váradi natália
A kollektív bűnösségből a szülőföldön való boldogulásig – Váradi Natália a kárpátaljai magyarság kisebbségi törekvéseinek történetéről
A Szovjet Birodalom is élt a kollektív bűnösség elvével, ezért a kárpátaljai magyarság a teljes elnyomásból kellett megfogalmazza mindazokat a megmaradásához szükséges minimális feltételeket, amelyek máig sem változtak. A Váradi Natália főiskolai docenssel készült interjúnk második részében azokkal a "beadványokkal" foglalkozunk, amelyekben a kommunista időszak alatt a kárpátaljai magyarság a sérelmeit fogalmazta meg, valamint igényét a magyar nyelvű oktatásra, könyvkiadásra, sajtóra, kulturális életre. (Az első rész IDE kattintva olvasható.) Bár a dokumentumokat legtöbbször súlyos retorziók követték, összességében elmondható, hogy hozzásegítették a kisebbségben élő magyar közösséget például a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megalakításához. Mint Váradi Natália felidézi, Fodó Sándor, a KMKSZ első elnöke, Visken elhangzott beszédében pedig arról beszélt: a Szövetség létrejötte bizonyítja, "a kárpátaljai magyarság, ha összefog, van benne erő, ki tudja harcolni nemzetiségi jogait, mert van miért harcolni: a szülőföldön való boldogulásért, megmaradásért". Kárpátalja kulcsszerepet játszott az 1956-os forradalom és szabadságharc történéseiben – Interjú Váradi Natália történésszel
Kárpátalja az 1956-os forradalom és szabadságharc során kulcsszerepet játszott a történésekben, hiszen ez a térség a szovjet birodalom nyugati határa, és nem utolsó sorban magyarok is lakják. Ez a terület válik színterévé a deportálásoknak, kihallgatásoknak, a katonai és politikai műveletek irányítását is innen végzi munkáját a szovjet belügyminiszter-helyettes, aki nemcsak, hogy innen jelent Moszkvának, de ő maga fogadja az első deportáltakat is Ungváron – többek közt erről beszélt portálunknak adott interjújában Váradi Natália történész, az idei Lőrincz Csaba-díj kitüntetettje. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docense – akinek fő kutatási területe az 1956-os forradalom és szabadságharc kárpátaljai vonatkozásainak témája – elmondta: a Magyarországon letartóztatottak már éppen úton voltak, hogy a Szovjetunióba deportálják őket. A vagonok falának résein kidobált papírokkal segítségével ugyanakkor híre kelt a szovjet kommunisták tervének; feltehetően ennek volt köszönhető, hogy a több ezer deportáltat végül visszafordították Magyarország felé. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után