ünnepi beszéd
Magyar Péter legkésőbb 2026-ban átveszi a kormányzást, közben magát szerénynek és irgalmasnak nevezte – Karanténvlog
Ha egyetlen jelzőt kellene mondani Magyar Péterre, akkor talán mindenki a szerénységet emelné ki, ahogy ezt a zsebmessiás is tette saját magával szemben. Ilyen az őszinte és mély kritika. Természetesen az október 23-i beszéde hemzsegett az önfényezéstől és a fenyegetésektől, tehát már saját beszéde közben cáfolta önmagát. Azért azt is érdemes megjegyezni, hogy a fentiek mellett érzékenységet és türelmet, becsületet és tisztességet is ígérő övcsatos legény hetykén odavetette a nem létező biztonsági őreinek, hogy lökjék már arrébb azt a csürhét, aki őt jött ki ünnepelni, mert túl közel jöttek hozzá. Magyar tehát így emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharc kitöréséről, de tudjuk, hogy a pesti srácok kiállása is neki köszönhető, sőt, a szovjetek hezitálásában is főszerepet játszott a jövő csodaszarvasa. A Karanténvlog végül kommentár nélkül bejátszotta Gyurcsány Ferencék munkásőrcsapatának ellenforradalmi megemlékezését is, ahol a szemkilövető már azt is tudja, hogy a jelenlegi kormány a pokol melyik bugyrában fog majd kikötni.Orbán Viktor a Millenáris Parkban mond ünnepi beszédet október 23-án, itt a részletes program
Orbán Viktor miniszterelnök a Millenáris szabadtéri színpadán mond ünnepi beszédet az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján, közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.Rétvári Bence: Magyarország nem engedhet egyetlen befolyásolási kísérletnek sem (videó!)
Szent Istvánhoz kell viszonyulnunk ma is: kimaradni azokból a konfliktusokból, ami nem a mi konfliktusunk, szövetséget kötni azzal, akivel a szövetségkötés Magyarországnak hasznára válik, és felvállalni a konfliktust ott, ahol nem Magyarország érdekéről van szó – fogalmazott ünnepi beszédében a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára hétfőn Verőcén.Pócza István: Orbán Viktor beszéde Európa jövőjéről is szólt
Orbán Viktor miniszterelnök március 15-én elmondott beszéde Európa, az Európai Unió jövőjéről, a háború és béke kérdéséről is szólt – mondta Pócza István, a Batthyány Lajos Alapítvány szakmai programvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában, hozzátéve, hogy az ellenzéki pártok megemlékezésein elhangzott beszédekből az tűnt ki, hogy csökkenteni akarják a háborúra irányuló közfigyelmet.Orbán Viktor: Magyarország csak a békével járhat jól, nem kérünk a háborúból! (Videó + Galéria!)
Háború vagy béke, brüsszeli járszalag vagy a magyar szabadság között kell dönteni a június 9-i európai választáson - jelentette ki a miniszterelnök pénteken, az 1848/49-as forradalom és szabadságharc 176. évfordulója alkalmából rendezett állami díszünnepségen a Múzeumkertben. A kormányfő ünnepi beszédében azt mondta: Petőfiék óta minden magyar nemzedék és minden magyar fiatal számára eljön az idő, amikor dönteni kell.Kocsis Máté: Háborús Feri szerint a miniszterelnök tegnap nem beszélt a hazáról
Háborús Feri szerint a miniszterelnök tegnap nem beszélt a hazáról, nem nyújtott közös nemzeti célokat és egy szava sem volt a háborúról – írja Kocsis Máté Facebook-oldalán, miután a DK-elnöke a Békemenet után azt mondta: Orbán Viktor a közös eszmények összefoglalása helyett a nemzeti ünnepen primitív kampánygyűlést tart.Tegyünk rá még egy lapáttal! Április 3-án arassuk le a mostani Békemenet gyümölcsét!
Bár valóban minden Békemenetnek megvolt a maga üzenete és fontossága, talán a mostani, március 15-i a leginkább sorsfordító, és ez az a nap, amelyre később, a rengeteg megpróbáltatás közepette is emlékezni fogunk. Hihetetlen sokan gyűltünk össze és vonultunk a Margit híd budai hídfőjétől a Kossuth térre, mindenki érezte az összefogás erejét, és mindenki tudta, hogy ezzel a nagy találkozással még nem ért véget az út. Hiszen ahogy Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédében elmondta, mindenkinek még egy lapáttal rá kell tennie, hiszen itt vagyunk a finisben, és most dől el, hogy az országrontó baloldali csürhe kerül hatalomra, vagy folytatódik az igen nehéz helyzetben is hatásos ország- és nemzetépítés. A tét a szokásosnál is nagyobb, a háború itt leselkedik a szomszédban, egyetlen rossz lépés katasztrofális következményekkel járhat. Kell nekünk egy fegyvert és katonát az orosz–ukrán háborúba küldeni igyekvő Márki-Zay? Esetleg egy gyűlölettől és bosszúvágytól csöpögő Gyurcsány és éhes proletárjai? Kell a levitézlett és változni nem képes baloldal, aki nem tud új arcokat és valódi alternatívát kitermelni? Április 3-a jelentősége évek múltán fog igazán látszódni, de a jövőnkért most kell cselekednünk.Orbán Viktor: olyan világot akarunk, amelyben békében és biztonságban élve szabad magyarok lehetünk
Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti ünnep előestéjén levélben köszöntötte a Kárpát-medencei illetve a külhoni magyar közösségeket; levelét világszerte számos március 15-ei ünnepségen felolvassák – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfőn.Orbán Viktor: a baloldalnak az a célja, hogy Mária kezéből Brüsszel lábaihoz tegyék le Magyarországot (Videó + Galéria)
Arra a csodálatos napra emlékezünk, amikor mi magyarok megmutattuk magunknak a világnak és az ellenségeinknek, kik is vagyunk valójában - jelentette ki Orbán Viktor október 23-a alkalmával tartott ünnepi beszédében. Kiemelte, 1956-ot követően 2006-ban húztak ujjat a magyarokkal az új kommunisták, akiknek köszönhetően ismét vér és könny lepte el a pesti utcákat, ráadásul mindez a forradalom ötvenedik évfordulóján történt a világ szeme láttára. A miniszterelnök emlékeztetett arra, a baloldal a magyar történelem során mindig a magyarok mögé került, és ott ártott, ahol csak tudott. Ennek a csoportnak most épp az a célja, hogy Mária kezéből Brüsszel lábaihoz tegyék le Magyarországot. Orbán Viktor ugyanakkor hangsúlyozta, Magyarország állja a sarat, és a folyamatos külföldi támadások dacára jó irányba tart az ország szekere. Mint fogalmazott: csak annyit üzenünk a hazai kétkedőknek és a külföldi alakoskodóknak, hogy "a magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lett. És mivel három a magyar igazság, a rezsi és a migránsügy után harmadszor is igazunk lesz. Lesz népszavazás, és a gyerekeinket is meg fogjuk védeni. Magyarország lesz az első olyan ország Európában, ahol az iskola falainál megállítjuk az erőszakos, LMBTQ-propagandát".Ajánljuk még