új pszichoaktív drogok
Elítélték a kábító hatású anyagokkal kereskedő makói házaspárt
Jogerősen hat év börtön-, illetve fegyházbüntetéssel sújtott pénteken a Szegedi Ítélőtábla egy makói házaspárt, amelynek tagjai éveken át árusítottak különböző kábító hatású anyagokat otthonukban. A bíróság bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat. A férfinak börtönben, feleségének fegyházban kell letöltenie büntetését.Egy új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnbanda további három tagját tartóztatták le
Az eddigi hét gyanúsított után újabb három ember letartóztatását rendelte el a Pécsi Járásbíróság abban az ügyben, amelyben egy új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnbanda csaknem két év alatt mintegy 200 millió forint bevételre tett szert – közölte a Pécsi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.Kristály, hópihe és kréta – Hatalmas drog- és dílerfogás volt szerda hajnalban
A Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai koordinálták azt a rajtaütést, amelyben kétszáz rendőr 65 szolgálati gépkocsival és a Terrorelhárítási Központ hat műveleti egységével csapott le egyszerre négy megyében 22 helyszínen. Új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnszervezet felszámolásában vettek részt ma hajnalban a rendőrök és a terrorelhárítók. A 22 helyszínen felvonuló rendőri egységek esélyt sem hagytak az esetleges menekülésre, vagy az illegális szer megsemmisítésére, amikor 2020. május 5-én hajnalban, szinte egy időben kopogtak be a közel két tucat címre. A kellően előkészített realizálást hat helyszínen a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei, 16 másikon a közreműködő rendőri erők hajtották végre.Nagy tételben árulták az új pszichoaktív szereket – 17 dílert állítottak elő a rendőrök
Új pszichoaktív szerekkel kereskedő embereket fogtak el egy nagyszabású rendőrségi akció keretében Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, 17 embert előállítottak, a gyanúsítottak száma jelenleg 14 – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken, a rendőrség honlapján. A gyanúsítottak között van olyan, aki egymaga 100 kilogramm anyagot adott el, 95 millió forint értékben, ezen a haszna körülbelül 30 millió forint volt. Az állandó vevőkört kiépített dílerek milliós befektetésekkel készültek fel a nagy üzletre. A legtöbb bevételt a jelenlegi információk szerint egy közel 50 milliós befektetéséből érték el, amely 185 milliós hasznot hozott. A "kréta", illetve "hópihe" fantázianéven futó szereket a rendőrség közleménye szerint grammonként 900 forintért szerezték be és 5000-ért adták tovább.Fogynak a dílerek a Hős utcai drogtanyán
A budapesti nyomozók befejezték annak a három férfinak és egy nőnek az ügyét, akik új pszichoaktív anyaggal kereskedtek – írja a Police.hu ma reggel.Hét drogdílert fogtak el a rendőrök a Hős utcai gettóban
Összehangolt akciót tartott a kőbányai rendőrség kedden a Hős utcában, a razzia során hét kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe – közölte a rendőrség szerdán a honlapján. Egyikük máris börtönbe került, mivel körözést adtak ki ellene korában, mert a jogerősen kiszabott szabadságvesztésének letöltését nem kezdte meg.Ajánljuk még