várady béla
„Béla, Béla, Béluska, úgy lő, mint a géppuska!” – Hetvenéves lenne a Vasas legendája, Várady Béla
Egyike volt a magyar labdarúgás őstehetségeinek. Nagyon fiatalon került az élvonal egyik kirakatcsapatába, ám adottságai, szorgalma és emberi kvalitásai révén megállta a helyét. Játszott és gólt szerzett a müncheni olimpiai döntőben, gólkirályként bajnoki aranyat nyert a Vasassal, és az 1970-es évek második felében Európa legjobb góllövői közé tartozott. Visszavonulása után nem kellett a magyar futball korifeusainak, sopánkodás helyett azonban talpon maradt: teherautósofőrként, majd portásként dolgozott és ment nyugdíjba. S ha az edzői karriert el is vették tőle, csodálatos családját nem tudták: felesége, lányai és imádott unokái az utolsó pillanatig bearanyozták az életét. A nem egészen hatvanegy évesen, tragikus hirtelenséggel elhunyt focilegenda, Várady Béla ma lenne hetvenéves. Személyes hangvételű írásunkkal előtte tisztelgünk, szemezgetve abból az interjúból, amelyet a nagyszerű labdarúgóval a hatvanadik születésnapján készített e sorok szerzője. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.