klímavészhelyzet
„Klímavészhelyzet” Gergely végleg beszántotta a Főkertet – A „zöldek” meg hallgatnak...
Nem kívánom e helyütt politikai csatározások középpontjába állítani Megyeri Szabolcsot, a népszerű Youtube-kertészt, ugyanakkor felhívnám a figyelmet arra az egyszemélyes tüntetésre, amelyet a Főkert beszántása miatt tart legutóbbi Facebook-bejegyzése szerint. Jellegében pusztán ezt emelném ki: „egyszemélyes”. A klimavészhelyzet hangzatos hullámain lovagoló politikai erők ugyanis magára hagyták felháborodásában Megyeri Szabolcsot. És magára hagyták mindazok, akik az elmúlt lassan egész évtizedben tüntetésekre jártak egynémely zöld indokból, majd a politikai szélfordulással, jelesül Karácsony „Klímavészhelyzet” Gergely megválasztásával eltűntek a közterekről.A Nagy Budapesti Esőerdő meséje – Eladhatja a Fővárosi Önkormányzat az Újpesti víztorony melletti közparkot, pláza épülhet a helyén
Folytatódik a Nagy Budapesti Esőerdő-projekt, a Fővárosi Önkormányzat a korábbi kampányígéreteitől némileg – jelentősen – eltérve ezúttal az Újpesti víztorony melletti, csaknem ötezer négyzetméteres, eddig népszerű közparkként funkcionáló közparkot verné dobra, a korábban meghirdetett licitet azonban a napokban indokolás nélkül visszavonták. Helyi információink szerint a területen bevásárlóközpont, vagy akár több száz lakásos társasház épülhetne – természetesen parkolóval –, ami a haladó balliberális nyelvezetben a zöldterületek megóvását jelenti. A Nagy Budapesti Esőerdő-projektnek van egy kistesója, a Nagy Újpesti Esőerdő-projekt, amely hasonló eredményekkel büszkélkedhet, mint a nagytesó. Egyelőre nincs tudomásunk arról, hogy a víztorony melletti közparkra korábban kiírt kótyavetyét azért vonták volna vissza, mert zöldügyekben parázs vita alakult ki a Párbeszéd vezénylőtábornoka, Karácsony Gergely, és a momentumos újpesti polgármester, Déri Tibor között.RIP Főkert – Miért nem hullat senki zöld könnyeket a főváros növényeit gondozó cég beszántása miatt?
Egy ideig halogattam, hogy írjak-e a budapesti Főkert megszüntetéséről, ugyanis úgy tűnik, már nincs kinek. Mintha az összes „zöld civil” eltűnt volna a fővárosból, holott Karácsony Gergely főpolgármesterré választása előtt, illetve különféle kampányidőszakokban szinte lépni nem lehetett tőlük. Történt ugyanis, hogy Karácsony Gergely a szokásos csóróságra való hivatkozással bejelentette, hogy százötvenhárom év működés után megszünteti a főváros közparkjait, fáit és füveit eddig gondozó Főkertet. Hogy pontosak legyünk, szándékai szerint egy gigaholdingba olvasztja be a zöldfelelős önkormányzati céget, a közterület-fenntartókkal, a Temetkezési Intézettel meg a Főtávval egyetemben. Bécsi és berlini mintára. Bécsben és Berlinben persze nincs csóróság, a vírusjárvány okozta gazdasági válság pedig nem tart örökké, ezekből így egyértelmű, hogy Karácsony Gergely valójában kezdetektől összevonást akart (csúcsmenő berlini meg bécsi, szóval NYUGATI!!! mintára), és esze ágában sincs egy jobb gazdasági helyzetben újra önállóságot adni ezeknek a „kényszerből összeterelt” cégeknek.Tetőzik a klímavészhelyzet – Nem támogatja saját javaslatát a Párbeszéd
A Párbeszéd nem támogatja az eredetileg általa benyújtott, a klímavészhelyzet kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot. Tordai Bence, a párt frakcióvezető-helyettese keddi online sajtótájékoztatóján indoklásként azt mondta, hogy a kormánypártok a módosító javaslataikkal teljesen átírták az indítványt. Hangsúlyozta, a Párbeszéd által megfogalmazott célok közül az igazán ambiciózusokat a Fidesz kidobta a javaslatból és csak a teljes klímasemlegesség 2050-re tervezett elérését hagyta benne.A hurrikánokról a rasszizmus tehet, miközben a nők nem mernek utcára menni az USA-ban – Dezse Balázs videóblogja
A liberális elit és az őket vegzáló konzervatív vloggerek ezen a héten is kitettek magukért: az amerikai feministák betiltanák azt, hogy a nőkhöz lehessen szólni az utcán. Tomi Laheren kivételesen egyetért valamiben a liberális Miley Cyrus-szal, a Facebook megalkotta a cenzúra legfelsőbb bíróságát. Joe Biden pedig azt az Occasio-Cortezt jelölte ki a klímaügyek élére, aki szerint a hurrikánok által okozott károk oka a rasszizmus. Ezen a héten kolléganőmmel, Tisóczki Flórával beszéltük ki a legbizarabb dolgokat.A zöld ökofasiszták szerint hatalmas lehetőség a járvány egy új világ számára
A járvány megmutatta a világnak, hogy milyen lenne egy zöldebb jövő, kevesebb légszennyezéssel, aktívabb vadvilággal – ezt vallják legalábbis a legzöldebb aktivisták, ökofasiszták világszerte (főleg nyugatabbra), és úgy tűnik, egyre többet fogjuk ezeket a véleményeket hallani. Néhányan közülük április 22-én, a Föld Napján kezdtek vélemény-ámokfutni az interneten, az új trendhez pedig már korábban is sok celeb csatlakozott, akik szintén úgy érzik, a vírus nem egy fenyegetés, nem egy krízis, hanem egy óriási lehetőség, amit maximálisan ki kell használni. A jelen probléma megoldásáról – ahogy a klímahisztériák általában – egyik sem beszél, ahogy a járvány eddigi áldozatai is jól láthatóan hidegen hagyják őket. Viszont a lényeg: éppen lehet látni a Himaláját.Karácsony Gergely durcizik, vádaskodik és a Facebookon posztol a metró klimatizálása helyett
Karácsony Gergely megsértődött a médiumok nem kézből etetett részére, amiért azok – ahogy mi is – nem mulasztottak el beszámolni róla, hogy kampányígéretei ellenére nem szerelnek fel klímaberendezéseket a metrókocsikba. A főpolgármester szerint ezért mindenki más a felelős, csak azok ártatlanok, akiknek a döntést meg kellett volna hozni.Budapesti srácok – Klímavészhelyzet van, de az ellenzéki önkormányzatok az erdőtelepítések helyett ma már az erdőirtásban hisznek (Videó!)
Újonnan telepített őserdők Budapesten, fák telepítése minden talpalatnyi területen – ezek voltak az októberi önkormányzati választás kampányában az ellenzék folyamatosan hangoztatott jelszavai, a lendület azonban hamar elfogyott, az érintettek ma már azt is zokon veszik, ha a sajtó a korábbi ígéreteikről kérdezik őket. A zöld innováció prófétáéinak egyike, az újpesti polgármester, Déri Tibor immár arra büszke, sőt, a voksolás óta eltelt időszak legnagyobb sikerének tartja, hogy az ellenkezése miatt, nem sikerült rendbe tenni és fejleszteni az elhanyagolt Farkaserdő környékét. Az új önkormányzatot az sem zavarja a korábbi városvezetés terveinek megfúrásában, hogy érvényes szerződésekről döntenek úgy: azok már nem érvényesek, 'oszt jó napot. Ilyen a Magyar Íjász Szövetséggel korábban megkötött megállapodás, amely – amellett, hogy egy hipermodern, önfenntartó sportcsarnokkal növelhetné a sportág támogatottságát, és világszínvonalú felkészülési lehetőséget biztosítana az olimpikonoknak – valódi, és a jelenleginél is nagyobb erdőt jelenthetne a Farkaserdőben. A környéken jelenleg invazív fajok dzsumbuja tenyészik, az Újpesten meghirdetett gigazöldítés egyéb terveiről pedig már csak nyilatkozni sem hajlandók Dériék. Náluk bátrabbnak bizonyult Váradiné Naszályi Márta, aki a Budapesti srácok kamerája elé állt, az I. kerületi polgármester elmondta, hogy – szerinte – a Dísz téren elrendelt tarvágás a gonosz kormány műve, abba neki nem volt beleszólása, az egyéb helyeken tapasztalható fakivágásokról pedig szakmai alapon döntöttek. A Várnegyed vezetése továbbra is töretlenül hisz a klímavészhelyzet eszméiben, hamarosan olyan vívmányoknak lehetnek tanúi az ott élők, hogy az önkormányzat megkérdezi őket, mégis mit kéne tenni az ügyben, ami egyfajta sajátságos magyarázat is lehet arra, hogy miért volt olyan sürgető az intézkedés bevezetése. A Zöld Forradalom jegyében az önkormányzat szakemberei hamarosan összeszámolják a kerületben lévő fákat is, amit mondjuk olcsóbban is megúszhattak volna, mivel ezek az adatok jelenleg is naprakészen rendelkezésre állnak a városüzemeltetés dokumentumaiban.A klímavészhelyzetet hirdető Karácsonyékkal szemben mi nem PR-akciónak tekintjük a klímaügyet - PS-interjú Palkovics Lászlóval!
Amíg az ellenzék cselekvés helyett csak beszél, hitvitázik a klímaügyről, addig a kormány dolgozik, gondolkozik, megoldásokat keres és ad, akciókat, konkrét intézkedéseket hirdet, mert mi a klímaügyet nem PR-akciónak tekintjük, mint az ellenzék, hanem megoldandó feladatnak - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. "Az ellenzéktől eddig csak szép szavakat hallottunk. Karácsony Gergely főpolgármester kihirdette a klímavészhelyzetet, de én intézkedést még nem láttam tőle, pedig szócséplés helyett, megoldást kell keresni egy problémára" - mondta a tárcavezető, aki szerint a magyar karbonsemlegességhez szükséges 50 ezer milliárd forintos forrás is előteremthető. Palkovics László portálunknak nyomatékosította, szó sincs Budapest kivéreztetéséről. "Aki Budapest kormányzati hátráltatásáról, forrásmegvonásáról, uniós pénzek elvételéről beszél, az hazudik. Sajnos, Jávor Benedek is erről nyilatkozott Brüsszelben. Nyilván az ilyen hozzáállás az ő politikai megközelítésük, de Magyarország állandó feljelentgetése, bemószerolása a nemzetközi fórumokon szerintem vállalhatatlan módszer" - fogalmazott Palkovics László. A miniszter úgy véli, a kormány a valósággal foglalkozik, és ha valaki reálisan megnézi, hogy mi történt 2010 óta az országban, az országgal, akkor jó kormányzást lát. Az interjúból kiderül az is, Palkovics László mit gondol a Greta Thunberg jelenségről, kitenné-e a gyerekét hasonlónak, és hogyan vélekedik a kampányban még CT-ket, ma már kórházstopot hirdető ellenzékről.Ajánljuk még