usr
A Momentum menekülni próbál román testvérpártjuk öleléséből, de nem biztos, hogy sikerül
Újabb viharokat kavar Klaus Iohannis, román államelnök botrányos, rasszista kijelentése, amelyben a román szocikat vádolta a „nemzeti liberális” politikus azzal, hogy eladnák Erdélyt Budapestnek, ezért pedig lepaktáltak Orbán Viktorral. Az államfő szellemi ámokfutását követően az ügy alapját jelentő - Székelyföld számára autonómiát biztosító - tervezetet a román szenátus, a magyar szavazatok ellenében, egyhangúan utasította el. A nemmel szavazók táborát pedig történetesen a Momentum romániai testvérpártja, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) is erősítette, ami új megvilágításba helyezi Fekete-Győr András azon hírhedt húzását, amikor a legutóbbi román elnökválasztás alkalmával Kelemen Hunorral, az egyetlen magyar jelölttel szemben az USR jelöltjét arra hivatkozva biztosította támogatásáról, hogy szövetségesüknek hatékonyabb a kisebbségvédelmi programja. Semmi kétség, hatékonyabb... Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.