iskolakezdés, az utcára nem fogják kiengedni a gyermekeiket...

PestiSracok facebook image

-írta ki a férfi a közösségi oldalára. A kommentekből is jól látható, azok, akik a bőrükön érzik a migráció égető problémáját és féltik az életüket, a családjaikat pattanásig feszültek és nem várnak tovább a semmire.

Volt, aki azt írta, két megoldás van: vagy ki kell irtani az erdőt, hogy ne tudjanak hol megbújni, vagy le kell bontani a kerítést, hogy az illegális migránsok tovább mehessenek az útjukon.

Tovább, tehát Magyarországon át nyugatra. A megbeszélésre száznál is többen elmentek, majd szombaton és vasárnap egy 50, majd egy 35 fős csoport vágott neki az erdőnek, botokkal felszerelkezve.

A férfi a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, konkrét tervük egyelőre nincs. Egyáltalán látni szerették volna mivel állnak szemben, ezért mentek be az erdőbe, ahol tudják, hogy a migránsok nagyon nagy számban vertek tanyát.

–magyarázta a férfi. Majd hozzátette, lehet, hogy külső szemlélőnek bátornak, kemények tűnnek, amiért nem várják csendben, mikor dobnak rájuk újabb gránátot, de őszintén szólva félnek is. Még mindig nem tudják hányan vannak, milyen erővel bírnak. És bizony

benne van a pakliban, hogy revansot akarnak majd venni.

Az erdőben egyébként helyi lakosok hétvégi házait is feltörték a migránsok. Az egyik ilyen épületben, amit eláraszt ma már a szemét, a padláson bújt valaki, a többiek már eliszkoltak.

Az erdei portyáról több fotót és videót is kaptunk, amin jól látszik, milyen elképesztő állapotok uralkodnak ott, ahová az illegális bevándorlók tömege bevette magát.

Olvasói fotók, videók

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.