utcai erőszak
Gyilkos erőszak Amerikában, mindenki ellen, aki a normalitást védi (GALÉRIA)
Mint ismeretes, május 25-én, Minneapolisban négy rendőr őrizetbe vett egy fekete férfit, aki egy üzletben hamis pénzzel fizetett. A rendőri intézkedés során, amikor a 46 éves férfit az úttest felőli oldalon be akarták ültetni a rendőrautóba, az valahogy a földre került. A felvételeken nem látható pontosan, hogy a rendőrök viszik-e földre a férfit vagy az rosszul lesz és összeesik, esetleg ellenszegül a rendőrségi intézkedésnek és azért kénytelenek a rendőrök erőt alkalmazni. Csak az látható, hogy a férfi a hasán fekszik a rendőrautó mögött és az egyik rendőr térdel rajta, miközben a férfi azt ismételgeti, hogy nem kap levegőt. Már két egymásnak ellentmondó boncolási jelentés is van: a hivatalos szerint a férfi a szívbetegsége következtében halt bele a rendőri intézkedésbe, a másik, a család által felbérelt szakértő szerint viszont megfulladt. A rendőrök már az intézkedés kezdetén mentőt hívtak a férfihoz annak állapota miatt, de az nem világos, mit találtak furcsának. Az intézkedő rendőrök tudatában voltak annak, hogy egyrészt a saját kameráik, másrészt a térfigyelők és a járókelők folyamatosan veszik őket. Amerikában a bűnözők részéről bevett gyakorlat, hogy látványosan, sérülést, bántalmazást színlelve állnak ellen a rendőri intézkedéseknek, illetve gátlástalanok a rendőrök elleni erőszakban; rengeteg rendőr sérül és hal meg szolgálat közben. A kirobbanó tüntetéshullám formális oka tehát ez az eset, miközben az utcai erőszak során a tüntetők-fosztogatók által megölt, agyonvert emberek halála láthatólag nem kelt érzelmeket a "lázadókat" támogató liberális és "művészeti" elitben. Ajánljuk még
„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja. Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést. Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget.