ukrajna
Grúzia lehetett volna a pilot projekt, hogyan győzhetjük le békével Oroszországot
De nem lesz, sikerült ezt is elcseszni. Grúziát a nagybetűs NYUGAT éppen eltaszítja magától, mert megsértődött, amiért a képzetlen lakosság nem a számukra rendelt pártokra szavazott. Nagy taps az Európában és az USA-ban uralgó gyengeelméjű, pszichopata társaságnak.Nagy hatótávolságú fegyverrendszerek helyett támogató cikket kaptak az ukránok az amerikaiaktól
Az elvek és a kapituláció árát hasonlította össze Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter a Foreign Affairs magazinban megjelent érzelmes írásában, mely során azt is kifejtette, hogy Tomahawkot nem adnak, mert minek, de támogatják, szeretik és tisztelik Ukrajnát. Austin úgy látja, hogy Ukrajna történelme egyenes úton halad a győzelem felé, mert náluk van az igazság, ennél többre pedig nincs is szükség.Propaganda rajzfilm magyarázza el az ukrán gyerekeknek, hogy teljesen rendben van, hogy elhurcolják az apjukat (videó)
Gyomorforgató propaganda rajzfilm kering az interneten, amelyben azt próbálják elmagyarázni – minden bizonnyal gyerekeknek –, hogy ha az apukájuk nem vonul be önként katonának, akkor gyáva és áruló, míg Zelenszkij emberei, akik elhurcolják a férfiakat meghalni Victoria Nuland álmaiért a frontvonalra, csak a kötelességüket végzik, és egyáltalán nem gonoszak. Hogy pontosan kinek jutott eszébe ezt az alkotást összehozni, nem teljesen világos, egy azonban biztos, ez még paródiának is súlyos, nemhogy valódi "oktató anyagnak".Ukrajna az EU legrosszabb befektetése, amíg ki nem szállunk
Azt, hogy Ukrajna befektetés, azt maga Sándor Fegyir jelentette ki a saját szájával. Egyáltalán nem mondott hülyeséget, igaza van. Az EU nem önzetlen altruizmusból finanszírozza Ukrajnát, hanem – ahogy az USA is – kapun belül akarja tudni az ukrán erőforrásokat. Legyen az fehér és keresztény élőerő, mindenféle nyersanyag és ipari kapacitás. Csak éppen ez a befektetés a lehető legrosszabbul fog elsülni azok a bizonyos fránya részletek és körülmények miatt. Ha ki nem szállunk időben.Zelenszkij kezdi elveszíteni az irányítást Ukrajna felett, a legjobban az ukrán nők gyűlölik az elnököt
Egyre több videó lát napvilágot arról, hogy hogyan próbálják az ukrán nők menteni a férjeiket, fiaikat a kényszersorozástól. Most egy ukrán újságírónő mutatta be azokat a drámai felvételeket, amin az anyák és feleségek próbálják megakadályozni, hogy a biztos halálba vigyék az ukrán férfiakat. Tüntetések formájában, az utcán, a testükön keresztül, de mindent megtesznek azért, hogy mentsék annak a néhány férfinak az életetét, akik még maradtak a szomszédos országban. Aggodalmuk nem alaptalan, hiszen egy nem hivatásos katona körülbelül három órát él a fronton. Harcról szó nincs, amibe Zelenszkij küldi őket, az a biztos halál.GEOrgPOLITIKA – Nem Ukrajna kapja a nagy pénzt, hanem az amerikai fegyvergyártók
Robert F. Kennedy Jr., Trump támogatója kiállt, és 3 perc alatt összefoglalta, hogy miért is tört ki az orosz-ukrán háború. A megfejtés pedig nem más, mint az amerikai fegyveripar és olyan nagy cégek, mint a Black Rock támogatása. Az Ukrajnának szánt pénzek nagy része újra az USA-ban landolt cserébe amerikai tulajdonba mentek át Ukrajna termőföldjei is.Még drágább a béke: A Rheinmetall újabb páncélosokat adott át Ukrajnának
A német Rheinmetall fegyveripari konszern újabb 20 darab Marder típusú lövészpáncélost adott át Ukrajnának.Ez egy gyönyörű barátság kezdete: ennyien tartják ellenséges országnak hazánkat Ukrajnában
Az ukránok körében végzett reprezentatív felmérés alapján az ellenséges országok listáját Oroszország vezeti (91,4 százalék), majd következnek Moszkva szövetségesei, Irán (77,6), Fehéroroszország (74,6) és Észak-Korea (68) – írja a Korrespondent a Razumkov Központ adataira hivatkozva.Az ukrán elnök szerint a háborús helyzet „még instabilabbá válhat”.
„Új fenyegetésnek” nevezte vasárnapi videójában Volodomir Zelenszkij Oroszország és Észak-Korea együttműködését, amely az ukrán elnök szerint jócskán megnövelheti a háború eddigi volumenét. Mint Zelenszkij fogalmazott: a világ vezetői már nem hunynak szemet az aggasztó együttműködés felett, amelynek célja a háború eszkalálása. Az ukrán elnök szerint ugyanis egyre több szó esik az észak-koreai fegyverek Oroszországba való szállításáról és arról, hogyan viszonozhatja Moszkva ezt a segítséget.Ajánljuk még
















