trencsényi lászló
Elhunyt Trencsényi László Corvin-közi forradalmár, Wittner Mária és Varga János harcostársa - Kedden háromkor búcsúztatják Nagykovácsiban
88 éves korában elhunyt Trencsényi László, az 1956-os Magyarok Világszövetségének ügyvezető elnöke, a Corvin közi szabadságharcosok emblematikus, megtörhetetlen alakja, Wittner Mária és Varga János harcostársa, a PestiSrácok.hu szerkesztőségének pártfogója és a november 4-én évről-évre megrendezett Halhatatlanok napja nevű megemlékezésünk visszatérő vendége. Trencsényi Lászlót július 19-én, kedden három órakor búcsúztatják református szertartás szerint, a nagykovácsi temetőben. Családja azt kéri, tisztelői egy szál virággal köszönjenek el tőle - azt mi tesszük hozzá, hogy semmi esetre sem vörössel, Laci bácsi ezt a színt világéletében gyűlölte. "Istenben hinni, barátban bízni, családért élni, hazáért halni" – Videó és galéria a Halhatatlanok napjáról!
November negyedike nemcsak nemzeti gyásznap és a forradalom eltiprásának emléknapja, hanem azoknak a hősöknek az ünnepe is, akik farkasszemet néztek a Magyarországot elözönlő 200 ezer szovjet katonával, akik napokon, heteken át védték állásaikat az óriási túlerővel szemben, és akik a forradalmi fészkek fenntartásával, a munkássztrájkokkal és szabotázzsal még hónapokon át viaskodtak a sortüzeket elrendelő, véres kezű bolsevik-szovjet hatalommal. A PestiSrácok.hu immár harmadik alkalommal szervezte meg tiszteletükre a Halhatatlanok napja elnevezésű megemlékezést, a forradalom egyik ikonikus helyszínén, a budai Bem József téren. Itt közreadjuk a teljes videót, amelyben Wittner Mária aktualitásokat sem mellőző, drámai hangvételű beszéde a 34. percnél kezdődik, illetve megtalálják Horváth Péter Gyula kollégánk fotógalériáját is.