Pesti Srácok

Budapesti srácok – Klímavészhelyzet van, de az ellenzéki önkormányzatok az erdőtelepítések helyett ma már az erdőirtásban hisznek (Videó!)

Újonnan telepített őserdők Budapesten, fák telepítése minden talpalatnyi területen – ezek voltak az októberi önkormányzati választás kampányában az ellenzék folyamatosan hangoztatott jelszavai, a lendület azonban hamar elfogyott, az érintettek ma már azt is zokon veszik, ha a sajtó a korábbi ígéreteikről kérdezik őket. A zöld innováció prófétáéinak egyike, az újpesti polgármester, Déri Tibor immár arra büszke, sőt, a voksolás óta eltelt időszak legnagyobb sikerének tartja, hogy az ellenkezése miatt, nem sikerült rendbe tenni és fejleszteni az elhanyagolt Farkaserdő környékét. Az új önkormányzatot az sem zavarja a korábbi városvezetés terveinek megfúrásában, hogy érvényes szerződésekről döntenek úgy: azok már nem érvényesek, 'oszt jó napot. Ilyen a Magyar Íjász Szövetséggel korábban megkötött megállapodás, amely – amellett, hogy egy hipermodern, önfenntartó sportcsarnokkal növelhetné a sportág támogatottságát, és világszínvonalú felkészülési lehetőséget biztosítana az olimpikonoknak – valódi, és a jelenleginél is nagyobb erdőt jelenthetne a Farkaserdőben. A környéken jelenleg invazív fajok dzsumbuja tenyészik, az Újpesten meghirdetett gigazöldítés egyéb terveiről pedig már csak nyilatkozni sem hajlandók Dériék. Náluk bátrabbnak bizonyult Váradiné Naszályi Márta, aki a Budapesti srácok kamerája elé állt, az I. kerületi polgármester elmondta, hogy – szerinte – a Dísz téren elrendelt tarvágás a gonosz kormány műve, abba neki nem volt beleszólása, az egyéb helyeken tapasztalható fakivágásokról pedig szakmai alapon döntöttek. A Várnegyed vezetése továbbra is töretlenül hisz a klímavészhelyzet eszméiben, hamarosan olyan vívmányoknak lehetnek tanúi az ott élők, hogy az önkormányzat megkérdezi őket, mégis mit kéne tenni az ügyben, ami egyfajta sajátságos magyarázat is lehet arra, hogy miért volt olyan sürgető az intézkedés bevezetése. A Zöld Forradalom jegyében az önkormányzat szakemberei hamarosan összeszámolják a kerületben lévő fákat is, amit mondjuk olcsóbban is megúszhattak volna, mivel ezek az adatok jelenleg is naprakészen rendelkezésre állnak a városüzemeltetés dokumentumaiban.

Vezető kép és a videó forrása: Hír TV

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.