ukrajna
Nógrádi: Ukrajna a nyugattól kapott fegyverekkel zsarolná a szomszédait
Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal vezetője a napokban azt mondta, hogy ha véget ér a háború – feltéve, ha győznek, teszem hozzá –, akkor Ukrajna lesz a térség meghatározó katonai hatalma és ettől kezdve érvényesíteni fogja érdekeit – idézte fel Nógrádi György, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója a Vasárnap.hu-nak adott interújában. Mint hozzátette, ez azt jelenti, hogy Ukrajna a Nyugattól kapott fegyverekkel szomszédait akarja majd zsarolni, és nem is olyan nagy talány, hogy kiket...A brit kormányfő Kijevbe érkezett, és újabb katonai támogatást jelentett be
Rishi Sunak brit kormányfő előre be nem jelentett látogatást tett Kijevben szombaton, és közölte, hogy Nagy-Britannia 50 millió font (23 milliárd forint) értékben légvédelmi eszközökkel látja el Ukrajnát.Vona Gábor szerint felháborító, amit a Momentum csinál
„Isteni szerencse, hogy ez a szerencsétlenség csak most következett be” – fogalmazott Vona Gábor az atv Öt című műsorában a lengyel területre becsapódott rakéta kapcsán. A korábbi Jobbik-elnök szerint benne volt a pakliban, hogy valamelyik határ mentén ilyen incidens történhet.GEOrgPOLITIKA – Ukrajna korrupciómentes (Zelenszkij szerint)
Az ukrán elnök a Bloomberg New Economy Forum előtt beszélt és bejelentette, hogy országából száműzték a korrupciót. „Senki sem fogja tudni megbocsátani a korrupciót a jövőbeni Ukrajnában” – mondta, kifejtve, hogy az orosz katonai művelet megindulását követő hónapokban az összes korrupt tisztviselő elmenekült az országból.Állítólag Brüsszel Ukrajna miatt kénytelen lesz NEM ellopni a Magyarországnak járó forrásokat
Ma dugják össze a fejüket Brüsszelben az EU-s tagországok európai ügyekért felelős miniszterei, hogy megvitassák, teljesítette-e Magyarország a vállalásait annak érdekében, hogy megkapja az eddig zárolt uniós forrásokat. Bár a végleges döntés nem ma fog megszületni, uniós tisztségviselők azt szivárogtatták ki a baráti sajtónak, hogy Brüsszel még az idén feloldja a felzárkóztatási források 7,5 és a helyreállítási program 5,8 milliárd eurónyi támogatásának zárolását.NATO-diplomata a Financial Times-ban: Az ukránok nyíltan hazudnak
Az ukránok viselkedése kezd „egyre nevetségesebbé” válni – ezt nyilatkozta egy ukrajnai NATO-diplomata a Financial Times-nak, a lengyelországi rakétaincidens, valamint Biden és Zelenszkij csörtéje után - szúrta ki a Mandiner.Több tíz milliárd dollár tűnik el évente korrupció miatt Ukrajnában
Reformokat és a korrupcióellenes intézkedések megerősítését várná el az Európai Bizottság a háborúban álló Ukrajnától az állam működéséhez nyújtandó támogatásokért cserébe – számolt be a Magyar Nemzet. A lap az Európai Számvevőszék jelentésére hivatkozva arról ír, hogy az erős politikai és gazdasági elit egyes, piramisszerűen felépített, a közintézményekben és a gazdaságban szilárd pozíciókat elfoglaló csoportjai lényegében foglyul ejtik az államot.Transznyefty: Ukrajna leállította az olaj szivattyúzását a Barátság-kőolajvezetéken
Ukrajna arról tájékoztatta a Transznyefty orosz állami olajszállítmányozási vállalatot, hogy leállította az olaj szivattyúzását a Barátság-kőolajvezetéken Magyarország irányába – közölte kedden este Igor Demin, a Transznyefty szóvivője.Szijjártó: a kijevi nagykövetség folytatja működését (Videó)
Újabb komoly támadás érte Ukrajna energetikai infrastruktúráját, rakétákkal támadták Kijevet és több nagyvárost is; a kijevi nagykövetség folytatja működését – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden este, a Facebook-oldalán közzétett videójában.Ajánljuk még

















