Elon Musk megvásárolná a Twittert
Elon Musk csütörtökön bejelentette, hogy felvásárolná a Twittert. Részvényenként 54,20 dollárt fizetne, azaz a teljes tranzakció mintegy 41,4 milliárd dollárra rúgna. Az amerikai milliárdos régóta kritizálja a platformot, különösen annak a szólásszabadságot gyakran sértő intézkedései miatt.Elon Musk lett a Twitter legnagyobb részvényese – Lehet, hogy visszaállítják Trump fiókját
A Twitter közösségi portált üzemeltető vállalat részvényei tovább emelkedtek a héten, miután Elon Musk, az elektromos gépkocsik gyártásáról híres Tesla cég vezérigazgatója megvásárolta a mikroblogot működtető közösségimédia-vállalat részvényeinek 9,2 százalékát – adta hírül a The Wall Street Journal, amelynek cikke szerint Musk csaknem hárommilliárd dollárt fizetett a részvényekért.Donald Tusk megint a Twitteren bírálta a magyar kormányt
Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn bejelentették, hogy Magyarország nem engedélyezi halált okozó fegyverek átszállítását a területéről Ukrajnába. A kormány a döntést a kárpátaljai magyar közösség, valamin Magyarország biztonságával indokolta. Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) elnöke a Twitteren reagált a magyar döntésre.Trumpot törölte, az őt halálosan fenyegetőket nem távolítja el a Twitter
A The Washington Free Beacon konzervatív hírportál értesülései szerint a Twitter nem hajlandó eltávolítani a Donald Trump volt elnököt és egykori kormánya tagjait fenyegető iráni bejegyzést. Amerikai republikánus képviselők kettős mérce alkalmazásával vádolják a közösségimédia-mogult, hiszen a volt amerikai elnök fiókját tavaly örökre letiltották.A Twitter végleg letiltotta egy amerikai republikánus képviselő személyes fiókját
A Twitter végleg letiltotta vasárnap Marjorie Taylor Greene amerikai republikánus képviselő személyes fiókját. Az internetes cég indoklása szerint a képviselőnő ismételten megszegte a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hamis, illetve félrevezető információk terjesztése ellen hozott irányelveket mikroblogján. Egyebek mellett több figyelmeztetést is kapott, mert olyan alaptalan összeesküvés-elméleteket terjesztett, amelyek megkérdőjelezték az oltások, illetve a maszkviselési szabályok hatásosságát.Rendesen szorongatják a Twittert a tiltott tartalmak miatt Oroszországban
Hárommillió rubel (13,26 millió forint) kiegészítő pénzbírságra ítélte egy moszkvai bíróság a Twittert amiatt, hogy nem távolított el az oldaláról tiltott tartalmakat. A társaság így összesen már 58 millió rubel (256,36 millió forint) pénzbüntetést kapott Oroszországban.Lemondott a Twitter vezérigazgatója
Lemondott posztjáról Jack Dorsey, a Twitter vezérigazgatója – írja a CNBC. A hír miatt leállították a kereskedést a cég részvényeivel, Dorsey helyére pedig a Twitter technológiai vezére (CTO), Parag Agrawal kerül majd vezérigazgatóként – közölte a techcég.Oroszországban megbírságolták a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot
Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását előíró jogszabályok megsértése miatt. A jogszabály értelmében az orosz állampolgárok adatait kizárólag csak az országon belül lévő szervereken tárolhatják; ezt sértették meg a közösségi oldalak.Ajánljuk még
















