Pesti Srácok

Skót duda – A DK a tigrisszúnyogok miatt rázza a vészharangot, de a koronavírus idején azért a keleti vakcinák ellen kampányoltak (VIDEÓ!)

A Skót duda eheti epizódjában Gav Duncan és Kroó Zita arról beszélgettek, hogy az árnyékkormány szerint az Orbán-kormány titkolózik a tigrisszúnyogokkal kapcsolatban. Hiszen nem figyelmeztette az embereket micsoda veszélyben vannak, pedig már 15 ember fertőződött meg Magyarországon az influenza szerű tünetekkel járó vírussal! Bezzeg, ha a DK lenne hatalmon ez másképp lenne, mert nekik a magyarok élete számít. Mondjuk nem ezt mutatta amikor az egészségügyi szakpolitikusok, Komáromi Zoltán a koronavírus alatt a keleti vakcinák ellen szólalt fel, de ez már nyilván a múlt. Aztán Baranyi Krisztinával folyatták, aki éppen saját magát fényezi, hiszen saját maga szerint, ha nem zsarolta volna ki a kormánytól, hogy az atlétikai stadion mellett plázs és játszótér is legyen, akkor az egész mit sem érne... Annyira tetszik neki, hogy most valamibe beleszólhatott, hogy már nincs ellenvetése a stadionnal szemben, sőt a borítóképe is ez lett. Végül megtudhatjátok, hogy miért is nem olyan környezetkímélő a papírszívószál és pohár,pedig évekig azt hittük jót cselekszünk, ha ezeket a termékeket használjuk. Úgy tűnik becsapás volt az egész.

Fotó: Videókivágás

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.