tordai csaba
Nem foglalkozik a legfontosabb munkatársát érintő botránnyal Karácsony Gergely
Karácsony azóta 84 Facebook-posztot tett közzé, a legfontosabb munkatársát érintő botrányra azonban eddig nem reagált - emelte ki a Magyar Nemzet. A lap szerint a közösségi médiában igencsak aktív főpolgármester hallgatása azért is különös, mert éppen az általa alapított 99 Mozgalom félmilliárdos adománygyűjtése miatt vizsgálódik a hatóság.A gyurcsányisták megint azt üzenték a normális embereknek, hogy el lehet innen menni – Karanténvlog
Ki ne ismerné Gyurcsány Ferenc elhíresült mondatát, amikor kijelentette, hogy ha valami nem tetszik, el lehet menni ebből az országból. Sokan meg is tették 2010 előtt, a katasztrofális és saját magyarjait kizsigerlő, minden szempontból büntető káoszkormányzás rengeteg embert tett földönfutóvá. A nagy sivalkodások ellenére nem az utóbbi években ürült ki hazánk, hanem 2010 előtt, de a Gyurcsány-szekta nemhogy nem tanult ebből, még büszke is az ámokfutására. A magát függetlennek, sőt, kivételesen objektívnak nevező cselédtévés, Kálmán Olga azóta Feri zsoldjában köpi az epét saját nemzete ellen, most pedig felszólította Orbán Viktort, hogy menjen el az országból, sőt, Brüsszelt ajánlották neki, szolidan kifelejtve, hogy az pont ő felségterületük, ahonnan a pénzt és az ukázokat tartják. A Karanténvlog emellett részletesen kibeszéli a Fővárosi Közgyűlés botrányos pillanatait is, hiszen a baloldal a Katona József Színház botrányát sem volt képes tisztességesen elismerni, Karácsony Gergely pedig bicskanyitogató nyegleséggel állt ki Perjés Gábor és Tordai Csaba mellett, akiket a legbecsületesebb munkatársainak nevezett, miután mindketten vastagon benne vannak az újabb elképesztő baloldali botrányban, és már házkutatást is tartottak náluk. Nézzétek meg videónkat!Tordai Csabáról kérdezték, el is akadt a szava Karácsony Gergelynek
Elakadt a szava Karácsony Gergely főpolgármesternek, amikor Bohár Dániel rákérdezett a Tordai Csaba ügyvédi irodájában találtakra – írja az Origo.Magyar Nemzet: nagy erőkkel nyomoznak a 99 Mozgalom bűnügyében
Gyanúsítottakat egyelőre nem, de több tanút már kihallgatott a Karácsony Gergely fémjelezte 99 Mozgalmat érintő bűnügyben az adóhatóság – tudta meg a Magyar Nemzet. A szervezet homályos finanszírozása körüli botrány azután kapott nagy visszhangot, hogy a költségvetési csalás és pénzmosás gyanúját vizsgáló nyomozók a főpolgármester két bizalmasánál is házkutatást tartottak.Érdekes, hogy a házkutatásról ugyan hallgat, de a fővárosi parkolásba azért beleszól Karácsony jogi főtanácsadója
Budapest négy kerületében folytatódik Karácsony autósüldözése: eddig ingyenes zónákat változtatnak fizetőssé, néhány helyen pedig emelkedik a parkolási díj. A budapesti parkolási rendszer átalakításáért Tordai Csaba, Karácsony Gergely főjogásza és jobbkeze felel, aki nemrég súlyos botrányba keveredett. A gyanú szerint az ügyvédi irodájában hamisíthatták meg a főpolgármester félmilliárdos adománygyűjtésének dokumentációit – írja a Magyar Nemzet.Mert mindig van lejjebb: Karácsony Gergely szerint Perjés Gábor és Tordai Csaba a legjobb és legbecsületesebb munkatársai – Fővárosi Közgyűlés
Van, amikor nehéz tagadni, hogy slamasztikában van az ember, a budapesti baloldalnál ez már jó néhány alkalommal előfordult. A kisemberek nagy barátai általában vastag bankókhoz köthető botrányok főszereplői, de ez nem állítja meg az aggódásukat a szegény sorsú emberek iránt, szavakban legalábbis. Amikor azonban bajba kerülnek, akkor nem vállalnak felelősséget, csak szajkózzák tovább a szép szavakat, a csillagot is letagadják az égről, sőt, sokszor még nekik áll feljebb. Az általában elérhetetlen, átlagemberek számára különösen elzárt világban élő budapesti baloldali politikusok a Fővárosi Közgyűlésben is menekülőre fogják a figurát, amikor kérdéseket teszünk fel nekik – néhány kivételtől eltekintve ez a november 29-i, szerdai közgyűlésen is így történt. Karácsony Gergely régi barátja és tanácsadója, Tordai Csaba a főváros jogi tanácsadója, aki már a Városháza-gate kirobbanásakor furcsa kontextusban került elő a botrányos hangfelvételekben. Most az 500 millió forintos "mikroadományok" ügyében is felmerült a neve, az adóhatóság ugyanis házkutatást tartott Tordainál, a gyanú szerint ugyanis nála hamisíthatták az adományokról szóló jegyzőkönyveket. A fővárosi baloldali politikusok azonban ezt nem tartják botrányosnak: Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint nekik semmi tennivalójuk az ügyben, nem kívánják felfüggeszteni Tordai Csabát, szerintük kettéválasztható a Budapestért végzett munkája és az egyéb tevékenysége. Niedermüller Péter, a DK erzsébetvárosi polgármestere elmondta stábunknak, hogy szerinte nem ügy a Katona József Színház 30 százalékos kedvezménye a DK-tagoknak, Baranyi Krisztina pedig egyre agresszívebben sértegeti portálunkat, miközben egyetlen kínos kérdésre sem hajlandó válaszolni. Nézzétek meg videónkat a Fővárosi Közgyűlés újabb bohózatáról!Brüsszelben is a magyar érdekek ellen lobbizhatott Tordai Csaba
A Bajnai-kormány után Karácsony Gergely mellett is megtalálta a helyét Tordai Csaba, ez nem meglepő, tekintve a jogásznak jó bekötései vannak a Soros-hálózatokhoz, és a jelek szerint a magyar érdekek lenni lobbiban is kiváló munkát folytatott. Persze, nem állítanánk, hogy a baloldal érdeke az lenne, hogy hazánk ellen uszítson Brüsszelben, aki ilyet mond, az meg is érdemli, hogy letiltsa a Facebook...Megszólalt Karácsony Gergely a kampánypénzekről: bár már nem volt jelölt, a kampányra költötték a befolyó összeget
Bár nem örült Karácsony Gergely a sajtó érdeklődésének, néhány mondat erejéig mégis megszólalt a nevével fémjelzett 99 Mozgalom kampánypénzeivel kapcsolatban. Elmondta, hogy mélységesen felháborítja, hogy munkatársánál, Tordai Csabánál házkutatást tartottak az ügyben, de ennek ellenére is a bizalmi embere marad, valamint kibökte azt is, hogy bár valóban nem volt miniszterelnök-jelölt és az ő kampányára gyűjtötte a pénzt a mozgalom, az összeget akkor is a kampányra költötték.Karácsony Gergelyt mélységesen felháborította, hogy házkutatást tartottak a 99 Mozgalom varázsdobozai miatt (Videó)
A Városháza Téli Élménypark és Budapesti Karácsonyi Vásár megnyitóján mondott köszöntőt Karácsony Gergely pénteken. Az esemény előtt a sajtó többek között arról kérdezte a főpolgármestert, hogy mit gondol a Perjés Gábornál tartott házkutatásokról, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendelt el a 99 mozgalom kétes ügyleteivel kapcsolatban. Ismeretes, ugyanebben az ügyben Karácsony Gergely jogi főtanácsadója, Tordai Csaba ügyvédi irodájában is házkutatást tartott a NAV, ahol okirat-hamisítás bűncselekményét alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le egy ügyész jelenlétében. Karácsony Gergely úgy fogalmazott, mélységesen felháborítják ezek a házkutatások. Mint lapunk beszámolt róla, az LMP nyilatkozata szerint ahhoz, hogy támogatni tudják Karácsony Gergelyt, előbb választ kéne kapniuk a “varázsdobozokkal” kapcsolatban felmerült kérdésekre. Megkérdeztük a főpolgármestert, hogy mi a véleménye az LMP álláspontjáról, amire röviden úgy válaszolt: "Semmi". Ebből is látható, nem igazán számít, hogy a kisebb pártok külön indulnak az önkormányzati választáson, vagy sem, hiszen a "legnagyobb hal", a Demokratikus Koalíció már beállt Karácsony Gergely mögé. Részletek a videóban.Ajánljuk még