varga mihály
Varga Mihály: a jövő évi költségvetés leghangsúlyosabb eleme a gazdaság-újraindítási akcióterv
A jövő évi költségvetés leghangsúlyosabb eleme a gazdaság-újraindítási akcióterv, amely lehetővé teszi, hogy mindenki talpra tudjon állni, akit a koronavírus-járvány nehéz helyzetbe hozott – mondta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Varga Mihály hangsúlyozta: szeretnék minél hamarabb visszanyerni azt a növekedési képességet, ami a járvány előtti éveket jellemezte. Mint mondta, 2022 már ez az év lehet.Varga: öt helyet lépett előre Magyarország a nemzetközi versenyképességi rangsorban
Öt helyet lépett előre Magyarország az IMD svájci üzleti iskola Versenyképességi Központja (IMD World Competitiveness Center) által kiadott versenyképességi rangsorban – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón, csütörtökön, Budapesten.Száznegyvenmillió forintos ruhaipari fejlesztést jelentett be Varga Mihály
A napokban bejelentett ruhaipari pályázat segítségével száznegyvenmillió forintból fejleszt a Sugarbird Kft. A beruházással új munkahelyeket hoznak létre, anyagtakarékosabbá teszik szabászatukat, csökkentik a gyártás során keletkező hulladékot – jelentette be közösségi oldalán a pénzügyminiszter.Tizenöt milliárd forintos fejlesztési forráshoz jut a hazai ruha- és kreatív ipar
Tizenöt milliárd forintos fejlesztési forráshoz jut a hazai ruha- és kreatív ipar – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán.Orbán Viktor: az átlagjövedelem után befizetett szja-t a szülők visszakaphatják
Ha sikerül elérni az 5,5 százalékos növekedést, akkor az átlagjövedelemből élő szülők 2022 januárjában visszakaphatják az előző évben befizetett személyi jövedelemadójukat – jelentette be a miniszterelnök a Világgazdaság által szervezett, Magyarország újraindul! című gazdaságpolitikai csúcskonferencián, amit a Budapesti Kongresszusi Központban tartottak. A rendezvényen a pénzügyminiszter is tartott előadást és biztató adatokat ismertetett, majd kiemelte az is: már biztosan mondhatjuk, jó esélyünk van arra, hogy az idei év második felében elérhetjük gazdaságilag azt, amit a járvány előtt életünket jellemezte. Kövesse velünk élőben!Visszaröpítené az országot az adóemelések korszakába a baloldal (videó)
Olyan módosító indítványokat nyújtott be a baloldal a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz, amelyek visszaröpítenék az országot a 2010 előtti felelőtlen költekezések és az adóemelések korszakába – írta keddi számában a Magyar Nemzet, felidézve Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalára feltöltött videóüzenetét.Varga Mihály: a baloldal módosító javaslatai 8800 milliárddal borítanák fel a jövő évi költségvetést (Videó)
A baloldal módosító javaslatai 8800 milliárd forinttal borítanák fel a jövő évi költségvetést – hívta fel a figyelmet Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn feltöltött videó-üzenetében. A miniszter úgy véli: csak a Jobbik-frakció javaslatai háromszorosan költené el a költségvetés rendkívüli tartalékát, azaz száznegyvenöt milliárd helyett ötszázharminc milliárdot igényelnének.Varga Mihály: több mint 5,5 milliárd forint értékben kezdődnek egészségipari beruházások
Összesen több mint 5,5 milliárd forint értékben kezdődnek egészségipari beruházások 4 milliárd forintot meghaladó kormányzati támogatással – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten a pénzügyminiszter.Ajánljuk még















