ukrajna
Szakértő: Ukrajna minden kisebbsége a túlélésért küzd
A túlélésért küzdenek Ukrajnában a kisebbségek az oktatási törvény miatt - mondta Pászkán Zsolt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője szombat reggel az M1 aktuális csatornán.Kercsi incidens – Litvánia szankciókat vezetett be orosz állampolgárokkal szemben
Litvánia szankciókat vezetett be pénteken olyan orosz állampolgárok ellen, akiknek megítélése szerint közük volt a három kisebb ukrán hadihajó elfogásához a Kercsi-szorosban történt orosz-ukrán incidensben. Ezt Dalia Grybauskaite litván államfő jelentette be kijevi látogatásán.Van kedvező fejlemény az ukrajnai magyar közösséget érintő szabályozások terén
Van némi kedvező fejlemény az ukrajnai magyar nemzeti közösséget érintő szabályozások terén, s van némi előrelépés az általános kétoldalú kapcsolatok vonatkozásában Budapest és Kijev között - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri tanácsának csütörtöki milánói ülése alkalmából kétoldalú megbeszélést folytatott mások mellett Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel.Az oroszok megtalálták a választ a Krím elfoglalása miatti uniós szankciókra
Az Európai Unió gazdaságára is negatív hatással van az Oroszország és Ukrajna közötti azovi-tengeri konfliktus, az oroszok tevékenysége miatt ugyanis minden hajó menetideje nő – figyelmeztetett szerdán az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.Oroszország részlegesen feloldotta az ukrán kikötők blokádját
Oroszország részlegesen feloldotta az Azovi-tenger partján fekvő ukrajnai, bergyanszki és a mariupoli kikötők blokádját - jelentette be kedden Volodimir Omeljan ukrán infrastrukturális miniszter a tárca sajtószolgálatának közleménye szerint. Hétfőn már közlekedtek hajók a Kercsi-szoroson át mindkét irányba. Az orosz fél továbbra is megállítja a hajókat, átvizsgálja azokat, mint korábban, de legalább részlegesen helyreállt a közlekedés - idézte a sajtóosztály a minisztert. Omeljan szavai szerint jelenleg még 17 hajó vár behajózásra az Azovi-tengerre, 1 pedig kihajózásra onnan, és további 9 hajó áll bent a kikötőkben.A NATO politikai és gyakorlati segítséget is nyújt Ukrajnának
A Krím-félsziget illegális bekebelezése óta a NATO különböző politikai és gyakorlati segítséget nyújt Ukrajnának - jelentette ki Jens Stoltenberg, NATO-főtitkár Brüsszelben, a kedden kezdődő, kétnapos NATO külügyminiszteri tanácskozást megelőzően tartott sajtótájékoztatóján hétfőn.Porosenko az ukrán-orosz barátsági szerződés megszüntetését javasolja
Petro Porosenko ukrán elnök törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé hétfőn az ukrán-orosz barátsági szerződés megszüntetéséről - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. Az elnök azt kérte, hogy az előterjesztést a parlament sürgősséggel tárgyalja. Az Ukrajinszka Pravda megjegyezte, hogy a törvényjavaslat szövege egyelőre nem elérhető a parlament honlapján.Kercsi incidens – Ukrajna már száz orosz állampolgárnak tiltotta meg a beutazást
Ukrajna száz orosz állampolgárt fordított vissza a határról azután, hogy a hadiállapot bevezetésével összhangban megtiltotta a belépést területére minden orosz állampolgárságú férfinak tizenhat és hatvanéves kor között – közölte egy ukrán határvédelmi szóvivő szombaton Kijevben.Ajánljuk még
















