totalitárius diktatúrák
Legyünk realisták: nem fordulópont, hanem a totalitárius állam érkezik meg éppen Angliába
Illetlenség cinikusan röhögni ilyenkor, de csak nem akar ez összejönni a haladó baloldal első számú prófétájának, Marx elvtársnak. Hiába jósolta meg csirkebélből, hiába tapogatta ki az jósgömbjéből, a kommunizmus (és annak valamelyik permutációja) sosem a legfejlettebb ipari társadalomban valósul meg elsőként; Oroszország egy elmaradott, feudális agrárország volt hajdanán, az idő tájt, amikor Lenin a szifilisz mellett az elméletet is magáévá tette, Anglia meg ma már mindennek nevezhető, csak ipari nagyhatalomnak nem. Nem bír véget érni az elátkozott XX. század – Honi felderítés (Videó)
Hagyjuk a múltat, inkább lépjünk már túl rajta, és a jövőbe tekintsünk! – hányszor és hányszor hallottuk ezt! De mit tehetünk, ha a múlt levakarhatatlanul jön velünk? Mi közük a mai társadalmunkat sújtó párválasztási és családi problémák, indulatkezelési gondok, függőségek, hajléktalanság, öngyilkosságok jelentős részének a múlthoz? Hogyan nyomorította meg a történelem az egyént, de még az egyén gyerekeit, unokáit, dédunokáit is? A nemzeti sorscsapások kollektív emlékezetei között ott húzódnak a totalitárius diktatúrák, az etnikai tisztogatások, népirtások hosszú árnyékai, amelyek teljes családok életét tették tönkre, nemzedékeken átörökítve, rengeteg esetben mindmáig. Nincs ennél velünk élőbb történelem, és ezt megtanulni sem elég. Ezt ki kell beszélni, amit Trianon, a magyarüldözések, a holokauszt, a deportálások, a kommunista terror okoztak az áldozatok lelkében, mert a meggyötört emberek nagyon sokszor csak meggyötört gyerekeket tudtak felnevelni, akik szintén meggyötört gyerekeket neveltek fel... Bern Andrea családfakutató történész megdöbbentő dolgokat mondott el a műsorban a transzgenerációs traumák pusztító jelenlétéről.