ukrajna
Az ukránok visszavonulnak, szorosabb katonai és rendőri együttműködés jön Irak és Irán között
A közel-keleti feszültség és a még mindig aktív terrorszervezetek, mint az Iszlám Állam, az al-Kaida vagy a Mudzsaheddin e-Qalk fontossá teszik a két ország kooperációját a biztonsági és védelmi szektorban. Ahmadi Mokaddam tábornok az iráni Nemzeti Védelmi Egyetem rektora Bagdadba látogatott, hogy tárgyalásokat folytasson iraki kollégáival az Iraki Szövetségi Rendőrségtől. Iránnak már az elmúlt években is fontos szerepe volt az iraki rendőrség kiképzésében és eszközfejlesztésében a polgárháborús évek és az Iszlám Állam rémuralma után. Teherán és Bagdad most még szorosabb együttműködésre készül a rendőrség és a hadsereg kiképzésének terén és az egyetemi oktatást is magasabb szintre akarják emelni.Az Európai Bizottság szóvivője szerint ekkor csatlakozhat Ukrajna az EU-hoz
Ukrajna uniós csatlakozására 6-11 év múlva kerülhet sor – erről Martin Selmayr, az Európai Bizottság ausztriai képviseletének vezetője árulta el a Kleine Zeitung lapnak adott interjújában.Őrjöng Soros blogja Ukrajna uniós csatlakozása miatt, szerintük az igazi győztes Orbán Viktor
A Soros Györgyhöz köthető Project Syndicate oldalán jelent meg egy írás, amely azt a kérdést fejtegeti, hogy vajon megtört-e Európa a 2023-as év eseményei során. A lap szerint az Európai Tanácsnak az Ukrajnával folytatandó csatlakozási tárgyalások megkezdéséről szóló döntése nagy csinnadratta közepette született. Azt is kifejtették, hogy az igazi győztes Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor.Valószínűleg megmérgezték a Russia Today műsorvezetőjét
A Kyiv Independent arról ír, hogy a Russia Today egykori műsorvezetője, az ukrán gyerekeket a folyóba dobni szándékozó Anton Kraszovszkij kórházba került, mert rosszul lett. Egy másik ukrán hírportál az ukrán katonai hírszerzés névtelen forrásaira hivatkozva megírta: a férfit megmérgezték.Felfüggesztették blokádjukat a lengyel gazdák az ukrán határnál
Felfüggesztették blokádjukat a lengyel gazdák az ukrán határnál, a Medyka átkelőnél, miután tárgyaltak a lengyel mezőgazdasági minisztériummal. Mint ismert, a termelők az uniós piacokra beengedett olcsó ukrán gabona miatt tiltakoztak – írta a Euronews cikke alapján a Mandiner.Guy Verhofstadtnak az ukránok jutottak eszébe a karácsonyról
Guy Verhofstadt sem felejtett el posztolni karácsony alkalmából. Bejegyzésében fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem állhat le az Ukrajnának nyújtott folyamatos nyugati támogatás.Milliárdos csalás az ukrán védelmi minisztériumban
A lőszerbeszerzéssel kapcsolatos milliárdos értékű csalás miatt őrizetbe vették az ukrán védelmi minisztérium egyik alkalmazottját - közölte az ukrán főügyészség helyi sajtójelentések szerint.GEOrgPOLITIKA – Eminens diák volt a prágai ámokfutó
A hatóságok és a diákok is értetlenül állnak a tegnap délutáni tragédiával szemben. A 24 éves egyetemi hallgató, David Kozak a japán tanszéken tanult és tanárai szerint egy remek koponya volt. Szabadidejében sportlövészettel foglalkozott és állítólag nagyon komolyan vette a biztonsági előírásokat is, amikor fegyvereit kezelte. A fiatal férfi 14 embert lőtt agyon, huszonhármat megsebesített, tíz embert súlyosan. Az egyetemisták, akik az épületben voltak, jól kezelték a helyzetet, mert elbarikádozták a tantermeket. Az áldozatok mind az épületek előtt voltak, mivel az év utolsó előadásainak éppen vége volt.Orbán Viktor: Soros György emberei folyamatosan zsarolják az Európai Bizottságot, hogy ne adja oda a pénzt Magyarországnak
Az Európai Parlament Soros György által irányított emberei folyamatosan zsarolják az Európai Bizottságot, hogy ne adja oda a pénzt Magyarországnak. Azért, mert ezt a pénzt el akarják juttatni Ukrajnának. Nem kevés összegről beszélünk, Magyarországnak mindösszesen 32 milliárd euró jár - mondta a miniszterelnök a Hír TV Napi aktuális műsorának adott interjúban csütörtök este.Ajánljuk még

















