tüntetés
Lázban tartja Oroszországot az apjukat meggyilkoló három nővér ügye
Több, mint háromszázezer ember írta alá azt a petíciót Oroszországban, amelyben azt sürgetik, hogy engedjék szabadon azt a három – tizennyolc, tizenkilenc és húsz éves – lányt, akik hosszú éveken át tartó bántalmazás után tavaly nyáron megölték apjukat. A védőügyvédek most esélyt látnak arra, hogy a bíróság kimondja: az emberöléssel vádolt lányokat apjuk lelkileg és fizikailag is bántalmazta, szexuálisan zaklatta, így önvédelemből öltek, ezzel akár pedig még szabadon is távozhatnak – írta az Index.Szeptemberre országos diáksztrájkot hirdettek a köznevelési törvény módosítása elleni tüntetésen
A köznevelési törvény módosítása ellen tüntetnek a Kossuth téren, szeptember 13-ára diáksztrájkot jelentettek be – írja a hvg.hu.Fellázadtak az utasok a MÁV ellen, nincs kizárva a tüntetés sem
Szerda délelőtt egy kisebb utasküldöttség nyújtott át követeléseket a MÁV-székháznál. A petícióban nehezményezik a rendszeres késéseket, tájékoztatási és egyéb problémákat, elsősorban a Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon, de más agglomerációs járatokon is. Tüntetést helyeztek kilátásba, ha a MÁV nem változtat – értesült az Index.Mi lesz a demokratikus gyűlölettúra vége? Szavazzon!
Újabb vasárnapi sétán mutatják meg a világnak a civilek, hogy milyen sokfélék az emberek. Rendezett sorokban, ütemre menetelve, ugyanolyan zászlók alatt, rigmusokat skandálva. Egységben a sokszínűség jelszava alatt ők mindannyian egyéniségek. Folytatódik az izzadságszagú gyűlöletkampány.Kormányellenes tüntetések Bukarestben
Ismét a bukaresti kormány székháza elé vonultak a szabadságukra hazaérkezett, külföldön dolgozó román vendégmunkások a tavalyi, tömegoszlatással végződött kormányellenes demonstrációjuk évfordulóján szombaton. A tüntetőkhöz a hazai jobbközép ellenzék hívei is csatlakoztak.Százakat vett őrizetbe az orosz rendőrség egy újabb, engedély nélküli moszkvai tüntetés során
Mintegy hatszáz embert - köztük újságírókat - vett őrizetbe az orosz rendőrség egy újabb engedély nélküli tüntetés során Moszkvában, szombaton - számolt be az OVD-Info független megfigyelőcsoport.Tízezrek tüntetnek Hongkongban, a tiltakozók vízbe dobtak egy kínai zászlót
Hongkongiak tízezrei tiltakoztak a növekvő kínai befolyás ellen szombaton; a demokráciapárti tüntetők egy csoportja leszedett rúdjáról egy kínai zászlót és a Viktória-kikötőnél vízbe dobta azt.Az úzvölgyi katonatemetőben történt jogtiprások ellen tüntettek Székelyudvarhelyen
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) felhívására csaknem ötszázan tüntettek kedd délután Székelyudvarhelyen az úzvölgyi katonatemető átalakítása és a magyarokat érintő más közelmúltbéli jogtiprások ellen.Erőszakos eseményekbe torkollt az újabb hongkongi tüntetés
Vasárnap ismét százezres tömeg vonult utcára Hongkongban, hogy tiltakozzon a kiadatással kapcsolatos, "parkolópályára tett" törvénytervezet, valamint a város Peking-barát kormányzata ellen, és követelje a szerintük brutális rendőri intézkedések független kivizsgálását. A napközben békésen zajló felvonuláson a szervezők becslései szerint csaknem 430 ezren vettek részt, a rendőrség ezzel szemben 138 ezerre becsülte a részvevők számát.Ajánljuk még

















