Pesti Srácok

Skót duda – Mit szólnak majd a muszlimok, ha rájönnek, hogy egy transznőt rejt a hidzsáb? (VIDEÓ)

Becsöngettek az iskolákban, ezért becsöngettek a Momentumnál is, hiszen ott folytatják a tüntetéseket, ahol abbahagyták. Tóth Endre országgyűlési képviselő, miután már unja magát a Karmelita kolostornál – hiszen vakon tudja már szétszerelni a kordonokat –, újabban a Belügyminisztérium előtti placcot pingálja ki. Mit sem törődve azzal, hogy a béremelés miattuk nem volt magasabb. Tóth ugyanakkor azzal sem törődik, hogy nem bosszúból bocsátottak el pedagógusokat – akiknek a nevét felfestette a hivatal elé –, hanem azért, mert nem vették fel a munkát többszöri figyelmeztetésre sem. A többi között erről is beszélgetett Gav Duncan és Kroó Zita a Skót dudában, de egy DK-s szimpatizánsról is megemlékeztek, aki fideszes szülők gyermekeit akarja látni a fronton. Érdekes, pedig mindig a baloldal mondja, hogy a kormány miatt megosztott ez az ország, de nagyon úgy tűnik, hogy a gyűlölet nem jobbról jön. Végezetül jót nevettek a műsorban azon a német férfin, aki nem simán transz, hanem ezt megspékeli azzal, hogy hidzsábot hord. Ő tehát egy transz muszlim nő, amin nem valószínű, hogy nevetnek majd a muszlim férfiak.

Fotó: videókivágás

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.