történelmi alkotmány
Mire megyünk az Alaptörvénnyel? – Szombaton talán kiderül
Az ország jövőjét csak a múltjára lehet felépíteni – igen, ez egy iszonyatos közhely, ám van rá indoklásom. Pufogtatni ugyanis könnyű, de aprópénzre váltani nagyon nehéz. Tudjuk-e, miben áll annak a magyar múltnak a lényege, amelyre felépítenénk a jövőnket, hogy vaktában kapkodás helyett jól szervezettek legyünk? Tudjuk-e, miből állhat részleteiben ez az építkezés? A jó hír, hogy akadnak olyan elismert szakemberek, akiknek vannak megalapozott ötleteik, és ezt meg is osztják a nyilvánossággal… Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.