tudat
Pornó, zsarolás, mesterséges intelligencia – Dezse Vű
Sok minden máshogy alakult, mint ahogyan azt a sci-fi filmekben és könyvekben annak idején megjósolták. Egy időben szentül hittük, hogy 2023-ra repülő autókkal járunk majd, ami nem történt meg. Van viszont mobiltelefonunk, közösségi médiánk, ami valljuk be, ebben a formában egyik írózseni jövendölésében sem szerepelt. És az AI, a mesterséges intelligencia sem úgy működik, ahogy gondoltuk; ennek az evolúciója is olyan irányba tart, amiről a legvadabb történetekben sem álmodtunk. A mesterséges intelligenciát jelenleg leginkább csetelésre és elképesztő műalkotások megrajzolására használjuk, de az emberiség jövője szempontjából rendkívül fontos technológiát elkezdte használni a deepfake-ipar, és megszületett az AI-pornó. Hát, igen, ha az ember kezébe kerül egy kis high-tech, akkor az első dolog az lesz, hogy a perverz, legmélyebben szunnyadó vágyait akarja vele kiélni, kielégíteni. Mert mi, emberek ilyenek vagyunk. Hogy nekünk az AI evolúciós szempontból jó-e vagy rossz, nem tudni, de az biztos, hogy eljött az idő, amikor el kell kezdenünk átgondolni, hogy kik is vagyunk, mit is akarunk és merre is tartunk valójában. Szexrobotok, illuminátusok, rasszista jégkorong – The Right Brothers
Ki ne szeretné Katy Perryt? Jó csaj, jó a zenéje, valami egészen elképesztő történt vele azonban a minap a színpadon, amire rákattantak az összeesküvéselmélet-hívők, akik szerint az előadó egy robot. De nemcsak ő, hanem Hollywood celebjeinek nagy része is, akiket az illuminátusok gyártanak, hogy befolyásolhassák a világot. Azt, hogy ez igaz-e, nem fejtettük meg, viszont sokat beszélgettünk a robotokról, a lélek leprogramozhatóságáról és a jövő alakulásáról, illetve szóba hoztuk (így, a jégkorongszezon közepén), hogy az NHL kiadott egy tanulmányt, amely szerint túl sok a fehér játékos a hokiban, sőt, az egész iparágban a fehérek dominálnak. A balosok szerint ez baj, szerintünk viszont nem, ahogy az sem, hogy a kosárlabdázók nagy része fekete. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után