varga Ádám
Még Soros György is követi Magyarország legnépszerűbb konzervatív YouTube-csatornáját – The Fair Right
Hivatalosan is az Ultrahang lett Magyarország legsikeresebb konzervatív YouTube-csatornája. Király Tamás, az Ultrahang csatorna tulajdonosa az első olyan youtuber, aki konzervatív körökben elérte a 100 ezer feliratkozót. Ennek súlyát azok érzik csak igazán, akik maguk is készítenek videókat. Nem meglepő hát, hogy a Soros György bal fülének számító Lakmusz "tényellenőrző" csoport is felfigyelt a csatornára. Kendőzetlen keresztkérdésekkel azt próbálták meg kihúzni belőle, hogy közpénzzel kitömött ruszofil-e az Ultrahang tulajdonosa, de ezúttal (is) lyukra futottak. Ebből a rövid beszélgetésből megtudhatjátok, hogy Tamás miként kezdte a pályáját, mik a távlati céljai, és azt is, hogy mit válaszolt a Lakmusz kérdéseire. Nézzétek meg a teljes videót! Az alaposság a kulcsa az újságíró megbecsülésének – Both Hunor a Plebejus Polbeatben
A hírfogyasztási szokások és az újságírók megítélése is sokat változott az elmúlt évtizedben, mindent visznek a pár másodperces kisvideók, az újságírók megbecsülése pedig csorbult. A konzervatív újságírókéról nem is beszélve, akiket előszeretettel kapják meg a propagandista jelzőt, pedig nem a mi táborunkból igazolnak át egyik napról a másikra a független, objektív oldal neves képviselői a baloldali politika csataterére. A Plebejus Polbeatben Both Hunorral, a Kontra.hu főszerkesztő-helyettesével beszélgettünk arról, hogy mi tesz hitelessé egy újságírót, van-e szükség a vitákra, és arra is kerestük a választ, hogy kell-e egy konzervatív újságírónak kritikákat megfogalmazni a kormánnyal kapcsolatban? Illetve kitértünk arra is, hogy kinyírja-e a szakmát, hogy ma már mindenki tartalomgyártónak számít, aki posztol egy kisvideót? Jogos elvárás, hogy a konzervatív újságíró kritizálja a kormányt? – Both Hunorral és Varga Ádámmal erről beszélgetünk ma a Polbeatben (felvétel 19 órától!)
Bár a túloldalon szeretik az újságírók azt hangoztatni, hogy ők függetlenek, az ember az írásaikból, megnyilvánulásaikból hamar rájön: ez nem fedi a valóságot. Gondoljunk csak bele, hány független-objektív újságíró coming outolt az elmúlt időszakban és lett valamelyik baloldali politikus szócsöve. Feltehetően korábban is egyetértettek régi-új főnökeik nézeteivel, de akkor még tartaniuk kellett magukat. A konzervatív újságírók többsége a másik oldalon viszont nem tagadja, hogy szimpatizál a kormánnyal, emiatt pedig előszeretettel kapják meg a propagandista jelzőt, és az erre való hivatkozással sokszor a nyilatkozatot is megtagadják tőlük a baloldali politikusok. Vajon jogos elvárás-e az, hogy a konzervatív újságíró is álljon be a sorba és kritizáljon? Ezzel jót vagy rosszat tesz a nemzeti oldalnak? Mindeközben a hírfogyasztási szokásaink is átalakulóban vannak, a kisvideók korszakát éljük, amikor mindenki tartalomkészítővé válik, de ez vajon fenyegetést jelent-e arra nézve, hogy egy idő után a klasszikus újságírásra nem is lesz igény? Erről fogunk ma beszélgetni a Plebejus Polbeatben Both Hunorral, a Kontra.hu főszerkesztő-helyettesével. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.