vakcina
Az oltás nem magánügy, hanem társadalmi felelősségvállalás
Tűkön ülve vártuk, hogy hazánkba is megérkezzen a koronavírus elleni vakcina és végre meglássuk a fényt az alagút végén. Egy év távlatában szinte elképzelhetetlenné vált a maszk nélküli vásárlás, az indokolatlan köztéren tartózkodás nyolc óra után, vagy a fizikai kontaktus egymás üdvözlése céljából, ugyanakkor még itt van a levegőben a harmadik hullám lehetősége is, amit mindenki szeretne elkerülni. Ennek ellenére még mindig akadnak vírustagadók, újabban pedig az oltásellenes hangok is felerősödtek. A portálunknak nyilatkozó pszichológus, Gyarmati Rita szerint azok az emberek vannak az oltás ellen, akik most egyébként is úgy érzik, hogy az egész világ ellenük van, így nem csoda, hogy a vakcinában sem bíznak. Önmagunk megismerésével és új célok kitűzésével azonban sokat segíthetünk saját magunkon. A PestiSrácok.hu megszólaltatta Nagy Ákos György sebész főorvost is, aki szerint egyáltalán nem magánügy és nem saját felelősség az, hogy valaki beoltatja magát vagy nem, jelenleg ugyanis a vakcina az egyetlen megoldás a koronavírus-járvány megfékezésére.