ukrajna
Egy FBI-dokumentumban buktak le Bidenék, 10 millió dolláros korrupciós ügybe keveredett az elnök és családja
Nagyon úgy tűnik, hogy kiderülhetett, ki is a "Big Guy", vagyis a "Nagy Fickó" azokban a nyomozati iratokban, amelyek korrupciós bűncselekményekkel hozták összefüggésbe Joe Biden amerikai elnök fiát, Hunter Bident. Bár aki nem élt az elmúlt 4-5 évben egy kő alatt, az eddig is sejthette, hogy maga az amerikai elnök érdemelte ki a megtisztelő nevet. Legalábbis erre utalnak azok az FBI-tól származó iratok, amelyeket Chuck Grassley republikánus szenátor hozott nyilvánosságra, és amelyekben az áll, hogy Joe Biden családja, valamint elsősorban fia, Hunter Biden súlyos kenőpénzeket fogadott el egy ukrán nagyvállalattól. A Mandiner beszámolója szerint a most megjelent iratok egy 2020-as vizsgálat során készültek, ezekből kiderült, hogy az elnök és családja kétszer ötmillió dollárt fogadott el az ukrán Burisma energetikai óriáscég vezérigazgatójától, Mikola Zlocsevszkitől.A Fehér Ház szerint Kijev elkezdte bevetni a Washington által szállított kazettás bombákat
Kijev elkezdte használni az Egyesült Államok által szállított kazettás bombákat és lőszereket - közölte a Fehér Ház helyi idő szerint csütörtökön.Josep Borrell: az EU 20 milliárd eurós különtámogatást javasol Ukrajna védelmi szükségleteinek kielégítésére
Az EU egy külön szekció létrehozását javasolja az európai békefenntartási eszköz keretében, amely évente akár 5 milliárd eurót biztosítana a következő négy évben Ukrajna védelmi szükségleteinek kielégítésére – jelentette ki Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő az EU-tagállamok külügyminisztereinek csütörtöki, brüsszeli tanácskozását követő sajtótájékoztatóján.Az ukrán kormány két év alatt újjá akarja építeni a kahovkai vízerőművet
Az ukrán kormány határozatot fogadott el a felrobbantott kahovkai vízerőmű helyreállításának projektjéről – jelentette be kedden Denisz Smihal miniszterelnök.Ukrajna orosz biztonsági garanciák nélkül is kész meghosszabbítani a fekete-tengeri gabonaegyezményt
Ukrajna kész orosz biztonsági garanciák nélkül is meghosszabbítani a fekete-tengeri gabonaegyezmény hatályát, és ezt jelezni fogja a közvetítőként eljáró ENSZ-nek és Törökországnak is – jelentette be hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök afrikai újságíróknak nyilatkozva.Ukrán védelmi miniszterhelyettes: egy hét alatt 18 négyzetkilométert vettek vissza az ukrán erők
Az elmúlt egy hét alatt csaknem 18 négyzetkilométernyi területet vettek vissza az ukrán erők az ország ellen háborút folytató orosz csapatoktól a keleti és a déli országrészben – közölte Hanna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes hétfőn a Telegramon.Zelenszkij: Európa biztonsága Ukrajna szuverenitásával és erejével kezdődik
Európa biztonsága Ukrajna szuverenitásával kezdődik – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök abból az alkalomból, hogy az ország 33 évvel ezelőtt fogadta el a szuverenitásáról szóló nyilatkozatot.A szélsőliberális politika elfedi Ukrajna problémáit? – Kurmai Kornél a Grundban
A legutóbbi Grundban Hoppál Hunor a nagy visszatérő Kurmai Kornéllal beszélgetett. A műsorban szó esett egy múlt heti hírről, amely szerint a meleg ukrán katonák a háború után a melegházasság bevezetését szeretnék elérni. Nemrég még Kijevben a marihuána legalizálása merült fel, azzal az indokolással, hogy ez az intézkedés a háború borzalmainak feldolgozását könnyítené meg az átlagemberek számára. LMBTQ-jogkiterjesztés, drogliberalizáció – ezek segítségével próbálna Ukrajna progresszív mintaországgá válni? De mi lesz azokkal a súlyos jogállamisági problémákkal, amelyek felmerültek az ukrán állammal kapcsolatban? A szivárványos máz elfedi a rendszerszintű korrupciót, az oligarchikus berendezkedést, 11 párt azonnali betiltását és a kisebbségek diktatórikus sanyargatását? Ezekről is beszélgettünk a legfrissebb Grundban.New York Times: az elmúlt két hétben az oroszok a nyugati fegyverek húsz százalékát is megsemmisíthették
Meg nem nevezett amerikai és európai tisztviselők becslése szerint az orosz erők az elmúlt két hétben az Ukrajnának biztosított nyugati fegyverek akár húsz százalékát is megsemmisíthették – írja a New York Times.Ajánljuk még

















