váradiné naszályi márta
Budapesti srácok – Klímavészhelyzet van, de az ellenzéki önkormányzatok az erdőtelepítések helyett ma már az erdőirtásban hisznek (Videó!)
Újonnan telepített őserdők Budapesten, fák telepítése minden talpalatnyi területen – ezek voltak az októberi önkormányzati választás kampányában az ellenzék folyamatosan hangoztatott jelszavai, a lendület azonban hamar elfogyott, az érintettek ma már azt is zokon veszik, ha a sajtó a korábbi ígéreteikről kérdezik őket. A zöld innováció prófétáéinak egyike, az újpesti polgármester, Déri Tibor immár arra büszke, sőt, a voksolás óta eltelt időszak legnagyobb sikerének tartja, hogy az ellenkezése miatt, nem sikerült rendbe tenni és fejleszteni az elhanyagolt Farkaserdő környékét. Az új önkormányzatot az sem zavarja a korábbi városvezetés terveinek megfúrásában, hogy érvényes szerződésekről döntenek úgy: azok már nem érvényesek, 'oszt jó napot. Ilyen a Magyar Íjász Szövetséggel korábban megkötött megállapodás, amely – amellett, hogy egy hipermodern, önfenntartó sportcsarnokkal növelhetné a sportág támogatottságát, és világszínvonalú felkészülési lehetőséget biztosítana az olimpikonoknak – valódi, és a jelenleginél is nagyobb erdőt jelenthetne a Farkaserdőben. A környéken jelenleg invazív fajok dzsumbuja tenyészik, az Újpesten meghirdetett gigazöldítés egyéb terveiről pedig már csak nyilatkozni sem hajlandók Dériék. Náluk bátrabbnak bizonyult Váradiné Naszályi Márta, aki a Budapesti srácok kamerája elé állt, az I. kerületi polgármester elmondta, hogy – szerinte – a Dísz téren elrendelt tarvágás a gonosz kormány műve, abba neki nem volt beleszólása, az egyéb helyeken tapasztalható fakivágásokról pedig szakmai alapon döntöttek. A Várnegyed vezetése továbbra is töretlenül hisz a klímavészhelyzet eszméiben, hamarosan olyan vívmányoknak lehetnek tanúi az ott élők, hogy az önkormányzat megkérdezi őket, mégis mit kéne tenni az ügyben, ami egyfajta sajátságos magyarázat is lehet arra, hogy miért volt olyan sürgető az intézkedés bevezetése. A Zöld Forradalom jegyében az önkormányzat szakemberei hamarosan összeszámolják a kerületben lévő fákat is, amit mondjuk olcsóbban is megúszhattak volna, mivel ezek az adatok jelenleg is naprakészen rendelkezésre állnak a városüzemeltetés dokumentumaiban. Jogerős engedéllyel, szakszerűen működik a Bölcs Vár
Személyesen fogadta az Úri utca 21. szám alatti egykori Városháza épületében működő Bölcs Várban Dubéczi Zoltán, az Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöki főtanácsadója, a jegybank oktatási programjainak főkoordinátora Váradiné Naszályi Mártát, a Budavári Önkormányzat polgármesterét. A kerület önkormányzati delegációja a helyszínen győződhetett meg arról, hogy a jogerős használatbavételi engedéllyel rendelkező, tudományos, oktatási és kulturális programoknak otthont adó épülettel kapcsolatos korábbi aggályok alaptalanok voltak, az ingatlanban nem működik sem étterem, sem borpince, a doktori iskolák pedig az eredeti terveknek megfelelően folytatják tevékenységüket. Budapest Főváros Kormányhivatala határozatában megerősítette, hogy az épületben nincs zajterhelési határértéket meghaladó zajkibocsátás, és a használatbavételi engedély kiadása zaj- és rezgésvédelmi szempontból sem kifogásolható, a Bölcs Vár tehát jogerős használatba vételi engedély birtokában folytatja tevékenységét. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.