újabb fertőzöttek
Németországban, a Benelux-államokban és a Nyugat-Balkánon is emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma
Németországban átlépte a harmincezres határt az új típusú koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint, szerda délelőtt 32 991 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 3935-tel – 13,5 százalékkal – több az egy nappal korábbi 29 056-nál. Belgiumban szerdán a hatóságok arról számoltak be, hogy a fertőzöttek száma 4269-re emelkedett, összesen 122-en haltak bele a betegségbe, és 461-en épültek fel. Hollandiában szerdára virradóra 811-gyel nőtt a fertőzöttek, és egy nap alatt hatvanhárommal a halottak száma. Az országban összesen 5560 fertőzött van, valamint 276-an hunytak el a koronavírus-járvány okozta megbetegedésben, és 461-en gyógyultak ki belőle. Bosznia-Hercegovina március 30-tól lezárja repülőtereit a személyforgalom előtt az új típusú koronavírus-járvány terjedésének lelassítása érdekében, kizárólag a gyógyászati cikkeket szállító repülőgépek szállhatnak le – közölte az ország miniszterelnöke. Boszniában már százhatvanhat fertőzöttet vettek nyilvántartásba, hárman pedig meghaltak a Covid-19 betegség következtében.Koronavírus – Napi összefoglaló: egyre több beteg hal meg Olaszországban, a nyugat-európai országokban rohamosan terjed a járvány, drákói szigor a Balkánon
Minden eddiginél többen, 793-an haltak bele Olaszországban az új típusú koronavírus-járvány okozta betegségbe az utóbbi huszonnégy órában, és ezzel 4825-re emelkedett a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak száma – közölte szombat esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén az eddigi legmagasabb számmal, 4821-gyel emelkedett. Spanyolországban és Franciaországban szintén jelentősen emelkedett egy nap alatt az áldozatok száma.Horvátország, Szlovénia szigorít a korlátozásokon a járvány miatt, Csehország az ellenőrzéseket fokozza
Az új koronavírus okozta járvány megfékezése érdekében Horvátország és Szlovénia is szigorít a kijárási tilalom szabályain – közölte a helyi sajtó szombaton. A cseh belügyminiszter péntek esti közlése szerint mostantól szigorúbban lépnek fel a járványügyi rendeleteket be nem tartók ellen. A Szabad Európa Rádió román nyelvű honlapja szerint több százezerre tehető azoknak a Nyugat-Európából hazatért románoknak a száma, akik a laza intézkedések miatt megúszták a házi elkülönítésbe vagy karanténba helyezést. Szlovéniában teljesen betiltották a társasági érintkezést. Ljubljana már korábban korlátozott minden szükségtelen tevékenységet, beszüntette a tömegközlekedést és lezárta a repülőtereket. Péntektől ezek a szabályok tovább szigorodtak: csak egyedül lehet sportolni, kutyát sétáltatni és a szabadban tartózkodni; csoportosan ezt csak az egy háztartásban élők tehetik meg erdőkben vagy parkokban, a városokban nem. Tilos a játszóterek és szabadtéri edzőpályák használata is.Merkel: Németország azonnali hatállyal bevezeti az EU-s vezetők tanácskozásán elfogadott beutazási korlátozásokat
Németország a koronavírus-járvány megfékezése érdekében azonnali hatállyal elrendeli a beutazási korlátozásokat, amelyekről az európai uniós (EU-s) tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács keddi videokonferenciáján megállapodtak – jelentette be Angela Merkel német kancellár Berlinben. A tanácskozás után tartott tájékoztatóján a német kancellár kiemelte, hogy az EU lényegében beutazási tilalmat vezet be harminc napra az EU, az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) és az Egyesült Királyság állampolgárain kívül mindenkire. A közösség vezetői abban is megállapodtak, hogy szoros együttműködéssel igyekeznek hazaszállítani az EU-n kívül rekedt állampolgáraikat. A tartományi egészségügyi minisztériumoktól begyűjtött adatok szerint kedden este Németországban 9088 koronavírus-fertőzést tartottak számon. Ez 2267-tel több az előző esti 6821-nél. A járványban eddig huszonnégy ember halt meg, tizenkettő Észak-Rajna-Vesztfáliában, hat Baden-Württembergben, öt Bajorországban és egy Hamburgban.Úgy szállt fel a román utas a Madridból induló repülőre, hogy tudta, koronavírusos
Igazoltan koronavírussal fertőzött román állampolgár tért haza kedden, írta a Transindexre hivatkozva az Index, az utas úgy szállt fel hatvan másik ember mellé a repülőre Madridban, hogy akkor már tudott a betegségéről, mégsem vonult karanténba, fertőzésveszélybe sodorva a többieket.Az eddigi legmagasabb az új fertőzöttek száma Olaszországban, több mint háromszázan haltak meg a koronavírus miatt
Az utóbbi huszonnégy órában 345-tel 2503-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság kedd esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma az eddigi legmagasabb létszámmal, több mint kétezerkilencszázzal 31 506-ra nőtt. A legtöbb beteget regisztráló Lombardia tartomány adatai szerint a gócpontnak számít Bergamo kórházaiban nincs több hely az intenzív osztályokon, ezért ott tábori kórházat állítanak fel.Koronavírus – Vesztegzár alá helyezték az ausztriai Vorarlberg tartomány egyik régióját
Azonnali hatállyal vesztegzár alá helyezték kedden az ausztriai Vorarlberg tartomány Arlberg régióját az új típusú koronavírus-járvány terjedésének feltartóztatása érdekében. A Stefan Wallner tartományi vezető által bejelentett döntés értelmében az intézkedés négy települést érint: Lech, Klösterle, Warth és Schröcken kerül karantén alá.Spanyolországban már tizenegyezer fölött van a koronavírusos betegek száma
Spanyolországban meghaladta a tizenegyezret a koronavírus-fertőzöttek száma, egy nap alatt kétezer új esetet regisztráltak, ami csaknem tizennyolc százalékos növekedést jelent – közölte Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója kedden Madridban. A Portugáliához tartozó Madeirán karanténba helyezték egy szálloda vendégeit, az Egészségügyi Világszervezet genfi székhelyén is felbukkant a fertőzés.Koronavírus – Menczer Tamás: érdemes alaposan megfontolni az észak-olaszországi utazásokat
Az észak-olaszországi utazást tervezőknek a koronavírus-járvány miatt azt javasoljuk, hogy a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel. Ennek egyik oka az egészségügyi kockázat, a másik pedig az, hogy ha az olasz hatóságok indokoltnak látják a karantén bővítését, akkor aki az adott településen van, az a karantén területét nem hagyhatja el annak feloldásáig. Az államtitkár később Facebook-oldalán azt írta: kollégáik Milánóban és Rómában készen állnak, hogy segítsenek, ha magyar állampolgár bajba kerül Olaszországban. Milánóban a +39 3396219517-es, Rómában a +39 348 800 8159-es telefonszámon várják a hívásokat. Tüdőgyulladásban meghalt egy nyolcvan éves japán férfi a Diamond Princess óceánjáró utasai közül, így háromra nőtt a halálesetek száma a koronavírus-fertőzés miatt Jokohamánál vesztegzár alá vett hajón – közölte a japán egészségügyi minisztérium.Ajánljuk még

















