tüntike
Milyen diktatúra az, amelyben bármikor szabadon tüntikézhetnek és balhézhatnak a libsipalánták? | Karanténvlog
A Karanténvlog nem hagyhatta ki a Momentum füstgyertyázását, amikor a törpe kisebbség primitív provokációval hívta fel magára a figyelmet, természetesen olyan testtartásban, mintha a többség nevében beszélnének. Cserében legalább hangoskodtak, igyekeztek megbénítani a budapesti közlekedést és az amerikai woke-őrület jegyében már hazánkban is előbukkantak a fejhangon rikoltozó véglények. A Karantén halászott is egyet nektek, aki a rendőrsorfal előtt kapott idegrohamot, tüntetve a nagy semmi érdekében. A Pride-törvény világos kereteket teremt a deviancia megfékezésének érdekében, mely által világossá válik, hogy az önmutogató vonaglás nem fog ünnepé válni, nem hagyjuk, hogy a gyermekeinket ezzel mérgezzék. Ez lenne a diktatúra? Minden gondolkodni tudó ember jól tudja, hogy nem, hiszen ezek a harsány ordibátorok egy diktatúrában nem fröcsöghetnék tele az étert, ott már a vallatószoba szürke és rideg falai között siránkozhatnának. A mesterséges indulatok keltése és a provokáció betalált a zsebmessiásnak is, akinek hiába a jelszava, hogy "Ne féljetek", ő maga most is a gatyájába rondított, csak most virtuálisan, nem úgy mint tavaly nyáron a belvárosi tatárjárása közepette. Magyar Péter ugyanis nem mer kiállni a Pride mellett, ellene se mer menni, hanem inkább salamoni döntést hozva elmondta, hogy bármi is a téma, a hibás: Orbán Viktor. Tiszta beszéd. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után