Pesti Srácok

Mi lesz a demokratikus gyűlölettúra vége? Szavazzon!

Mi lesz a demokratikus gyűlölettúra vége? Szavazzon!

Újabb vasárnapi sétán mutatják meg a világnak a civilek, hogy milyen sokfélék az emberek. Rendezett sorokban, ütemre menetelve, ugyanolyan zászlók alatt, rigmusokat skandálva. Egységben a sokszínűség jelszava alatt ők mindannyian egyéniségek. Folytatódik az izzadságszagú gyűlöletkampány.

Még egy hónap sem telt el a Pride óta, de már ismét szükségét érzik a menetelésnek, amit persze nekünk megértően el kell fogadnunk. A menetelés célja most egyébként éppen az, hogy olyan világban élhessenek, ahol nem kell népszerű termékek bevonásával elfogadtatni a másságukat.

A Facebookon közzétett felhívás már önmagában különös megállapításokat tartalmaz, melynek értelmében egy olyan ideális világban szeretnének élni, ahol ugyanúgy ehetnek, ihatnak, öltözködhetnek, közlekedhetnek, mint bárki más. Azt azért érdekes lenne megtudni, hogy például az egyik főszervező, a Budapest Pride révén csatlakozók mivel táplálkoznak, ha ők nem ihatják és ehetik azt, amit a heteroszexuálisok. Mert azt legalább látjuk, hogy az öltözködésük miben különbözik.

Budapest, 2019. július 6. A 24. Budapest Pride felvonulás résztvevői. Fotó: Horváth Péter Gyula
PestiSracok facebook image

A sétára mindenkit várnak, aki magáénak érzi a kérdést, „mozgássérülteket és épeket, bármiféle kapcsolatban élőket és szerelmet érzőket, bárkit, aki kirekesztettnek érzi magát és mindenkit, aki elfogadja, hogy sokfélék vagyunk”. A séta vasárnap délután a Clark Ádám térről indul, a Lánchíd, a Széchenyi tér, a József Attila utca és a Sas utca érintésével a Szent István téren, a Bazilika előtt ér véget, ahol egy közös fotó készül a – várhatóan – nagyon színes tömegről. Talán még egy kis keresztényellenes provokáció is belefér majd a körültekintő helyszínválasztás nyomán, és feltehetően diktatúrázós, orbánozós megszólalásokból, képekből se lesz hiány.

Pártokon és globális felmelegedésen vitatkoznak a felháborodott „civilek”

A szervezők valószínűleg az elmúlt évek civilnek álcázott kormányellenes megmozdulásainak sorába szeretnék beilleszteni ezt is, hiszen az esemény leírásánál kérik a pártzászlók és pártszimbólumok mellőzését. Ezen aztán rögtön hozta a szokásos formáját a politikai és álcivil aktivistákból elegyített ellenzék, és nyomban elkezdtek vitatkozni. A politikamentességet többen zokon vették, ami egyben jelzi, mennyire civil ez az egész felháborodás. Azt sérelmezik, hogy a pártok kizárása pontosan az a szellemiség, amely ellen a menet szól. Még mulatságosabb, amikor a klímahisztéria is begyűrűzik, és azon kezdenek vitatkozni, hogy a vasárnap délutánra várható kánikula a globális felmelegedésnek köszönhető, vagy pedig évtizedekkel ezelőtt is volt ilyen hőség, csak éppen nem volt ekkora bulvárfelhajtás körülötte.

Társadalmi feszültséget szítva akarnak kormányt buktatni

Emlékezetes, hogy 2017 tavaszán, az oktatás szabadságáért aggódó sétának meghirdetett demonstrációból is a kormány megbuktatására irányuló megmozdulás lett. Azóta persze kiderült: akkor is átvágták azokat, akik elhitték, hogy a tanszabadság veszélyben van. A PS írta meg elsőként, hogy Berg Dániel egy interjúban elismerte: nem is a CEU, hanem az „amerikai értékek védelme” volt a tüntetések célja – Budapesten. Legalább hazafi, habár egy másik haza hű fia. Az elmúlt években megszervezett zavargások talán egyedül nálunk maradtak hatástalanok; gondoljunk Szerbiára, Ukrajnára, Macedóniára, ahol szintén vélt vagy valós társadalmi feszültségekre alapozott épített kormánybuktatás volt a cél.

Ennek fényében nem meglepő, hogy a kerekesszékes-szivárványos sétát a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület, az aHang kampányplatform, a Budapest Pride, valamint a Civil Kollégium Alapítvány is szervezi. Várható, hogy a DK, a Momentum, az MSZP, a Jobbik és csatolt részeik is elszántan felvonulnak majd „a magyar népet elnyomásban tartó diktatúra” ellen. Az viszont teljesen rendben van szerintük, hogy Czeglédy Csaba kollégánk leköpésére, esetleg bántalmazására, nyilvános megalázására buzdít a közösségi oldalán.

Mert nekik lehet, mert nekik jogaik vannak. Mi pedig próbáljunk meg nem kirekesztőek lenni, mert az annyira… antidemokratikus.

Szavazzon: Ön szerint mi lesz a homoszexuális szervezetek által a mozgáskorlátozottakra hivatkozva szervezett felvonulás végső követelése?

Szavazzon!

Kérdések

Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.