vadnai jonatán
Vadnai Jonatán sokat javított az éremfutamban, és csak kevéssel maradt le a dobogóról vitorlázásban
A tervezett tíz helyett nyolc futam után, és egy nappal elhalasztva rendezték meg a férfiak ILCA7 osztályú, korábban laser néven ismert dingiversenyének éremfutamát, Vadnai Jonatán részvételével. A gyenge szél miatt az éremfutamot is lefújták, majd megismételték. A magyar vitorlázó összetettben a hatodik helyen állt a mindent eldöntő verseny előtt, ahol remek futamot produkált, harmadikként ért be, és még a bronzra is megvolt egy ideig a halvány remény, hiszen az összetett harmadik helyezettje a mezőny végén siklott. A bravúr végül nem jött össze a szikrázó tengeren vívott látványos versenyen, de Vadnai minden dicséretet megérdemel a szép hajráért és a pontszerző helyezésért. Ajánljuk még
Brüsszel felkészített minket az új világrendre
Meddig csavarod még feljebb a kamumétert, kamupéter?
Élvezet lehet hülyére venni titeket – A Jó Ember hamburgerező
A Jó Ember hamburgerező vállalkozás ugyanúgy az érzelmekre hat, ahogy megannyi csaló, viszont közben gondolkodásra képtelennek nézi az érzelemhullámra rácuppanó sokaságot. És igaza is van. Alpesi Krisztusok
Tirolban minden faluban, útkereszteződésben, hegyoldalban található egy-egy kereszt, a keresztre feszített Jézussal vagy Jézus a két latorral. Nem beszélve a szentek szobrairól, mint például Szent Jacobs, Szent Flórian, Szent Andreas... Az embernek ez fel sem tűnne, ha nem ebben a korban élne.