ügyvédi kamara
Szándékos fegyelmi vétség miatt jogerősen elmarasztalta az ügyvédi kamara a Czeglédy-ügyben eljáró szegedi DK-s ügyvédet
Három rendbeli szándékos fegyelmi vétség elkövetése miatt másodfokon, immár jogerősen elmarasztalta a Magyar Ügyvédi Kamara Országos Fegyelmi Bizottsága Binszki Józsefet, a Demokratikus Koalíció szegedi önkormányzati frakcióvezetőjét, aki ügyvédként ellenérdekelt felek képviseletét vállalta és látta el egy időben Czeglédy Csaba hatmilliárdos költségvetési csalás miatt folyamatban lévő büntetőügyében. Az ügyvéd – immár jogerős határozat szerint – szándékos fegyelmi vétsége jelentős időhúzásra volt alkalmas a Czeglédy-perben: miután a védőt kizárták az ügyből, az új védők megbízása, majd azok felkészülése körülbelül fél évre leállította a büntetőpert. Binszki ügyvédi időhúzását a PestiSrácok.hu tárta fel, Budai Gyula pedig cikkeink nyomán fegyelmi eljárás lefolytatását kérte a kamarától. Az etikai bizottság 300 ezer forint pénzbírság és 80 ezer forint eljárási költség megfizetésére kötelezte Binszki Józsefet.Czeglédy hosszú időre elbúcsúzhat az ügyvédi pályától?
Budai Gyula újabb fegyelmi eljárás lefolytatására kérte a Vas Megyei Ügyvédi Kamarát Czeglédy Csaba kapcsán. A Fidesz országgyűlési képviselőjének kezdeményezését követően a hatmilliárdos költségvetési csalás ügyében Czeglédy ellen folyamatban levő büntetőügy okán már felfüggesztették kamarai tagságát, jelenleg Gyurcsány ügyvédje semmilyen jogászi munkát, tevékenységet nem végezhet. Csakhogy a felfüggesztés hatálya alatt Czeglédyt újabb bűncselekménnyel gyanúsították, méghozzá április 8-án az Ördög ügyvédje ügyében, zsarolás és más bűncselekmények miatt folyamatban levő büntetőügyben. Budai Gyula a kamara elnökének írt levelében azt írja, "elfogadhatatlan és az ügyvédi magatartással összeegyeztethetetlen Czeglédy ilyen jellegű tevékenysége, mely alapján méltatlan az ügyvédi kamarai tagságra". Ha az újabb fegyelmi eljárást lefolytatják, Czeglédyt ki is zárhatják a kamarából. Ez esetben hosszú időre elbúcsúzhat, - ahogy szokta mondani - gyerekkori álmától, az ügyvédi hivatástól.Jogerősen elmarasztalta az ügyvédi kamara a Czeglédy-ügyben trükköző DK-s ügyvédet
Immár másodfokon, a Magyar Ügyvédi Kamara Országos Fegyelmi Bizottsága is megállapította, hogy Binszki József, a DK szegedi frakcióvezetője ügyvédként fegyelmi vétséget követett el, amikor a Czeglédy-ügyben ellenérdekelt felek védelmét vállalta el – tudta meg a PestiSrácok.hu. A fegyelmi vizsgálat megállapította, hogy Binszki József az ügyvédi törvény szerint összeférhetetlen módon látta el több vádlottnak is a védelmét, a fegyelmi vétséget pedig szándékosan követte el. A fegyelmi eljárást előzetes vizsgálat után rendelte el a Szegedi Ügyvédi Kamara fegyelmi főbiztosa. A DK-s politikus ügyvédet, akinek az összeférhetetlen ügyvállalása jelentős csúszást okozott a Czeglédy és társai ellen 6 és fél milliárdos költségvetési csalás miatt folyamatban lévő büntetőügy lefolytatásában, első fokon a Szegedi Regionális Fegyelmi Bizottság Fegyelmi Tanácsa, majd később a Magyar Ügyvédi Kamara Országos Fegyelmi Bizottsága is elmarasztalta.Akár ki is zárhatják a kamarából a DK-s frakcióvezető ügyvédet, aki megakasztotta a Czeglédy-pert
Előzetes vizsgálat után elrendelte a fegyelmi eljárás lefolytatását Binszki József szegedi ügyvéd, DK-s politikus ellen a Szegedi Ügyvédi Kamara fegyelmi főbiztosa. A PestiSrácok.hu írta meg, hogy Binszki – aki nem mellesleg Gyurcsány pártjának frakcióvezetője az alföldi városban – úgy vállalta el több, folyamatosan tagadásban lévő terhelt védelmét a Czeglédy-ügyben, hogy korábban egy ugyanebben az ügyben beismerő vallomást tevő és az ügyészséggel egyezséget kötő vádlottat képviselt. Mivel ez abszolút érdekellentét, felveti az összeférhetetlenség lehetőségét. A Czeglédy-ügyet tárgyaló Kecskeméti Törvényszék ezt meg is állapította, Binszki Józsefet pedig kizárta az egész büntetőeljárásból és határozatlan időre kénytelen volt emiatt elnapolni a büntetőpert. Mindez azt jelenti, hogy a Czeglédy Csaba és társai ellen hatmilliárdos költségvetési csalás miatt folyamatban lévő büntetőügyet érdemben még mindig nem tudták elkezdeni tárgyalni. Budai Gyula a történtek miatt a Szegedi Ügyvédi Kamarához fordult, ahol a fegyelmi főbiztos arra jutott, hogy a fegyelmi eljárást meg kell indítani: Binszki József az ügyvédi törvény szerint összeférhetetlen módon látta el több vádlottnak is a védelmét, a fegyelmi vétséget pedig szándékosan követte el.Fegyelmi biztos elé állítják a Czeglédy-ügyet megakasztó DK-s ügyvédet
A Szegedi Ügyvédi Kamara Etikai Bizottsága fegyelmi biztos elé állítja Binszki József ügyvédet, aki mellesleg a szegedi önkormányzati képviselő-testületben a DK frakcióvezetője, mivel egymással érdekellentétben álló terheltek képviseletét vállalta el a Czeglédy-ügyben. Az alapvető összeférhetetlenség a Kecskeméti Törvényszéknek tűnt fel, ahol októberben folytatódott volna a Czeglédy Csaba és társai ügyében hatmilliárdos költségvetési csalás vádjával folyamatban lévő büntetőper. Így azonban a védőt kizárták, ami megakasztotta az eljárást. Esély van arra, hogy az idén már egyáltalán nem is tudnak tárgyalni. A történtek miatt Budai Gyula élt panasszal a területileg illetékes ügyvédi kamaránál, akik a panaszt jogosnak találták.Budai Gyula a PS-nek: Czeglédynek falaz az ügyvédi kamara!
A Szegedi Ügyvédi Kamara Etikai Bizottsága fegyelmi és etikai vizsgálatot indíthat a Czeglédy-ügyet megakasztó ügyvéddel, Binszki Józseffel szemben. A PestiSrácok.hu cikke nyomán Budai Gyula tett bejelentést az országos Magyar Ügyvédi Kamaránál, valamint a területi Szegedi Ügyvédi Kamaránál. A Fidesz országgyűlési képviselője szerint Binszki József súlyos etikai vétséget követett el azzal, hogy érdekellentétben álló felek védelmét vállalta el ugyanabban az ügyben, talán éppen azért, hogy ezzel akadályozza az eljárás folytatását. Budai portálunknak arról is beszélt, hogy a Magyar Ügyvédi Kamarának szerinte nemcsak a DK-s Binszki Józseffel szemben kellene eljárnia, hanem Czeglédy kamarai tagságát is fel kellene függesztenie; ehhez törvényi lehetősége és módja is van, mégsem tesznek semmit. Egy alsó hangon 10-15 év börtönbüntetéssel fenyegetett vádlott önkormányzatokat képviselhet, bizalmas információkhoz és adatokhoz juthat, ami nonszensz. "Még 2018 márciusában fordultam Czeglédy miatt az ügyvédi kamarához, de azóta sem történt semmi. Szerintem nem véletlenül. Czeglédy a Vas Megyei Ügyvédi Kamarát is kilóra megvette" – mondta portálunknak a képviselő.Fegyelmi eljárást kezdeményez Budai Gyula a Czeglédy-ügyet megakasztó DK-s ügyvéd ellen (Videó)
A Magyar Ügyvédi Kamarához fordult Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki etikai, valamint fegyelmi eljárás indítását követeli Binszki József szegedi ügyvéd ellen. Álláspontja szerint ugyanis Binszki József azt követően vállalta el a Czeglédy-ügy három vádlottjának védelmét, hogy azt megelőzően egy olyan beismerő vallomást tett, mellyel elismerte, hogy az ügyészséggel egyezséget kötött vádlottat képviselt. Ez pedig az eljárási törvény szerint összeférhetetlen. A történtek miatt a Kecskeméti Törvényszék kénytelen volt elhalasztani az október elsejére kitűzött tárgyalást. Budai messzemenően etikátlan tartja, hogy a védő a törvénybe ütköző módon tagadó és beismerő terhelt védelmét is vállalta, a politikus szerint az etikai vétségen túl az ügyvédi titok elve is sérülhetett.Perre biztatja a bírókat és az országos kamarához fordult a szegedi ügyvédi kamara elnöke
Bírók és ügyvédek elleni hangulatkeltéssel rombolja a sajtó az igazságszolgáltatás tekintélyét – írja Soros blogja, az Átlátszó. Azt fejtegetik – többek közt egy névtelenül nyilatkozó ügyvédre hivatkozva –, hogy "a szegedi bírói és ügyvédi kar személyes kapcsolatrendszerének, vélt vagy valós magánéleti kötődéseiről" feltáró cikksorozat csak terelés; valójában egy olyan törvénymódosítás készül a háttérben, amelynek célja a bírói kar lecserélése. Megszólaltatták az ügyben korábban már botrányos nyilatkozatot adó Szegedi Ügyvédi Kamara elnökét, aki arra biztatja a tényfeltáró riportjainkban szereplő bírókat, hogy alakítsanak pertársaságot és pereljenek. Kertész József nemcsak a támogatásáról biztosítja a gyanúba keveredett bírókat, hanem egészen az országos hatáskörű Magyar Ügyvédi Kamaráig futott segítségért. Nem meglepő, hogy a szegedi kamarai elnök ennyire aktívan szállt be a portálunk által feltárt bírósági botrányba – amely a Botka László vezette szegedi önkormányzat beszállítóinak büntetőperén keresztül bukott ki –, hiszen hat éve az elnök személyesen toborzott egy olyan ügyvédcsapatot, akik Botka megbízásából 14 önkormányzati cég 4 éves anyagát világították át 90 napon át, fejenként pontom 50 ezer (!) forintért. Ennyiért egy ügyvéd legfeljebb két órát dolgozik. Vajon az önkormányzat még mivel honorálhatta ezt az amúgy felelősségteljes ingyenmunkát?Ajánljuk még