trianoni békediktátum
Számok, könnyek, határok – 105 éve csonkították meg hazánkat
Ha azt kérik, hogy foglaljuk össze mit jelent számunkra a trianoni tragédia, a magyar ember nem tud racionálisan gondolkodni, nem tudjuk érzelem mentesen leírni azt a sorscsapást, ami 105 éve érte nemzetünket. Nincsenek szavak, csak könnyek, de mégis vannak számok, vannak objektív tények, amiken keresztül azok is megérthetik mekkora sérelmet szenvedtünk, akik nem érintettek. "Vigyük minél többen a hatalmas magyar és székely zászlót a trianoni évfordulón!"
"Fény és a szeretet támogatása, ez a mi dolgunk. A Békemenet ezt tökéletesen megtette és most is ezt tesszük majd, amikor a vasárnapi trianoni évfordulón a legszentebb színeinket, a piros-fehér-zöldet formáljuk egy 1948 méteres zászlóvá az Andrássy úton, aztán a Hősök terén egy hatalmas kokárdává, amit végül körbefon a 400 méter hosszú székely zászló. Ennél szebb jelképe nem is lehetne az összetartozásunknak! Legyünk ott minél többen" – mondta Pataky Attila, az Edda frontembere a Polbeat legutóbbi adásában, ahol az énekes művész Szilágyi Ákossal, az esemény főszervezőjével, Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve rövid, de velős véleményt mondott Havas Henrikről is, aki szerint a székely himnuszt csak szekusok és belügyes spiclik éneklik. "Ez egy hitvány ember, és kész, több szót nem érdemel" – nyomatékosította. Mint ismert, idén június 4-én vonul végig az 1848 méteres nemzeti lobogónk Budapest belvárosán, az Andrássy úton, hogy a Hősök terén egy kokárdává álljon össze, ahol egy 400 méteres székely zászló öleli majd körbe, szimbolizálva az elszakított nemzetrészeket. A megemlékezőket vasárnap fél kettőre várják az Operaház elé, ahol a szervezőkön túl Huth Gergely mond köszöntőt, a Hősök terén pedig Tőkés László üzenetét hallgathatják meg a résztvevők. Szilágyi Ákos arra kéri a világ magyarságát, hogy vasárnap 16.32-kor, a trianoni diktátum aláírásának percében minél többen játsszák le telefonjukról hangosan a harangszót, amely az esemény honlapjáról is letölthető. A nemzeti trikolór-felvonulást a szervezők jóvoltából ÉLŐBEN közvetíti a PestiSrácok.hu, a PS TV Facebook-oldalunkon, illetve ITT, ebben a cikkben! Ha leállna az adás, IDE KATTINTVA egy alternatív csatornán is elérhető lesz! „Mert nem lehet feledni, nem, soha, amíg magyar lesz és emlékezet…” – Mit üzen nekünk ma Trianon?
A magyarság történelmének legnagyobb kataklizmájára, a trianoni békediktátumra emlékezünk ma, június 4-én. Bár megmaradásunk szempontjából is fontos, hogy előre tekintsünk, fontos, hogy felemeljük a fejünk, azért egyetlen pillanatra se feledjük csodálatos költőnk, Juhász Gyula szavait: „mindig, mindig gondoljunk reá!” Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.