választmány
Újabb pártszakadás jöhet az MSZP-ben? - Mesterházy a PS-nek: "Nem fogom hagyni az ékverést köztem és az elnök között!"
A PestiSrácok olyan belső dokumentumok és információk birtokába jutott a Magyar Szocialista Pártból, ami annak újabb szakadását is előrevetítheti. Párton belülről indult büntetőfeljelentés, szivárogtatás és egymás ellen indíttatott belső fegyelmi vizsgálatok mutatják: egyre nagyobb a baj az MSZP-ben. Két tábor rajzolódik ki: egy Tóth Bertalan és Ujhelyi István vezetésével, valamint egy reformokra törekvő vonal, akik Mesterházy Attila volt pártelnök mögé sorakoznának be. A szembenálló erők összecsapása már a küszöbön látszik: a legújabb fejlemény Mesterházy pártból való kizáratásának kísérlete, ami akár vissza is üthet. A korábbi elnök mellett kiálló és a feljelentőt bíráló nyilatkozatot sorra írják alá a megyei szervezetek vezetői. Sikerült elérnünk Mesterházy Attilát, aki a fegyelmi bizottságnál való feljelentését, majd annak kiszivárogtatását "összeugrasztási kísérletnek" minősítette. Szerinte az elmúlt tíz hónapban más pártokkal ellentétben az MSZP-nek sikerült megőriznie az egyégét, és jó helyzetből, egy Európa-párti programmal vágnak neki az uniós választásnak, ő pedig munkájára, vállalt feladataira koncentrál. A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja az MSZP-iroda visszabérlési ügyében tett feljelentést
Hömpölygő lavina indult el a jelek szerint a múlt hétvégén a Magyar Szocialista Pártban, ami a február 15-ei, pénteki választmányi ülésre tervezett interpelláció kiszivárogtatásával kezdődött. Pénteken jelentettük meg a dokumentumot, amelyet állítólag Fekete Zoltán Pest megyei elnök jegyez. Az interpelláció - ami végül nem hangzott el - évekkel ezelőtt történt súlyos gazdasági visszaélések miatt kéri számon a párt elnökét. Megtudtuk, hogy az ügyben költségvetési csalás, számvitel rendjének megsértése és okirathamisítás miatt valaki büntetőfeljelentést is tett. A Központi Nyomozó Főügyészség megkeresésünkre megerősítette a feljelentés tényét: jelenleg annak elbírálása zajlik. Információink szerint a visszaélés az MSZP irodáinak visszabérlése kapcsán történhetett. A láncolatba egy Lengyelországban működő civil szervezetet is beépítettek, hogy így milliós tételeket vehessenek ki a pártkasszából. A kiszivárgott interpelláció is kitér rá, hogy az ügyről 2016 óta tud a párt vezetése - ami újabb kérdést vet fel. Vajon miért most és miért ilyen elánnal került elő a dolog, egyértelműen belső forrásból? Közrejátszhatnak pénz- és pozícióosztások, illetve fennáll annak a lehetősége is, hogy egy jelenleg is pozícióban és döntéshozó helyzetben lévő kör puccsot készít elő, amelynek az eredménye egy, a tervezettnél jóval korábbi tisztújítás - még az Európai Parlamenti választások előtt - és a szerepek újraosztása lehet.