ukrajna
Vukics Ferenc a Polbeatben: akik kaptak kiképzést, azok harcolnának Magyarországért, de békepártiak
Miközben a dollárbaloldal által harci tűzben égő balos fiatalok hangosan követelik a háború eszkalációját, ők maguk nem védenék meg hazájukat, sőt, rendszeresen hangoztatják a honvédség feleslegességét – természetesen szó szerint idézve a balliberális politikusok szólamait. Mindeközben azok a fiatalok, akik harcolnának is hazájukért, nem akarnak háborút, hiszen a normalitás a béke pártján áll. Erről a képtelen felállásról beszélgetünk „Lesz-e Magyarország, ha a háborúpárti fiatalokon múlik?” címmel Vukics Ferenc katonai szakértővel, a Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány alapítójával.Újraszerveznék Ukrajna hírhedt náci alakulatát
Az orosz–ukrán háború első hónapjaiban szinte naponta lehetett hallani az Azov nevű gyalogezredről, amely Mariupolt védte az orosz haderő ostroma során. Az orosz támadásoknak sokáig ellenálltak, de végül szinte felmorzsolták az egységet. Az ukránok azonban most újjáépítenék az Azov-osztagot, hogy a következő, nagy offenzívában részt vegyenek – írja a Magyar Nemzet.Oroszország számos ukrán város ellen indított légicsapásokat
Oroszország pénteken kora reggel légicsapásokat indított számos ukrán város ellen, Kijevtől a középső és déli régiókig. A média eddig öt halottról számolt be. Az Interfax Ukrajna hírügynökség szerint éjfél után robbanásokat jelentettek a közép-ukrajnai Dnyipróból, Kremencsukból és Poltavából, valamint a dél-ukrajnai Mikolajivból is.A Kreml üdvözölte Kína és Ukrajna párbeszédét
Kína és Ukrajna párbeszéde a két ország szuverén ügye, Oroszország mindent üdvözöl, ami hozzájárulhat az ukrajnai konfliktus lezárásához – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön, újságíróknak, Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök előző napi telefonos megbeszélésével kapcsolatban.Ukrajnába hívták Ferenc pápát
Ferenc pápát meghívta ukrajnai látogatására Denisz Smihal, az ország miniszterelnöke – közölte a Guardian. A pápával folytatott beszélgetésről Smihal elmondta, hogy megvitatták az ukrán békeformulát, valamint a Vatikán segítségét Volodimir Zelenszkij elnök béketervének minden lépésének megvalósításához.14 ezer Nagy-Britanniában kiképzett ukrán katona tért vissza Ukrajnába
Andrew Murrison védelmi miniszter a brit alsóházban tartott beszédében elmondta: "elég egyértelmű", hogy az Egyesült Királyság vezető szerepet játszik Európában. A miniszter elmondása szerint az Ukrajnának szánt Nemzetközi Alap 520 millió fontos keretéből, 300 millió fontot már elköltöttek – írja a Sky News.Stoltenberg: majdnem minden beígért harcjárművet átadtak Ukrajnának
A NATO-szövetségesek szinte az összes ígért harcjárművet leszállították Ukrajnának – közölte Jens Stoltenberg, a transzatlanti védelmi szövetség főtitkára a Guardian közlése szerint.Az ukrán szolgálatok megpróbálhatták megölni Putyint – drónnal akarhattak végezni az orosz elnökkel
Csaknem 20 kilogrammos robbanótöltettel felszerelt drónnal akarhattak végezni az ukránok Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - derül ki a Bild közléséből.GEOrgPOLITIKA – A nyugat skizofrén logikája
Szergej Lavrov külügyminiszter szerint skizofrén logika, hogy a nyugati nyilatkozatok szerint Moszkva és Kijev csak Ukrajna sikeres ellentámadása után tárgyalhat egymással. “A céljainkat (Ukrajnában) nagyon világosan és őszintén kijelentettük. De mi a célja az Egyesült Államoknak, a NATO-nak, az Európai Uniónak? Fegyverekkel felpumpálni Ukrajnát, és most van ez a nevetséges elmélet: most biztosítunk Ukrajnának egy sikeres ellentámadást, és akkor majd megkérjük Ukrajnát, Zelenszkijt, hogy kezdjen tárgyalásokat. Ez valamiféle skizofrén logika” – mondta Lavrov az ENSZ-ben tartott sajtótájékoztatón.Ajánljuk még

















