uniós szankciók
Szánthó Miklós: Az uniós gázársapka terve valójában egy újabb szankciós csomag
Kiszivárogtatott sajtóinformációk alapján az Ursula von der Leyen által vezetett Európai Bizottság tovább élezné a szankciós háborút Oroszország ellen. Az eddig bevezetett szankciók ugyanakkor nem hozták meg a kívánt eredményt, sőt, energiaválságot idéztek elő Európában, amely veszélyezteti az ellátásbiztonságot, növeli az inflációt és gazdasági válsággal fenyeget – írja közösségi oldalán az Alapjogokért Központ igazgatója.Európa a vesztébe rohan: sosem látott mértékben növelték április óta az energia árát az elhibázott uniós szankciók
Az Európai Unió néhány hónap alatt az egész kontinenst a szakadék szélére kormányozta az át nem gondolt szankciós politikájával, elképesztő mennyiségű léket ütve saját hajójába. A gáz ára az orosz–ukrán háború kitörése előtt, februárban 70-80 euró/MWh körül mozgott, ezt követően a háború kitörése körüli napokban hirtelen emelkedni kezdett, most pedig 220 eurónál tart. Ez nemhogy nem állt meg, hanem március elején újabb lendületet kapott, a gázár pedig csak 100 eurós értékre kúszott fel, most pedig 220 eurónál tart – többek közt erről és a "benézett" európai szankciós politikáról beszélt Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára egy, a Facebookra feltöltött videójában.Újabb csapás Putyinra! – A spanyol szocik szerint ne hordjunk nyakkendőt, ezzel legyőzhető Oroszország
A spanyol szocialisták megtalálták a csodafegyvert, amivel legyőzhető Putyin birodalma! A titkos harci csel hatékonysága az egyszerűségében rejlik: felszólították az embereket, hogy ne hordjanak nyakkendőt, így nem lesz melegük és kevesebb klímát kell használni. A "zseniális ötlet" tökéletesen beleillik azoknak a döntéseknek a sorába, amelyekkel Európa össze akarja roppantani az orosz háborús gépezetet.Az EU elfogadta a hatodik szankciócsomagot
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a gazdasági társaságokat és egyéneket büntető, olajembargót is tartalmazó hatodik szankciós csomagot Oroszországgal és Fehéroroszoroszággal szemben, tekintettel arra, hogy Oroszország továbbra is folytatja az Ukrajna elleni agressziót - közölte az uniós tanács pénteken.Orbán Viktor Kirill pátriárka szankcionálásáról: a magyar álláspont régóta jól ismert
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország véleménye Kirill orosz pátriárka esetleges uniós szankcionálásával kapcsolatosan régóta jól ismert, és az EU-csúcson senki nem emelt szót a magyar álláspont ellen. A kormányfő nyilatkozatát sajtófőnöke, Havasi Bertalan juttatta el az MTI-nek; eszerint Magyarország természetesen betartja azt a megállapodást, amit az Európai Tanács ülésén az EU állam- és kormányfői kötöttek egymással; ezek a döntések mindenkire kötelezőek.Kovács Zoltán: nem veszíthetjük szem elől az ország energiabiztonságát
Hidvéghi Balázs mellett Kovács Zoltán is interjút adott a szankciós döntések kapcsán a BBC-nek. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy az olajszállítási alternatívák hiánya miatt az olajembargó nem politikai ízlés vagy politikai szándékok kérdése, hiszen nem veszíthetjük szem elől az ország energiabiztonságát.Hidvéghi Balázs a BBC-nek: a magyar kormány elsősorban Magyarországért felelős, lehetőségeihez mérten segíti Ukrajnát (Videó)
Egyesek szerint csak akkor segíthetünk Ukrajnának, ha olyan lépéseket teszünk, amibe mi is belebukunk. A magyar kormány nem hajlandó arra, hogy a magyarokkal fizettesse meg az orosz–ukrán háború árát. Erről beszélt Hidvéghi Balázs a BBC brit közszolgálati televízió hírműsorában, ahol kijelentette, hogy a magyar kormány elsősorban Magyarországért felelős, ugyanakkor lehetőségeihez mérten segíti Ukrajnát.Deutsch Tamás: csak az a miénk, amit meg tudunk védeni, a rezsicsökkentést megvédtük
Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni, a rezsicsökkentést megvédtük. Az Európai Tanács hét eleji ülésén Brüsszel felelőtlen olajembargós javaslatával szemben, ami a háború árát a magyar családokkal fizettette volna meg, sikerült megvédeni a magyar érdekeket. Az Orbán Viktor miniszterelnök határozott fellépése nyomán született döntés garancia a rezsicsökkentés megtartására és az európai egység megvalósulására – írta szerdai sajtóközleményében Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője.Olajembargó – A Mollal fizettetné a finomítók átalakításához kapcsolódó beruházások nagy részét az Európai Bizottság
Szerdán ülnek össze a tagállamok nagykövetei, hogy véglegesítsék a hatodik szankciós csomagot, de az olajembargóval kapcsolatban még tisztázásra várnak kérdések. Ezek közül a legfontosabb, hogy hogyan biztosítsák be azt, hogy az embargó alól ideiglenesen mentesülő tagállamok, mint például Magyarország olajvállalatai ne kerüljenek előnyösebb helyzetbe – írja az EU Monitor.Ajánljuk még

















