Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Az Iszlám Állam 32 terroristáját kapcsolták le Iránban

Az iráni hatóságoknak sikerült azonosítaniuk az Iszlám Állam több tagját és segítőiket is, akik részt vettek a kermáni temetőben történt robbantásokban. Hat iráni megyében csaptak le egyidőben a terrorelhárítók és összesen 32 főt vettek őrizetbe, köztük olyanokat is, akik a búvóhelyet biztosították a terroristáknak. A hatóságok robbanószert és nagy mennyiségű csapágygolyót foglaltak le, amelyet repeszképző anyagnak akartak felhasználni további merényleteknél. Az, hogy robbanóöveket is találtak, arra utal, hogy a terroristák öngyilkos merényletekre készültek. A Kermánban végrehajtott merénylet egyik elkövetőjét azonosították és kiderült, hogy Tádzsikisztánból származott. Az amerikai titkosszolgálatok is megerősítették, hogy a robbantások az Iszlám Állam afganisztáni szárnyának a számlájára írhatóak.

Az izraeli védelmi minisztérium szerint sikerült megtörni a Hamász parancsnoki struktúráit a Gázai övezet északi részén. Mivel a szervezet több parancsnokát kiiktatták, így vezetés és koncepció nélkül próbálnak védekezni az izraeli hadsereg ellen. Az IDF szerint ebben a zónában a Hamász 14 ezer harcosa küzdött, és közülük nyolcezer már elesett a harcokban. A katonaság szerint 8 kilométer hosszúságban robbantottak be alagutakat a hozzájuk tartozó 40 lejárattal együtt. Az IDF megerősítette, hogy a Hamász ennek ellenére még mindig rendelkezik rakétákkal, amelyeket kész bevetni izraeli városok ellen. A harcok most a Gázai övezet középső és déli részére koncentrálódnak. A katonák számítógépeket, telefonokat, adathordozókat és adóvevőket foglaltak le, amelyekből a titkosszolgálatok rengeteg fontos információt tudtak kinyerni, többek között a Hamász felsővezetőinek tartózkodási helyéről.

Ismét életét vesztette két újságíró a Gázai övezetben. Az al-Dzsazíra azzal vádolja Izraelt, hogy célzottan lövik ki az újságírókat. Szamír Abu Dakka halála miatt, aki a katari tévécsatorna riportere volt, az al-Dzsazíra a Hágai Nemzetközi Bírósághoz is fordul, mivel az újságíró kollégát egy izraeli drón ölte meg, miközben tudósított, és mind a repeszmellényén, mind a sisakján jól látható volt a PRESS (sajtó) felirat, így a csatorna szerint ez egy célzott likvidálás volt. Abu Dakka már 19 éve dolgozott az al-Dzsazírának. A hétvégén a csatorna egyik régi gázai munkatársának a családja vesztette életét egy izraeli légicsapásban: a felesége, a fia, a lánya és az unokája haltak meg a bombától. Már 77 újságírót gyászol a családjuk a Gázai övezetben.

Dánia mintegy hat hónappal elhalasztotta az F–16-os vadászrepülőgépek Ukrajnának történő átadását – jelentette a Berlingske napilap a dán védelmi minisztériumra hivatkozva. Eredetileg a szállítást valamikor az újév kezdete körüli időpontra tervezték, de aztán a második negyedévre halasztották.

PestiSracok facebook image

közölte a minisztérium a Berlingske kérdésére a késedelem okairól. Augusztus végén Hollandia közölte, hogy kész 42 amerikai gyártmányú F–16-os vadászgépet átadni Ukrajnának, míg Dánia 19 ilyen gépet ígért Kijevnek. Az USA engedélyezte az átadást. Kijev reményét fejezte ki, hogy Ukrajna 2024 első felében megkapja a vadászgépeket. Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter azt mondta, hogy erre tavaszig nem kerül sor.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.