Pesti Srácok

Skót duda – Aki meg van győződve arról, hogy igaza van, az nem remeg a felszólalása közben (Videó)

Úgy tűnik, a telexes Simor Dánielnek sokba kerül a parlamentben való, feltett lábas szundikálás, ugyanis a teljes őszi ülésszakról kitiltották a produkciója miatt a magát függetlennek mondó újságírót, mert megsértette a Ház méltóságát. Hiába, az apja, Simor András egykori jegybankelnöknek a kisfiát, Dánielt nem sikerült jó modorra nevelnie, és öltözködési tanácsokkal sem látta el, hiszen pólóban és sportcipőben slattyogott az Országházba. A Skót dudában Gav Duncan és Kroó Zita erről is beszélgettek, de a momentumos Gelencsér Ferenc felszólalása utáni trágárkodás is szóba került. Egyrészről ugyanis furcsa ez az önkritika, másrészt miért remeg az, aki teljes meggyőződéssel beszél? Talán mégsem biztos abban, amit mond? Végül a baloldal egyik megmondóembere is górcső alá került, ugyanis Pottyondi Edina – aki saját bevallása szerint azért nem politikus, mert túlságosan szereti a férfi nemiszerveket és a drogokat – a végtagok nélkül született Nick Vujicicre azt mondta, hogy ő a jobboldal manóembere. Tette ezt annak ellenére, hogy a baloldal vádolja a jobboldalt általában azzal, hogy cikizi az embereket a külsejük miatt, csakhogy akiket mi cikizünk, ők a saját döntésükből néznek ki katasztrófálisan, Vujicic viszont születési rendelleneséggel jött a világra. Nagy különbség!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.