torzsa sándor
Ez már a bejelentés? – A Párbeszéd önkormányzati képviselője szerint „lesz Baranyi és jelöltjei, és lesznek a pártok összefogásának jelöltjei”
Szélsőséges esetben magára maradhat a Kutyapárt támogatásával Baranyi Krisztina: legalább négy olyan ellenzéki párt van, akivel nem sikerült megegyezni, most pedig egy biztosnak hitt szövetséges írt arról, hogy saját jelölteket indíthatnak. Miután kiderült, hogy a Jobbik saját polgármester-jelöltet is indít a kerületben, bejelentéssel felérő kommentet tett közzé egy ferencvárosi csoportban Árva Péter, a kerületi képviselő-testület párbeszédes tagja. Bár a sajtó jelentős része tényként kezelte, hogy a pártok többsége – köztük a Párbeszéd – Baranyi Krisztina újrázását fogja támogatni, Árva arról ír, hogy ha a polgármester asszony továbbra sem hajlandó tárgyalni érdemben a pártokkal, akkor azok saját jelölteket fognak állítani. A PestiSrácok.hu megkereste Árvát, aki azt is elmondta: valójában a Párbeszéd sem állapodott meg hivatalosan Baranyival.A ferencvárosi képviselő-testület rendre utasította a hetek óta sajtószakértőt játszó Baranyit
Természetesen a ferencvárosi képviselő-testület novemberi ülésén is téma volt Baranyi Krisztina ATV-s szereplése: bár a képviselők direktben csak szűkszavúan nyilatkoztak az esetről, a napirend előtti felszólalások során mégis komoly diskurzus alakult ki róla. A szocialistákat képviselő Torzsa Sándor a PestiSrácok.hu-t szólította fel bocsánatkérésre (ami korábban megtörtént), míg a Momentumtól az összefogás által delegált Mátyás Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy Baranyi sem dehonesztálhatja például a testület tagjait – ahogy tette azt korábban például a Jobbik képviselőjével. A független-egyesületi képviselő Deutsch László figyelmeztette Baranyit, hogy 60 ezer embert képvisel, és ennek megfelelő viselkedést vár el tőle. A Fidesz részéről Gyurákovics Andrea pedig arról beszélt a PestiSrácok.hu-nak, hogy miközben a polgármester médiaháborút folytat, sok baloldali képviselő is elégedetlen a kerületi lap tevékenységével.A nagy Fidelitas–Societas-vita, avagy érzet és valóság – Böröcz László és Torzsa Sándor a Polbeatben (PS-videó)
A jobboldal és a baloldal ifjúsági szervezetei csaptak össze az e heti Polbeatben, az R56 sörözőben. Szalai Szilárd és Dezse Balázs vendége Böröcz László, a Fidelitas elnöke, illetve Torzsa Sándor Societas-elnök volt, akik már az első percekben nézeteltérésbe keveredtek, többek között azzal kapcsolatban, hogy melyik pártnak mekkora a népszerűsége a fiatalok körében. Böröcz László szerint nem igaz, hogy a fiatalok nem szeretik már a Fideszt, hiszen minden korosztályban a nagyobbik kormánypárt tarol; ennek ellenére érdemes megismerni az októberi választási eredmények okait. Torzsa Sándor szerint a fideszeseket az önkormányzatokban az 50 év felettiek képviselik, ez pedig mindent (is) bizonyít. És különben is, a gazdasági növekedés is csak választási évben lehet magas.Íme, a nagy Fidelitas–Societas-vita a Polbeatben: vendégünk Böröcz László és Torzsa Sándor (ÉLŐ, 19 ÓRÁTÓL!)
Torzsa Sándor, a Societas és Böröcz László, a Fidelitas elnökei lesznek a ma esti Polbeat vendégei, akikkel arról beszélünk: miért csábulnak el a fiatalok az új politikai formációk felé, mit tesz a kormány és mit az ellenzék a legifjabb választókért, és ki felel a közélet hisztérikus állapotáért? Aki kérdez: a PestiSrácok.hu egyetemista munkatársa, azaz Szalai Szilárd, és a világegyetemista Dezse Balázs. ÉLŐ KÖZVETÍTÉS ITT, kedd este hét órától, az R56 Sörözőből. Jöjjön el, vagy kövesse az adást!Ajánljuk még