Pesti Srácok

Soros pártja lehet a Mentsétek meg Romániát Szövetség

null

Romániában jelenleg nincsenek tétek Soros György számára, mivel megnyerte az ideológiai harcot – állítja Bogdan Duca román politikai elemző, aki szerint mindhárom nagy párt a progresszista vonalat követi. A politológus arról is beszélt, hogy azonnal megbélyegzik a Sorost, illetve az általa ellenőrzött szervezetek bírálóit – írja a Magyar Nemzet.

– mondta a Magyar Nemzetnek Bogdan Duca politológus. Szerinte ennek a pártnak a progresszista ideológiája azonos a sorosista világnézettel. Az amerikai milliárdos romániai befolyására vonatkozó kérdésre a román elemző úgy reagált, hogy Soros emberei más politikai pártokban is felismerhetők, például a kormányzó Nemzeti Liberális Pártban (PNL), amely 2014 után közelebb került a haladók ideológiájához. Hozzátette: a 2012 utáni civil mozgalmak – amelyek többségét sorosista kapcsolódású vagy gyökerű nem kormányzati szervezetek tartják ellenőrzés alatt – egy vezetői réteget biztosítottak a jobboldali romániai pártoknak. Azt is megkérdezte a lap Ducától, hogy érződik-e a december 6-án esedékes parlamenti választásokat megelőző kampányban Soros György befolyása.

PestiSracok facebook image

– érvelt a Magyar Nemzet érdeklődésére az elemző. A konstancai politológus szerint ugyanakkor Soros egészen biztosan nem nyerne meg egy népszerűségi versenyt a romániai közvéleményben. De van egy érdekes dolog: a sorosizmus kihasználja a milliárdossal szemben megnyilvánuló ellenszenvet. Liviu Dragneát és általában azokat a politikusokat, akik kifogásolták Soros romániai befolyását, összeesküvés-elméletek követőiként, gyenge intellektusú emberekként festették le, akik hisznek azokban a mesékben, miszerint gazdag vezérek irányítják a világot.

– mondta a lapnak az elemző, aki azt is hozzátette, hogy a romániai társadalom alig vagy egyáltalán nem tájékozott azzal kapcsolatban, hogy különböző kormányok milyen védelmi stratégiát folytatnak az amerikai milliárdos ideológiája, illetve az általa ellenőrzött civil szervezetek hálózatának mérgező befolyása ellen.

Soros cégnek tekinti Romániát

A közelmúltban a Román Ökologista Párt elnöke, Dănuţ Pop közleményben követelte Soros György kitiltását Romániából. Azoknak a szervezeteknek az átvilágítását is sürgette, amelyek anyagi támogatást kaptak az amerikai milliárdostól. Soros gyakran a bukaresti politika terítékére kerül. Két éve Darius Vâlcov, az akkori miniszterelnök, Viorica Dăncilă tanácsadója kijelentette: Dacian Cioloș volt kormányfő az amerikai milliárdos embere. A miniszterelnöki tanácsadó azt mondta:

2017-ben a Romániában közhasznúnak nyilvánított civil szervezetek ellenőrzését helyezte kilátásba Liviu Dragnea, az akkori bukaresti kormány fő erejét képező PSD elnöke. A politikus bírálta Soros Györgyöt és az általa finanszírozott szervezeteket.

– jelentette ki Dragnea. Victor Ponta exkormányfő egy korábbi interjúban azt is elmondta: vannak olyan jelek, amelyek arra utalnak, hogy a Soros-féle hálózat közvetve vagy közvetlenül szerepet játszott a megbuktatásában.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.