Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Kijev foszforbombákat kért partnereitől

A Müncheni Biztonsági Konferencián egyértelművé vált, hogy remény sincs a békére. A résztvevők egyike sem ejtette ki a "tűzszünet" vagy a "tárgyalás" szavakat, leginkább a lőszer- és a fegyverszállításokon volt a fő hangsúly. Mivel Ukrajna már nem képes fizetni a lőszerért, így annak a költségét az Európai Unió fogja állni – derült ki a konferencián.

Rishi Sunak brit miniszterelnök kijelentette, hogy kormánya megduplázza az Ukrajnának nyújtott katonai segítséget. Sunak szerint Európának közösen kell segíteni Kijevnek az orosz bombák és iráni drónok ellen. Sunak arról is beszélt, hogy nagyobb hatótávolságú fegyvereket akar átadni Zelenszkij kormányának – hogy ezek pontosan milyen típusú eszközök, azt nem részletezte.

Olekszandr Kubrakov ukrán elnökhelyettes foszforbombákat és kazettásbombákat szeretne bevetni az orosz csapatok ellen. Ezek a fegyverek embertelen hatásuk miatt szinte mindenütt tiltólistán vannak. Kubrakov itt főleg az Egyesült Államok segítségére számít, mivel nekik vannak nagyobb készleteik ezekből a típusukból. „Ha Ukrajna nem kap ezekből a fegyverekből, akkor sok ezren fognak még meghalni...” – próbált Kubrakov a résztvevők lelkiismeretére hatni. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azonban azonnal visszautasította ezt a követelést. „Az Észak-atlanti Szövetség nem fog ilyen pusztító eszközöket adni, csak hagyományos tüzérségi fegyvereket és muníciót” – nyilatkozta Stoltenberg az RTL-nek. Német politikusok is vehemensen tiltakoztak a foszfor- és kazettásbombák szállítása ellen. A német sajtó szerint egy európai ország már nyújtott be kérvényt Berlinnek kazettásbombák szállítását illetőleg Ukrajnának, mivel egy német cég is érdekelt a bombák gyártásában. A német kormány nem nevezi meg ezt az országot, mivel az ilyen szállítások titkosítottak.

Az Egyesült Államok alelnöke, Kamala Harris is felszólalt és biztosította Ukrajnát, hogy addig segíti Washington DC Kijevet, ameddig az szükséges. „Kijev még áll, Oroszország meggyengült és a NATO sokkal erősebb, mint valaha” – vélte Harris. Arról is említést tett, hogy az USA-nak fontos stratégiai érdeke Ukrajna győzelme, mivel ennek a háborúnak globális következményei vannak. Harris szerint egy ország sem érezheti magát biztonságban, ha egy másik állam veszélyeztetheti a területi integritását. Ha Putyin győzne, akkor ez más országokat is bátorítana, hogy háborút indítsanak. Harris figyelmeztette a kínai kormányt, hogy ne merjen katonai segítséget nyújtani Oroszországnak.

PestiSracok facebook image

Az ukrán elnök úgy értékelte a konferenciát, hogy minden résztvevő ország egyetértett abban, hogy ez a konfliktus csak Oroszország vereségével érhet véget. Zelenszkij természetesen még több fegyvert kért, és ismét szóba hozta a vadászbombázókat, valamint a bibliai Dávid és Góliát harcához hasonította a háborút.

Mindeközben folytatódik a háború: az ukránok Grad típusú rakétavetőkkel támadták a Donyecki és Luhaszki Népköztársaságokat, civil célpontokat, lakóövezeteket lőttek. Összesen negyven rakétát indítottak a támadás alatt. Az internetre felkerült egy újabb videó az ukrán katonák rémtetteiről. A felvételen azt látni, ahogy az ukránok élve elásnak egy sebesült orosz katonát.

Joe Biden Lengyelországba látogat, ami szimbolikus jelentőségű a háború egyéves évfordulóján, mivel ezzel akarja megmutatni, hogy mennyire fontos nekik a NATO keleti szárnya. Varsó már régóta az amerikai haditechnikára épít és nyilvánvalóan a látogatás előkészítése lehet az erről szóló újabb tárgyalásoknak.

Moszkva élesen elítélte az izraeli légicsapást a szíriai főváros, Damaszkusz ellen, mivel a földrengés sújtotta ország civil lakosságát érte a támadás, amelyben 15 ember életét vesztette.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.