Mire megyünk az Alaptörvénnyel? – Szombaton talán kiderül
Az ország jövőjét csak a múltjára lehet felépíteni – igen, ez egy iszonyatos közhely, ám van rá indoklásom. Pufogtatni ugyanis könnyű, de aprópénzre váltani nagyon nehéz. Tudjuk-e, miben áll annak a magyar múltnak a lényege, amelyre felépítenénk a jövőnket, hogy vaktában kapkodás helyett jól szervezettek legyünk? Tudjuk-e, miből állhat részleteiben ez az építkezés? A jó hír, hogy akadnak olyan elismert szakemberek, akiknek vannak megalapozott ötleteik, és ezt meg is osztják a nyilvánossággal…
Ha azt mondom, jogi konferencia, többen máris unottan elnyomnak egy ásítást, vagy rögtön elkattintanak máshová. Akik azonban maradtak, azok megtudhatják, miként lehet a jog a hétköznapok valóságától elrugaszkodott szócséplés helyett a magyar nemzeti jelleg letéteményese.
Amikor a múltunkba akarunk kapaszkodni, akkor szinte mindenki a magyar kultúrát mondaná fogódzóként. Ez természetesen jó, csak éppen túl tág kategória, ráadásul a magyar kultúra korszakról korszakra mást jelentett. Van azonban valami, amiről a legtöbb magyar nem is sejti, micsoda megbízható állandóság rejlik benne: a Szent Korona-tan. A Szent Korona-tan, illetve a magyar történelmi alkotmány nem valami misztikus, elveszett frigyláda, nem is a világ titkait őrző, rejtélyes könyv, hanem ezeknél sokkal egyszerűbb módon jelent számunkra felülmúlhatatlan értéket.
A történelmi alkotmányunk mi magunk vagyunk – a magyar államiság csaknem 1200 évének közjogi hagyománya, a berendezkedésünk, ahogy mi élni tudunk, szeretünk és akarunk.
Ez az „alkotmány” nem valami díszes kiadvány formájában áll egy jól őrzött könyvtárban, hanem mindannak a jogi hagyománynak, egy bő évezred írott és íratlan törvényeinek az összességét jelenti, amelyet létrehoztunk a vérszerződés óta. Gyakorlatilag a magyar lelkiség, életszemlélet és államszervezői készség letisztult tükre. Ezt nem mások kényszerítették ránk, hanem mi szabtuk magunkra és csiszolgattuk a történelmünkön át. Az erősen közjogi szemléletű magyar nép körében sokan vettek részt különböző szinteken a közigazgatási és jogi életben – vagyis a magyar már régen is ugyanúgy folyton politizált, mint ma –, az írott törvényeket és az országos szokásjogot pedig nemcsak a köznépnek és a nemességnek kellett tiszteletben tartania, de még a királynak is, legyen Turul nembéli, Anjou vagy Habsburg.
A szabadságvágyó és tekintélytisztelő magyar nép ezért mindenkor nagyon rátartott a törvényeire. Nálunk az 1848-as forradalom sem utcai zavargások és vérfürdő árán valósult meg, mint általában az európai forradalmak, hanem az Országgyűlés teljesen törvényes úton, a király aláírásával bonyolította le a rendi államból a polgári államba való átmenetet.
A hagyományainkhoz illeszkedő módon adtak választ a kor politikai kihívására, ragaszkodva a magyarság életét meghatározó kerékvágáshoz.
A kommunisták tönkretették – Rajtunk múlik, hogy ez végleges-e
Ez a nagyszerű állandóság a második világháború után szakadt meg, amikor a magyarországi kommunista diktatúrának mindenképpen kellett egy írott alkotmány, hiszen „a nagy Szovjetuniónak” is volt olyanja. Az 1949-ben bevezetett sztálinista alkotmány nemcsak a magyar történelmi alkotmányosságot sértette, hanem egy hasznavehetetlen jogi fércmű is volt, egy bojt a megszálló, idegen rezsim kalapján, ami csak arra szolgált, hogy a nép lelkében és a jogászok fejében élő Szent Korona-tant eltüntessék. De aztán eltelt így 41, majd további 20 év. Amikor 2012-ben életbe lépett az új alaptörvény, a magyar jog már nem tért vissza az eredeti kerékvágásba, hanem a posztkommunista valósággal egyfajta kompromisszumot megkötve, lett egy nem kommunista, ám írott Alaptörvényünk, ami korábban sosem volt.
Ennek az Alaptörvénynek azonban van egy különleges része. Az R) cikkely nyíltan felvállalja a magyar történelmi alkotmány tiszteletét és örökségét. Ez egy elvi kinyilatkoztatás, amely azonban mégis a legerősebb jogszabályunk kereteiben nyitja meg a… Mit is? Hát ez a nagy feladat.
Itt van mögöttünk több, mint 1100 év folyamatos, önazonos jogi berendezkedése, majd 43 évnyi kommunista országbitorlás, további 20 évnyi posztkommunista őrlődés; aztán a szándékos lélekrombolás után, 15 éve tart az óvatos, olykor bukdácsoló útkeresés vissza önmagunkhoz, amely során a XX. században drasztikusan megváltoztatott valóságot sem lehet figyelmen kívül hagyni. Még fontosabb azonban, hogy vissza kell találnunk önmagunkhoz, a saját életfelfogásunkhoz – és nem csak közérzeti megfontolásból.
Az elmúlt évezred azért jöhetett össze, azért éltünk túl mindent, mert tudtuk, hogy kik vagyunk, és hogy csináljuk.
A tét tehát nem kicsi, és ha erre a kérdésre keresi a választ, akkor talán egy jogi konferencia is érdekesebb, mint elsőre gondolta volna az olvasó. A Varga Tibor jogtörténész által szervezett konferencián számos jogász egyetemi oktató ad elő, köztük Varga Zs. András, a Kúria elnöke, valamint Horváth Attila jelenlegi és Balogh Elemér korábbi alkotmánybíró. Az igény tehát a legmagasabb szakmai szinteken is tapintható a múltból építkező jövőre.
Az „Alapvetés – R) cikk” konferencia március 22-én, szombaton, 14 órakor lesz Budakalászon, a Kós Károly Művelődési Házban. A részvétel ingyenes.
